Az EU gazdasági sikerének mítosza
Ne hagyjuk magunkat becsapni az EU gazdasági sikerének mítoszával
A nyilvánosságban nem igazán terjedt el az, hogy az EU másokkal összehasonlítva gazdasági csőd.
2017. augusztus 25. 13:46

Olvasóink megnyugtatására és kedélycsinálónak: a brit The Telegraph e cikkét a közgazdászpropagátor Vértes-Petschnig-Várhegyi-Csillag-Bauer uniszónó team imádó, jujjdejó, ha Magyarországnak rosszul megy nevű hazai balliberális sajtó akkor sem ismertetné, ha kollektív fejébe jancsiszöget vernének. Azaz intellektuálisan erős kihívást jelentő elemzésről van szó, amely nehéz csizmával menetel szembe a naponta felböfögött, kékhátteres közgazdasági közhelyeknek.

A cikk szerzője a londoni City egyik legtekintélyesebb közgazdásza, Roger Bootle, a londoni Capital Economics nevű független (értjük, ugye?) makroökonómiai kutatóintézet elnöke. Bootle-ról még annyit, hogy szereti a Brexitet. Nemzeti érdekek alapján.

Cikkét azzal kezdi, hogy rengeteg tanulmány született már arról, hogy mennyire hasznos azonnali előnyök értelmében az Európai Unióban maradás. Csakhogy azt is meg kell vizsgálni, hogy milyen az előnyök és hátrányok mérlege az elkövetkező évtizedekben is, beleértve az előre nem látható lehetőségek és fenyegetések tekintetében. Vajon az EU jó döntéseket fog hozni ezen fenyegetések és lehetőségek ügyében? Márpedig ez az Európai Unió kormányzásának minőségétől függ. Az pedig a tapasztalat szerint nem kedvező.

„A nyilvánosságban nem igazán terjedt el az, hogy az EU másokkal összehasonlítva gazdasági csőd. Nem első éveiben persze, amikor a tagországok erősen növekedtek, hála a háborúból való felépülésnek, és azon nagyszámú tömegeknek, amelyek a mezőgazdaságból mentek át az iparba. És nem is annyira 2017-ben, amikor az EU-nak az Egyesült Államokhoz viszonyított teljesítménye megnőtt”, írja Bootle, hozzátéve, hogy valószínűleg ez csak egy gyorsan múló pillanat.

Az elmúlt két évtizedben az Európai Unió teljesítménye gyenge volt, mégpedig nem csak az emelkedő piacokkal szemben – ami félrevezető összehasonlítás – hanem az olyan fejlett országokhoz képest is, mint az Egyesült Államok, Ausztrália és Kanada.

Ezen túlmenően a legtöbb uniós tagország gyengébben fejlődött gazdaságilag, mint Nagy-Britannia.

Nem segített az sem, hogy az uniós alapokat közismerten nem jól használták fel. De ennél fontosabb az, hogy az EU-ban túlbuzog a szabályozás, ami számos, felesleges terhet rakott az üzleti szereplők vállára. Ami pedig talán még fontosabb az az, hogy

mennyi időt és figyelmet vett el a politikusoktól, tisztségviselőktől és üzleti vezetőktől a sok „kretén harmonizálási, integrációs- és ilyen vagy olyan europaizálási terv”.

Miközben Ázsia gyorsan növekvő országai vezetői a gazdasági növekedés alapjaival voltak elfoglalva, európai társaik a felesleges és káros integrációval. Amelyek közül kétségkívül a legsúlyosabb az euró bevezetése volt. Amit sok más rossz döntés követett.

Mindennek fényében az biztos, hogy az EU, figyelembe véve eddigi teljesítményét, a jövőbeli döntései rosszak lesznek. Kérdés az, hogy az egységes piac előnyei nem ellensúlyozzák-e ezen majdani balkezes döntéseket. A rövid válasz erre: nem. Az előnyöket messze értékükön felül hirdették jónak.

Nagy-Britanniában az emberek az egységes piachoz való „hozzáférésról” beszélnek. Mintha az egyfajta szoba lenne, amelynek ajtaján keresztül valakit beengednek, tagságtól függően.

„De ez nonszensz. A világ minden országa hozzá tud férni az egységes piachoz. Egyszerűen: azért, hogy árucikkeket tudjanak eladni ott, e piac normáihoz kell igazodniuk. De ugyanez igaz minden esetben, amikor árucikkeket akarunk eladni”, írja a szerző, megjegyezve, hogy az EU-ba az USA a legnagyobb exportáló, amelyet Kína követ”.

Ezzel szemben az egységes piac negatívuma az, hogy annak szabályait az egész gazdaságban alkalmazni kell. Az Egyesült Királyság esetében, GDP-jének mintegy 12 %-át teszi ki az EU-ba való kivitel. Ez azt jelenti, hogy 88 százaléka nem. De ennek a 88 %-nak szintén meg kell felelnie az EU szabályainak. Sőt, bármilyen előny származik az egységes piac tagságból, ez megfakul, ahogyan az unió gyorsan veszít relatív fontosságában a világ többi részéhez képest. És ugyanezért annak költsége is nő, hogy e szabályokat az egész gazdaságra rá kell kényszerítenie. „Ez tehát az a klub, amelynek nem akarunk tagja lenni”.

Majd a hasonlóan robbanékony konklúzió: „Miután az Egyesült Királyság meg fog szabadulni az EU bilincseitől és destruktív politikáitól, minden esély megvan arra, hogy az ország gazdasága gyorsabban fog nőni – gyorsabban, mint a múltban uniós tagként, és gyorsabban a jövőben, mint az EU-ban maradó tagországok”.

Lovas István

magyaridok.hu
  • Egy félrecsúszott Jeanne d’Arc
    Az már messziről is látszik, hogy ennek a témának két fontos vetülete van, kár, hogy erről az autentikus 168 óra megfeledkezett, vagy legalábbis összekevert.
  • Életben akar maradni – rasszista!
    A híres brit történész, Paul Johnson már 1983-ban megírta: „Ám a hetvenes évekre az ENSZ korrupt és demoralizált szervezet lett, és rosszul átgondolt beavatkozásaival inkább előmozdította, mint gátolta a kegyetlenséget.” (A modern kor, XX. Század Intézet, 2000.; 793. oldal)
  • Egy félrecsúszott Jeanne d’Arc
    Az már messziről is látszik, hogy ennek a témának két fontos vetülete van, kár, hogy erről az autentikus 168 óra megfeledkezett, vagy legalábbis összekevert.
  • Szellemi erőforrásaink kiaknázása
    Külföldi hungarológiai műhelyekre van szükség, hogy a még meglévő jóindulatú külföldi kutatóknak legyen hova fordulniuk, ha Magyarországról tudni akarnák az igazságot. Nem panaszkodni kell, hogy a külföldiek nem ismernek minket, hanem tenni is kellene ez ellen.
  • „Churchilli fordulat” előtt áll Boris Johnson
    A várakozásoknak megfelelően Boris Johnson volt brit külügyminisztert, London egykori polgármesterét választották a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjévé a távozó Theresa May miniszterelnök utódjaként.
MTI Hírfelhasználó