Hírhedt felforgatót hoztak Budapestre Sorosék
Szrgya Popovics a világ ötven államában szervezett zavargásokat, kormánybuktatásokat.
Utoljára frissítve: 2017. szeptember 8. 10:25
2017. szeptember 8. 09:56

Az őszi polgári engedetlenségi akciók előkészítésének része lehet a világ számos országában zavargásokat generáló, kormányokat megbuktató Szrgya Popovics budapesti látogatása. A Soros-hálózat számos alkalommal támogatta a szerb aktivistát és szervezeteit, akiknek többek között Szlo­bodan Milosevics szerb államfő megbuktatásában és a háborúba torkolló szíriai zavargásokban is jelentős szerepük volt.

Soros György által pénzelt felforgatóember tartott előadást tegnap a Parlamentnél a tőzsdespekuláns hálózata és az ellenzék által szervezett eseményen. A Soros-aktivisták, köztük Gulyás Márton és Schilling Árpád által emlegetett, Orbán Viktor nemzeti kormányát elmozdítani szándékozó polgári engedetlenségi megmozdulások előkészítésének része lehet Szrgya Popovics Út a forradalomhoz című könyvének népszerűsítése.

Az anarchia és a felforgatás bibliájaként is emlegetett írás szerzője a 2000-es szerb diákmozgalom vezetője volt, majd Soros György támogatásával az államfő, Szlobodan Milosevics megbuktatásában vett részt, és azóta is aktívan közreműködött különböző kormányok megdöntésében. A Los Angeles Times 2001-es cikkének közlése szerint a milliárdos az Otpor (Ellenállás) nevű szervezeten keresztül finanszírozta Popovicsék tevékenységét, így tudtak 60 millió plakátot és szórólapot nyomtatni, politikai hirdetéseket fizetni. Ily módon az Otpor jelentős eszköze volt Soros György balkáni befolyásszerzésének.

A szerb aktivista tegnap a Parlamentnél tartott előadást Fotó: Wikipédia

Popovics néhány korábbi Otpor-taggal 2003-ban megalapította a CANVAS nevű nem kormányzati szervezetet (NGO), amely egy globális hálózat, kiképző- és oktatóközpont. Popovicsék ezzel a szervezettel több mint ötven országban képeztek ki aktivistákat a hatalmon lévő kormányok megbuktatására. A többi között Iránban, Palesztinában és Ukrajnában is tevékenykedő felforgatóember erőszakmentesnek hirdetett akcióinak némelyike látványosan kudarcot vallott: a The Guardian nevű brit napilap egy 2015-ös cikkében Egyiptomot és Szíriát említi, ahol egymást követő diktatúrákba, illetve véres polgárháborúba torkollott az eleinte sikeresnek tűnő forradalom.

A Maldív-szigeteken nem sokkal az aktivisták megmozdulásait követően a bukott elnök testvére került hatalomra.

A CANVAS módszerére jellemző, hogy politikai akcióik alatt egyfajta bulihangulatot teremtve viccessé, jó mókává próbálják tenni az „ellenállást”, hogy minél több fiatal vegyen részt rajtuk. Emellett a törvényességet nyíltan átlépő, gyakran az erőszak határát súroló, a rendőröket provokáló összecsapásokat szerveznek. Retorikájuk része, hogy törvényesen megválasztott kormányokat próbálnak illegitimnek feltüntetni, ahogyan a tegnap bemutatott könyv alcíme is diktátorok megbuktatására említ módszereket.

Popovics magyarországi megjelenése össz­hangban van azzal az elemzők által meg­figyelt jelenséggel, hogy Soros György – kételkedve a szétesett, zilált baloldali ellenzék hatékonyságában – a liberális hírorgánumok mellett felforgató aktivistacsoportokra támaszkodik majd céljai eléréséhez. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter legutóbb az ATV-ben beszélt arról, hogy Soros György támogatásával zajlik egy felkészülés a polgári engedetlenségre, ami könnyen erőszakos zavargásokba csaphat át, mint korábban Szerbiában és Macedóniában.

Lázár János a tegnapi Kormányinfón újságírói kérdésre elmondta: a polgári hírszerzés felügyelőjeként nincs tudomása a Soros-hálózat által szervezett lehetséges őszi zavargásokról, mivel hasonló események felderítése az elhárítás hatókörébe tartozik. – A tények ugyanakkor azt mutatják, hogy már több országban idézett elő Soros György államcsődöt és zavargásba torkolló tüntetéshullámokat, de remélem, hazánkban nem kerül sor ilyen megmozdulásokra – fűzte hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Varázsló

Szrgya Popovics tegnap hazánkban népszerűsítette most megjelent könyvét, amelyben azt a módszert részletezi, hogyan lehet megdönteni egy diktatúrát, hogyan lehet a szabadságot a zsarnokság helyére tenni, miként kell áthágni a szabályokat anélkül, hogy véres fejjel kelljen a rendőrségnek válaszolni a részletekről. Popovics valaha a Milosevics-rezsim elleni felkelés egyik szervezője volt, s lett mára professzionális yuppie-forradalmár. Aki megmondja, ki a diktátor és ki a szabad ember. Kit szabad ütni és ki a barátunk. Akiben tettvágy van, de az erkölcsöt régen maga mögött hagyta.

Lehet példálózni Iránnal és Venezuelával, főleg azért, mert messze levő országok, a hallgatók és olvasók pedig nem tudják, kik élnek ezekben az országokban, milyenek a mindennapjaik, s azt végképp nem, hogy a messziről jött ember a végső igazsággal a tarsolyában jót ­tesz-e az ottani millióknak, ha ügyes kis módszereivel belekavar az életükbe. Szrgya Popovics hivatalos pusztító, aki úgy véli, joga van eldönteni, kinek mi a jó és mi a rossz.

Teszi ezt úgy, hogy ő maga csak a technikát tudja, de mélységében nem foglalkozik az országok ügyeivel. Arra megvannak a helyi emberek, akik hisznek benne, erkölcsi joguk van szembefordulni azokkal, akik az adott országban élnek. A szavazók így birkák, lenézett, kinevetett tömegek, akik legyenek akármilyen többségben, egy kézlegyintéssel elfeledhetők. Egyszerűen azért, mert Popovics dogmái alapján tökéletesen biztosak abban a szabadság ezen bizarr prófétái, hogy igazuk van. Vesszen a demokrácia, vesszen az istenadta nép, vesszenek a szavazatok és pártok, csak ütni lehet és ütni kell, a kézikönyv utasításait követve ki lehet billenteni a hatalmat a székből, és utána valami jó dolog következik. Vagyis, akkor majd tárgyalunk, hogy mi lesz.

Az egész bugyuta agyrém arra a hazugságra épít, hogy a nagy pártok bebetonozzák a hatalmukat, következésképp rosszak, s harcolni kell ellenük, a szabadság hívei pedig eszközök nélkül, csak lobogó lelkük erejével küzdenek. Aztán kiderül, hogy azért vannak eszközök, támogatók is, még nem is annyira titkosan. Az alternatív világ képviselői.

Mikor Magyarország kiszabadult a szovjet béklyóból, és tízmillió ember csodálkozott rá a nagy képernyős tévére, esett hasra a bécsi boltok árukínálatát látva, s egy emberként fogadta el az Egyesült Államok erkölcsi fensőbbségét, akkor jött hozzánk az alternatívát kínáló, a hagymázas eszméit szép szavak mögé rejtő Nyílt Társadalom Alapítvány.

Amely nem hitt nemzetekben, csak egyénekben. Ebben a világban nincsenek határok, nincsenek közösségek, nincsenek megfoghatatlan értékek, csak a teljes szabadság, amely stabil értékrend nélkül teljesen megfoghatatlan, és minden bizonnyal pontosan ez volt a cél. Az alapítványnak pénze is volt, ideje is, a jó munkához pedig idő kell, emberek kellenek. Ha az egyik trükk nem jön be, van még mellette hat másik, és úgyse csak Közép-Európa van a világon, ez csak egy projekt, amelynek soha nem lesz vége, legfeljebb lelassul néha vagy felgyorsul, ha épp úgy adja a történelmi helyzet.

Egy-egy ország néha elhasal, a szabadság híveinek tevékenysége barikádokat emel az utcákon, kezük érintése után elértéktelenedik a pénz, a sok-sok felvilágosult és önmagával tökéletesen elégedett egyén pedig egymást marcangolja a húsosfazék mellett. Minél több ilyen szabad ember van, annál szürkébbé válik a sokszínűség, annál könnyebb irányítani a kicsi individuumokat, akik mindannyian önmaguk istenei.

A szabad fiúk és lányok, a politika varázslói soha nem fognak rájönni, hogy egy ügyes, ördögi projekt kicsi hangyái. Színesek, egyéniségek. Ugyanolyanok.

(sitkei)

magyaridok.hu
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
  • Szirt a habok közt
    Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt volt országgyűlési képviselője, a KDNP tiszteletbeli elnöke Antall József kormányában népjóléti miniszterként szolgált. Személyes visszaemlékezésével tisztelgünk a szocialista diktatúra időszaka utáni első szabadon választott kormány 25 éve elhunyt miniszterelnöke előtt.
  • Bajnai tálalja az új Soros-tervet
    A dokumentum a migráció támogatása mellett leginkább morális érveket sorakoztat fel, különösen sokat emlegeti a szolidaritást.
  • Sípolással és bekiabálásokkal cirkuszolt az ellenzék
    Kövér László az ellenzék viselkedésére reagálva azt mondta: „az ülés alatt orvosi ügyelet áll rendelkezésre, aki rosszul érzi magát, odafáradhat”.
MTI Hírfelhasználó