Pénz helyett kioktatást ad Brüsszel
Orbán Viktor a szolidaritás nevében a határvédelmi költségek megtérítését kéri Brüsszeltől. Ifj. Lomnici Zoltán szerint a brüsszeli reakció jól mutatja, hogy nem korrektül jár el az Európai Bizottság, viszont megjegyzi, hogy nem Magyarország lenne az első, akit Brüsszel pénz nélkül hagy magára a tömeges és illegális bevándorlás elleni küzdelemben. Orbán Balázs, a Századvég kutatója a magyar kormányfő kérése mögötti ideológiát feltárva megjegyzi, nagy a különbség a válság nyugati- és a közép-európai megközelítése mögött, emiatt is adhat ilyen választ Brüsszel. Szerinte a lassan identitásválsággá alakuló krízisből csak akkor lehet kiút, ha a különböző hagyományokkal rendelkező tagállamok a józan ész hatására egy közös európai identitás kialakítására lesznek képesek.
2017. szeptember 4. 11:01

Az első reakciók alapján úgy tűnik, az Brüsszel csak határvédelmet támogat, kerítést nem – ez pedig teljesen komolytalan felvetés, állítja az alkotmányjogász, aki úgy véli, nem szabad hagyni, hogy Brüsszel „hülyére vegye a tagállamok polgárait”.

Az alkotmányjogász megjegyezte, rosszindulatot sejt a brüsszeli válaszok mögött. Szerinte ez a vita szól arról, hogy a szolidaritásnak többféle értelmezése van, valamint arról is, hogy „inkorrekt játékot” játszik az Európai Bizottság, azaz Brüsszel.

Ugyanis azt a látszatot kelti, hogy az uniós tagállamok egy része nem tesz eleget az uniós kötelezettségeinek, és az is kiderül, hogy Brüsszel és a tagállamok magukra hagyják a frontországokat az illegális bevándorlás elleni harcban – fogalmazta meg a véleményét.

Mint aláhúzta, eddig 800 millió eurót fordított a kormány két év alatt a tömeges migráció kivédésére, de Brüsszel még a felét sem akarja kifizetni, sőt, a 2014-2020 közötti támogatások határvédelemre fordítható összege mintegy nyolcada a kormány által kért hozzájárulásnak.

Sok beszédnek kevés az alja

De nem csak Magyarország jár így, hiszen – mint ismerteti – Olaszországnak csupán euró tízmilliókat, míg Görögországnak alig 200 millió eurót ad Brüsszel, de az összeurópai Triton tengeri műveletre is csak 3 millió euró jut.

Amikor ígérni kell, akkor sokat beszél, de amikor teljesíteni kell, akkor már hiány mutatkozik Brüsszel teljesítményében – összegzett az alkotmányjogász.

Elfogadhatatlan szerinte, hogy a szolidaritás kapcsán csak az a szolidaritás, amit Brüsszel annak tart; minden uniós működésről szóló szerződés kimondja, hogy a szolidaritásnak minden fronton teljesülnie kell, anyagi és jogszabályi területen is – utóbbi ban akkor, ha az teljesíthető, ez a feltétel pedig a kvóta tekintetében nem teljesül, tette hozzá.

Lomnici Zoltán szerint világosan látszik, hogy a legtöbb migráns csak tehertétel a befogadó országok szociális rendszerében, éppen ezért több jóléti állam már szigorított pl. a családegyesítés szabályain, csendben ellenkezve Brüsszellel, ugyanis a politikai korrektség nem engedi meg, hogy ezt hangosan kimondják.

Éppen itt látja a nemzetállamok feladatát ifj. Lomnici, aki szerint meg kell mutatni az európai polgároknak Brüsszel tévedését.

Identitásválságban az Unió

Minden korszakot sikertörténetnek nevezett az uniós intézményeken megtalálható hivatalos uniós történetírás, kivéve az elmúlt egy évtizedet, a megváltozott globális és lokális kihívásokra nem tudott ugyanis az uniós dolgozók szerint megfelelően válaszolni az EU – ismertette Orbán Balázs, a Századvég kutatási igazgatója.

Aláhúzta, a mostani migrációs válság identitásválságot is felvet, hiszen míg az eurózóna válságát egy technikai-gazdasági eszközökkel stabilizálni tudta, addig a migrációs válságban nincs közös program, és láthatóan hosszú távú megoldás kibontakozása sem látszik.

Orbán Balázs szerint az, hogy nincs egységes álláspont a bevándorlás kérésében, az az egyes tagállamok múltjából fakad, de az is látszik, hogy például az irreguláris bevándorlást nem mindenki akarja ugyanúgy megfogalmazni. Pedig azok, akik fellépnek ellene, fejtette ki, pont azokat a tagállamokat is védik, akik egyébként nagyszámú bevándorló befogadásában érdekeltek.

A Századvég Alapítvány szekértője kiemelte: addig, ameddig nem tud Európa arra a kérdésre választ adni, hogy kik is vagyunk valójában, addig nem lesz a témában közös megoldás sem, legkisebb közös többszörös.

Teljesen eltűnt a racionalitás a migrációs kérdésből, viszont az európai integráció sikere mindig a racionalitáson alapult – emelte ki, miért fontos az, hogy a kérdést azonos nézőpontból lássa minden tagállam.

Keleti jelek a nyugati falakon

Homlokegyenes különbség van Nyugat- és Közép-Európa között gondolkodásban, ez meglátszott a vasárnapi német kancellárjelölti-vitán is. És amiatt fogja Magyarország Orbán Balázs véleménye szerint elveszíteni a kvótapert, mert ennyire markánsan meglátszik a nyugati és a közép európai gondolkodásmód közötti különbség.

Ami a helyzetből kiút lehet, az a meggyőzés a józan ész nevében, mondta el a kutató, aki szerint akár unortodox eszközökkel kell elérni, hogy – műsorvezetői megfogalmazás szerint  – visszatérjen a józan ész uralma a kérdésben.

Zárásként kijelentette: ez egy harc, ami azonban nem csak rólunk szól, hanem az egész európai integrációtól, intézményrendszerről és annak sikeréről.

hirado.hu - Kossuth Rádió, 180 perc
  • Fel vörösök, proletárok
    Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól.
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Elengedhetetlen a főváros állásfoglalása a beruházásokról
    A kormány továbbra is elkötelezett az állami forrásokból megvalósuló budapesti beruházások mellett, ha ezek megvalósítását a kormány és a fővárosi önkormányzat közötti konszenzus övezi - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Kormányinfón.
  • A szakkollégiumok szerepe a rendszerváltás előkészítésében
    A szakkollégiumok - köztük a Bibó István szakkollégium - és a különböző értelmiségi csoportok szerepét emelte ki a rendszerváltás előkészítésében Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Ludovika Szabadegyetem kedd esti rendezvényén, Budapesten.
  • Boross Péter: 1956 a magyar megmaradás titka
    Az 1956-os forradalom és szabadságharc a titka annak, hogy miért maradt meg a magyarság Európában - jelentette ki Boross Péter volt miniszterelnök kedden Budapesten, a Műegyetem előtti 56-os emlékműnél rendezett ünnepségen.
MTI Hírfelhasználó