Merkelt aggasztja Varsó
Juncker is bekeményít
Németország nem hagyhatja szó nélkül a jogállamisággal kapcsolatos lengyelországi folyamatokat - jelentette ki Angela Merkel kedden Berlinben.
2017. augusztus 29. 14:11

Nem lehet szó nélkül hagyni a lengyelországi folyamatokat

A német kancellár hagyományos nyári sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a jogállamiság lengyelországi állapota "komoly téma", mert az Európai Unión belüli együttműködés alapját a jogállami elvek alkotják.

Mint mondta, Berlin "nagyon komolyan" veszi az Európai Bizottság (EB) vonatkozó megállapításait, amelyekről részletesen tárgyal majd szerdán Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel.

Németország továbbra is jó kapcsolatot akar Lengyelországgal, de nem teheti meg, hogy "a béke kedvéért befogja a száját, és nem mond semmit" - tette hozzá.

Akármennyire is fontos a tagállamok összetartása a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) miatt, a jogállamiságot nem lehet elhanyagolni, mert egy olyan együttműködési forma, amelyben az összetartást csak a jogállamiság feladásának árán lehet megőrizni, "már nem az Európai Unió lenne"- mondta Angela Merkel.

Ezzel kapcsolatban a Der Spiegel című német hírmagazin a legutóbbi, hét végi számában azt írta, hogy Jean-Claude Juncker meg akarja fosztani Lengyelországot szavazati jogától az Európai Tanácsban - az EU vezető testületében, az állam-, illetve kormányfőket, valamint az EB elnökét összefogó intézményben -, ha a varsói vezetés nem vonja vissza a Brüsszel szerint a jogállamiságot sértő igazságügyi reformot.

Ezért Juncker a nyári szünet előtti utolsó bizottsági ülésen arra utasította az uniós biztosokat, hogy igyekezzenek hazájukban támogatást szerezni a szavazati jog megvonására irányuló, úgynevezett hetedik cikkely szerinti eljáráshoz.

Az eljárás megindításához a tagállamok négyötödének támogatása szükséges, a szavazati jog megvonásához viszont teljes egyetértés, ezért a Der Spiegel szerint a német kormányban fenntartásokkal fogadták a bizottsági elnök kezdeményezését.

Ugyan a szociáldemokraták (SPD) részéről Sigmar Gabriel külügyminiszter Berlin támogatásáról biztosította Brüsszelt, de Merkel - a jobbközép CDU/CSU pártszövetség vezetője - szerint nem lenne helyes tovább mélyíteni a konfliktust.

A kancellár Magyarország várható vétójától tart a szavazati jog megvonásáról szóló döntésnél - írta a Der Spiegel.

Jean-Claude Juncker szerdán hivatalos látogatást tesz Berlinben, az eddigi tervek szerint az Angela Merkellel folytatott megbeszélés után nem tartanak sajtótájékoztatót.

 

Angela Merkel német kancellár érkezik a hagyományos évenkénti nemzetközi sajtótájékoztatójára Berlinben 2017. augusztus 29-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lengyelország veszélyezteti a jogállamiságot

Az Európai Bizottság megítélése szerint a lengyel kormány veszélyezteti a jogállamiságot - emlékeztetett Vanessa Mock, az Európai UNió brüsszeli végrehajtó testületének egyik szóvivője kedden.

Újságírói kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta, az Európai Bizottság (EB) megkapta Lengyelországtól azt a 12 oldalas dokumentumot, amellyel Varsó a júliusban küldött ajánlására válaszolt.

Mock aláhúzta: az uniós szabályozás világosan rögzíti, hogy a bizottságnak hogyan kell eljárnia akkor, ha egy tagállamban veszélybe kerül a jogállamiság. A szabályozás keretet biztosít a párbeszédre az érintett tagállammal annak érdekében, hogy elejét vegyék a jogállamiság súlyos megsértésének. A párbeszéd lehetőséget ad arra is, hogy a tagállam bizonyítsa: nem áll fent a jogállamiság megsértésének veszélye - tette hozzá.

Júliusban a vitatott igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel a lengyel kormányt az Európai Bizottság, "súlyos aggodalmának" adva hangot amiatt, hogy a tervezett változtatások alááshatják a bírói függetlenséget Lengyelországban.



A brüsszeli bizottság összesen négy lengyel bírósági törvényt kifogásol. Közülük az egyik, már hatályba lépett jogszabály miatt július végén kötelezettségszegési eljárást indított el. Korábban jelezte: amennyiben a lengyel elnök által megvétózott két törvény mégis hatályba lépne, kész elindítani az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást is, amely végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat.

A lengyel külügyminisztérium honlapján hétfőn közzétett nyilatkozat szerint Varsó kétségbe vonja a vele szemben elindított uniós jogállamisági mechanizmus jogszerűségét, az eljárás keretében bírált igazságügyi reformot pedig az európai elveknek megfelelőnek tartja.

Sajtóinformációk szerint a 12 oldalnyi lengyel válaszban más uniós tagállamokban, köztük Spanyolországban, Dániában vagy Észtországban alkalmazott megoldásokat neveznek a lengyel bírósági reform mintájának. Ismertetik a lengyel igazságügyi reform céljait, közülük a bíróságok nagyobb hatékonyságát, az évekig húzódó perek lerövidítését emelik ki.

MTI
  • Bayer Zsolt: A lázadó
    Csak egyet tudhatunk biztosan: Gyurcsány Fletó nem „lázadozó egyetemista” volt, hanem egy ócska, gyáva, sunyi, társait eláruló, komcsi vizesnyolcas.
  • Mad Max és a balliberális szakértők
    Ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akció valamelyik elemét, így például a babaváró támogatást, a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét vagy éppen a jelzáloghitel elengedését.
  • Európa az őt alkotó tagállamoktól lehet erős
    Európa attól lesz erős, ha az őt alkotó tagállamok is erősek lesznek, nem pedig attól, hogy Brüsszel erős, a tagállamok pedig gyengék - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Fidesz-KDNP országjárásának tiszafüredi helyszínén.
MTI Hírfelhasználó