Tízszeres létszámot hazudnak Németországban
A német fél időben kapta meg az információt, és rendelkezik a Zapad 2017 gyakorlaton résztvevő orosz csapatok koncepciójáról, védelmi jellegéről és valós számáról”.
2017. szeptember 11. 21:40

Egy ideje a zöld gyíkember termelő nyugati fősodratú média arról hazudik, hogy csütörtökön a NATO befolyási övezetének keleti perifériájától nem messze több mint százezer katonával indul meg a szeptember 20-ig tartó, Zapad 2017 nevű közös orosz-belarusz hadgyakorlat és hogy ez „Európát fenyegeti”.

A gyíkember termelők helyi szolgája, a 24.hu erről így jelentett a tőle megszokott alázattal: „A hidegháború óta a legnagyobb katonai gyakorlatra készülnek Oroszországban. Nyugati tisztviselők és elemzők szerint legalább százezer katona vesz majd részt a Zapad-17 nevű hadgyakorlaton, amit szeptember 14. és 20 között tartanak majd meg Fehéroroszországban és Oroszországban.

E hazugságokból lett most már nagyon elege a Zapad fő szervezőjének, az orosz honvédelmi minisztériumnak azt követően, hogy ezt a hazugságot a német védelmi miniszter is elismételte.

Erről a globális orosz Russia Today televízió angol nyelvű hírportálja „Moszkva ’megdöbbent’ Németországnak a Zapad 2017-et érintő alaptalan megjegyzésein” címmel tudósított.

Ebből megtudható, hogy csütörtökön Ursula von der Leyen német védelmi miniszter azt állította, hogy a hadgyakorlaton több mint százezer katona vesz részt és az „az oroszok potenciáljának és erejének demonstrálása”. Nem egészen zárójelben jegyezzük meg, hogy ez az a hölgy, aki elődeitől eltérően drasztikusan kitiltott mindenféle régi katonadalt a Bundeswehrből, azaz a német katonaságból.

Észtország fővárosában, Tallinnban von der Leyen egy ottani védelmi konferencián az előbb idézetthez hozzátette: „Bárki, aki ebben kételkedik, csak rá kell néznie a Zapad hadgyakorlaton résztvevő erők nagy számára”.

Igor Konyasenkov tábornagy, az orosz honvédelmi minisztérium szóvivője kijelentette, furcsa, hogy a németek egy ilyen számmal jönnek elő, különösen azt figyelembe véve, hogy már a hadgyakorlaton résztvevők számáról is kaptak tájékoztatást.

„Meg vagyunk döbbenve azon a nyilatkozaton, amelyet von der Leyen asszony német szövetségi védelmi miniszter tett, nyilvánosan kereskedve olyan alaptalan számokkal, amelyek szerint állítólag 100 000 orosz katona vesz részt a Zapad 2017-en és fenyegeti Európát”.

Hozzátette: „A német fél időben kapta meg az információt, és rendelkezik a Zapad 2017 gyakorlaton résztvevő orosz csapatok koncepciójáról, védelmi jellegéről és valós számáról”.

A Zapad hadgyakorlaton 12 700 katona, 70 repülőgép és csaknem 700 szárazföldi jármű vesz részt, szögezte le. Hozzátette, az ilyen gyakorlatokat néhány évente tartják.

A legutóbbiakat 2009-ben és 2013-ban. Az idei nagyon erősen a NATO látóterébe került. Júliusban Ben Hodges altábornagy, az Európában állomásozó amerikai erők parancsnoka e rutin hadgyakorlatokra „trójai falóként” utalt és megjegyezte, gyanú merült fel, vajon nem arra használják- e azt, hogy csapatokat és hadfelszerelést vigyenek közelebb a NATO keleti arcvonalához.

Moszkva és Minszk egyaránt visszautasította a spekulációkat és közölték, hogy a résztvevők száma nem lépi túl a 2011-es bécsi dokumentum szerinti kötelező monitorozási határokat. Belarusz pedig nemzetközi megfigyelőket is meghívott.

Az orosz külügyminisztérium augusztusban nyilatkozatot adott ki, mely szerint nyugati erők mesterségesen akarják meggyőzni a nyilvánosságot arról, hogy a NATO fokozott katonai jelenléte Lengyelországban és a balti országokban jogos. Ez pedig, hangsúlyozta a közlemény, nagyobb feszültséget gerjeszt Európában. Akkor, amikor a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben, oly mértékben, mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, ami példa nélküli az elmúlt 30 évben.

Lovas István

magyaridok.hu
megmondó
Burkolt rasszizmus, nyitottság, tolerancia, emberi jogok… Mintha időutazáson lennénk. A korrupcióval teli párt bornírt szólamai köszönnek vissza.
  • Flaszterparaszt és közokirat-hamisító mint kormányfőjelölt
    Jó lenne, ha az általános művelődési környezet emelkedne olyan nívóra, hogy flaszterparaszt és közokirat-hamisító még pártszékház portása se lehessen.
  • Medgyessy is, Gyurcsány is mulasztott
    „Gyurcsány Ferenc akkor is, és most is hivatalos személynek számít, márpedig hivatalos személyeknek kötelessége a tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni.”
  • Harcoljunk a hazánkért
    Magyarországot az egykori tűzzel-vassal való támadások után sokkal veszélyesebb fegyverrel: az aljassággal támadják hosszú ideje.
  • Storcknak mennie kell
    Egy órán át emberhátrányban játszottak, és a világklasszist sorában tudó Portugáliának csak egy gólt sikerült szereznie ellenünk.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI