Tesco - Több helyen egyetlen dolgozó sem vette fel a munkát
Az ország több Tesco áruházában egyetlen alkalmazott sem vette fel a munkát szombaton - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az MTI-nek.
Utoljára frissítve: 2017. szeptember 9. 13:15
2017. szeptember 9. 09:35
A vezető szerint a Kecskeméten, Szombathelyen, Ózdon, Hódmezővásárhelyen és Tökölön lévő áruházak minden dolgozója sztrájkba lépett.
 
Egerben diákmunkások dolgoznak
 
A fővárosban az Aréna Plázában lévő bolt bizonyos pultjaiban, a Pesti úton lévő áruházban pedig egyáltalán nem dolgoznak és mintegy harmincan léptek sztrájkba a Fogarasi úti Tescóban.
 
Egerben csak a diákmunkások dolgoznak, míg Debrecenben néhány vezetőn kívül senki nem vette fel a munkát. Sárbogárdon csak korlátozva engedik be a vásárlókat az üzletbe, olyan sokan léptek sztrájkba – tette hozzá.
 

A munkabeszüntetés mértéke hasonló a péntekihez

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Tesco alapszervezetének elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy a pénteki munkabeszüntetés mértékéhez hasonló a szombati is, talán egy kicsivel többen vesznek részt benne.
Ugyanakkor szombatra több diákmunkást állított be a Tesco, ezért Karsai Zoltán arra számít, hogy a kasszáknál gyorsabban haladhat a sor, mint pénteken.

Hozzátette, a diákok beállása nem feltétlenül a sztrájknak szól, hétvégén egyébként is többen szoktak lenni. Az MTI kereste a Tescót is, de az áruház későbbre ígért tájékoztatást.

Folytatódik a sztrájk

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete pénteken 16 órától 24 óráig sztrájkolt, szombatra pedig 10 órától 24 óráig hirdették meg a munkabeszüntetést. A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen.

Követelik továbbá az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül, valamint a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról.

Folytatódik a Tesco-sztrájk
 
Folytatódik a Tescónál meghirdetett sztrájk, szombaton 10-től 24 óráig.
 
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) pénteken 16 órától 24 óráig sztrájkolt, szombatra pedig 10 órától 24 óráig hirdették meg a munkabeszüntetést.
 
A Tesco közölte, hogy ezen a hétvégén is az áruházláncot választó 3,3 millió vásárlójának színvonalas kiszolgálására fókuszál, és arra törekszik, hogy boltjai a sztrájk idején is a megszokott rend szerint működjenek, a munkabeszüntetés miatt kieső munkaerő pótlására a vállalat diákmunkát rendelt a törvényi előírásokkal összhangban.

A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen.

Követelik továbbá az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül, valamint a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról.

A munkáltató tájékoztatása szerint pénteken a Tesco áruházak 10 százaléka zárt be a sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában volt tapasztalható valamilyen fennakadás. A szakszervezet példátlanul sikeresnek tartotta a sztrájkot, mivel a dolgozók szép számmal csatlakoztak a munkát beszüntetőkhöz.

A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Országos méretű sztrájk a Tescónál

Az egész magyarországi Tesco-láncot megrázta a tegnap délután megkezdődött egységes szakszervezeti sztrájk, amelyhez a nap folyamán sorra csatlakoztak a munkavállalók az egész országból. Estére több helyen összeomlott a kiszolgálás, a munkabeszüntetés miatt számos üzletben idő előtt lehúzták a rolót. A Magyar Idők úgy értesült, az egész ágazatban komoly változásokat idézhet elő az akció.

Átrajzolhatja a magyarországi kiskereskedelem erőviszonyait, egyúttal új alapokra helyezheti a munkavállalói érdek-képviseletet, továbbá a multinacionális cégekkel szembeni kereskedelempolitikára is hatással lehet az a történelmi jelentőségű összefogás, amelyet tegnap mutattak fel a Tesco Globál Áruházak Zrt. üzleteiben foglalkoztatott dolgozók.

A délután 4 órakor a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ), valamint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete által meghirdetett országos Tesco-sztrájk rövid idő alatt példátlan méretű összefogássá duzzadt, aminek következtében késő délután országszerte sorra bénult le a Tesco üzletek működése, több helyütt a rendes nyitvatartási idő előtt bezárták az egységet.

A Magyar Idők a sztrájkbizottság központjából a kapcsolattartókkal első kézből értesült az áruházi eseményekről, eszerint lapzártánkig több mint félszáz Tesco-áruházat érintett a sztrájk.

A multivállalat kora este kiadott hivatalos közleményében azt írta, a Tesco áruházainak mindössze 10 százaléka zárt be a sztrájk miatt. Ezekkel a boltokkal együtt összesen az áruházak 25 százalékában volt tapasztalható valamilyen fennakadás – jelezte a cég, elismerve, hogy a munkavállalói összefogás kellő hatással bírt.

Úgy tudjuk, a dolgozók tiltakozása, amely az ágazati szinten átlagtól elmaradó bérek, a munkaerő-elvándorlás, illetve az elmúlt időszak leépítései következtében kialakult létszámhiány miatt fajult országos méretű sztrájkká, szombaton folytatódik. Azt szeretnék elérni, hogy bérük éves szinten 25 százalékkal növekedjen az idén, illetve a dolgozói létszám 15 százalékkal bővüljön év végére és általánosan javuljanak a munkakörülmények.

Sztrájkol a Fogarasi úti Tesco áruház dolgozóinak egy része a Zuglói hipermarket személyzeti bejáratnál 2017. szeptember 8-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

– A fizetéseket mostanában kapták kézhez az emberek, szombatonként egyébként is erős a forgalom az élelmiszerboltokban, az a célunk, hogy kellő erővel éreztessük a multival: nem engedünk a követeléseinkből, és nem hagyjuk, hogy a magyar munkavállalók kiszolgáltatott helyzetben termeljék tovább a nyereséget a külföldi láncnak!
 
Amikor a kiskereskedelmi forgalom folyamatosan nő, a lakosság fogyasztása érezhetően erősödik, mert több lett a jövedelmük, a hazánktól kapott adókedvezmények és egyéb ösztönzők ellenére a Tesco méltatlanul bánik az itteni dolgozóival. Ennek véget kell vetnünk, mert a lelkünk nem eladó! – jelentette ki a Magyar Időknek Bubenkó Csaba, a sztrájkbizottságok vezetője.
 
A KDFSZ elnöke rámutatott: komoly ellenszélben kellett megszervezniük az akciót, de mindvégig érezték a munkavállalók elszántságát és a nyomást a szakszervezeten, hogy eljött az ideje, amikor lépni kell.
 
Mint mondta, nehéz megbecsülni, pontosan hányan tették le a munkát tegnap, mivel egyes településeken, a kisebb boltokban 6-15 fős létszámról beszélünk – elsőként ezekben az egységekben kezdtek sztrájkba, illetve estére több, 10 ezer négyzetméteresnél nagyobb hipermarketben állt le a működés – ez helyenként 50-100 dolgozót is jelentett. Mindenesetre a sztrájkolók száma összességében ezres nagyságrendre tehető – fogalmazott Bubenkó, hangsúlyozva, hogy a tiltakozó akció folytatódik.
 
A szervezőknek az alábbi helyszínekről jelezték a nap során, hogy megbénult az áruház működése, illetve bezártak a sztrájk miatt: Gödöllő, Pápa, Tatabánya, Győr, Komárom, Pápa, Siklós, Nagykőrös, Esztergom, Szombathely, Hatvan Eger, Székesfehérvár, Sátoraljaújhely, Paks, Debrecen, Sárvár, Gyöngyös, Sárbogárd, Dabas, Dunaharaszti, Sátoraljaújhely, Komló, Sopron, Balatonboglár, Göd, Ózd, Mosonmagyaróvár, illetve Budapest számos kerülete. Estére a herceghalmi logisztikai központban a targoncások, adminisztrátorok, árukiadók, komissiózók is sorra tették le a munkát. Vagyis a központi raktárak is leállhatnak mára, ahogy az online szolgáltatás, mivel lapzártánkkor a fővárosi Megapark házhoz szállító szolgáltatásában is letették a munkát a dolgozók.
 
Mivel a hazai kiskereskedelemben még nem volt példa ilyen méretű munkavállalói összefogásra, a KDFSZ-t is a tagjai között tudó Munkástanácsok azonnali segítséget nyújtott a nap során a sztrájkoló dolgozóknak.
 
 
Akár vasárnap estig is eltarthat a munkabeszüntetés Fotó: Havran Zoltán 

 

Az érintettek ugyanis több egységből azt jelezték, a Tesco egyes vezetői megpróbálják lebeszélni, illetve akadályozni őket abban, hogy éljenek alkotmányos jogukkal és sztrájkoljanak a jogaikért, ezért már a tegnapi munkabeszüntetés ideje alatt is több munkajogászt bocsátottak a dolgozók segítségére, akik azonnal lépni tudtak, ha egy-egy üzletben hátrány érte az alkalmazottakat. Lapunknak a konföderáció munkaügyi szakjogásza azt mondta, a sztrájkban való részvétel miatt senkit nem érhet hátrány. – Ha a dolgozók úgy érzik, hogy sérelem éri őket, akkor azt azonnal jelezzék a Munkástanácsok felé – hívta fel a figyelmet Szabó Imre Szilárd.

Megegtudtuk, a tescósok összefogásának ereje más áruházláncokhoz is eljutott, amiből az következik, hogy messzire érhet az ágazatban a mostani akció hatása. A szakszervezethez beérkezett az első hivatalos igény az egyik élelmiszer-diszkontlánctól, miszerint az ottani dolgozók szolidaritási sztrájkba kezdenének a meghirdetett Tescós sztrájk-időpontban, amely hivatalosan ma 10-től 24 óráig tart. Erre jelenleg keresik a jogi lehetőségeket – jelezte a sztrájkbizottság.

A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat. Magyarországon a Tesco a legnagyobb kiskereskedelmi cég. Az áruházláncnál a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) 2500, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) pedig mintegy 1000 tagja van.

Az egész ágazatot megrengeti a megmozdulás 

Korábban soha nem fordult elő Magyarországon, hogy egy külföldi székhelyű, nemzetközi nagyvállalat dolgozói tartsanak munkabeszüntetést, a kiskereskedelmi szektorban pedig még nem volt sztrájk hazánkban.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke lapunk kérdésére arról beszélt, a Tescónál – mint hazánk legnagyobb kiskereskedelmi egységénél – a mostani munkabeszüntetésnek hosszú távú következményei lesznek, az egész szektorra nézve.

Palkovics felidézte, a rendszerváltást követően egy teljes mértékben szabályozatlan piacra jöttek be a külföldi áruházláncok, kihasználták tőkeerejüket, emiatt jelenleg sem egyszerű az államnak megfelelő szabályozásokat hozni. A Tescónál a legsúlyosabb problémát az alacsony fizetések mellett a munkaerő súlyos leterheltsége jelenti – fogalmazott Palkovics.

Korábban a kormány már tett rá kísérletet, hogy meghatározza az egy négyzetméterre jutó legalacsonyabb, kötelező létszámot, ám a multi ekkor az Európai Bizottságnál bojkottálta ezeket a terveket. A Tesco sztrájkhelyzet kapcsán várható válaszáról a szakszervezeti vezető úgy vélekedett, nem egyszerű a helyzet, mert amennyiben helyt adnak a követelésnek, abban az esetben a többi üzletláncnál is előfordulhatnak hasonló megmozdulások.

Palkovics megjegyezte: az is példátlan, hogy nem az ágazati reprezentatív szakszervezet, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) vált jelenleg megkerülhetetlenné, hanem a Bubenkó Csaba nevével fémjelzett, jelenleg még kevesebb munkavállalót képviselő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ).

 

hirado.hu - MTI - magyaridok.hu
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
MTI Hírfelhasználó