Így nézne ki az ország, ha most választanánk
Meggyőző többséget szerezne a Fidesz-KDNP az augusztusi közvélemény-kutatások alapján, ha most lennének a választások. Ez derült ki az Origo mandátumbecsléséből.
2017. szeptember 5. 18:23

Ha a baloldali pártok nem állnak össze a választásra, akkor a kormánypártok akár kétharmados többséget is szerezhetnek, de a kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása is komoly fejfájást okozhat a baloldalon.

A 2017. augusztusi felmérések alapján stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. E havi becslésünkhöz öt intézet (a Nézőpont Intézet, az ZRI Závecz, a Publicus Intézet, a Republikon Intézet és az Iránytű Intézet) számait használtuk föl. A mandátumszámok meghatározásához a feltételezett listás eredményeket vettük figyelembe. A Fideszről egyébként legutóbb 2006 júniusában jelent meg olyan kutatás, ahol a második helyen álltak.

Jelentős Fidesz-vezetés

Az öt intézetnél a biztos szavazók körében a Fidesz–KDNP összevont támogatottsága 47,4 százalék volt. A második helyen a Jobbik állt 19,4 százalékkal, a harmadik helyen az MSZP végzett 14,2 százalékkal. A Demokratikus Koalíció 5,8, az LMP 4,6, az Együtt 1,6, a Párbeszéd 0,6, míg a Magyar Liberális Párt (MLP) 0,6 százalékot ért volna el. A becslésünket úgy készítettük el, hogy a 2014-es országgyűlési választáson együtt induló alakulatok (MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, MLP) eredményeit összeadtuk (22,8 százalék).

A mostani mandátumbecslésünkben, azokban a nagyvárosi körzetekben, ahol a Fidesz és a baloldal közötti különbség a kormánypártok javára öt százalékponton belül volt, ott a mandátumot a baloldalnak adtuk. Mindezek alapján a Fidesz–KDNP 131, a közös baloldal 40, a Jobbik pedig 28 mandátumot szerezne az új parlamentben. A baloldal hat egyéni kerületet nyerne Budapesten és egyet Csongrád megyében Szegeden. 2014-ben tíz egyéni kerületet nyertek a baloldali erők.

 

 

 

 

Forrás: Origo

 

 

 

 

Befagyott erőviszonyok

A mandátumbecslés is azt mutatja, hogy a 2014-es országgyűlési választás óta nem változtak érdemben az erőviszonyok. A budapesti körzetekben direkt felfelé módosítottuk a baloldal várható eredményét (vagyis, akkor is baloldali győzelemmel számolunk, ha a Fidesz 5 százalékkal vezet, azért, hogy megnézzük, mi az az eredmény, amit számukra legeslegjobb esetben elérhetnek), mivel 2014-ben is a fővárosban érte el a legjobb eredményét a balliberális ellenzék. Egyébként 2017-ben az időközi választásokon a baloldal csak egy budapesti körzetben tudott győzni, míg a vidéki városokban vagy nem indult el, vagy pedig súlyos vereséget szenvedett.

Augusztusban egyébként még a Momentum Mozgalom ért el három százalékpontos támogatottságot a felmérések szerint, valamint a Kétfarkú Kutyapárt 1,6 százalékot.Az ő eredményeiket nem számítottuk bele a közös baloldali indulásba, mivel korábban többször is kijelentették, hogy nem kívánnak a 2014-ben is megbukott pártokkal közösen indulni.

Sok múlhat a kicsiken is

A mostani állás alapján egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz közös baloldali listaállítás. Ennek ellenére a becslésünket úgy készítettük el, hogy 2014-hez hasonlóan összefognak a kormányváltást akaró erők. Ha nem lesz összefogás, és a baloldali erők minden körzetben külön jelöltet állítanak, akkor szinte biztosra lehet venni a kormánypártok kétharmados győzelmét. Nagy kérdés, hogy a kisebb baloldali-liberális szereplők hogyan döntenek majd 2017–2018 fordulóján, mivel egy-egy választókerület végeredményét nagyban befolyásolhatja az ő szereplésük, legfőképpen Budapesten.

Origo
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Felveszik a kesztyűt a balliberális szélsőség ellen
    A nemrég alakult Megafon célja olyan internetes kommunikátorok képzése, akik a konzervatív, nemzeti hangok felerősítése által lehetőséget adnak a valódi politikai preferencia kialakításában.
  • Homályos fogalmakra épülő szankciórendszerek
    A jogbiztonság már önmagában tiltja egy olyan homályos fogalom bevezetését európai uniós kötelezettségként, mint a jogállamiság - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Welt című német napilapnak adott, pénteken megjelent interjúban. "Általános hiányosságok" - ez a kommunizmusra emlékeztet.
  • Karácsony alkalmatlan a városvezetésre
    Virtuális politizálás Budapesten - A Tarlós-korszak tudatos építkezését felváltotta a virtuális politizálás időszaka, megelevenedni látszik a Demszky-éra utolsó éveire jellemző pangás kora. Mindez a 2022-es választásra készülő „habarékellenzék” kormányzásra való képességét is előre jelzi.
MTI Hírfelhasználó