Mráz: A migránskérdés pártállástól függetlenül fontos téma
A Nézőpont Csoport vezérigazgatója, Mráz Ágoston Sámuel szerint a migránskérdés olyan téma, amely pártállástól, korcsoporttól függetlenül fontosnak számít.
2017. szeptember 15. 15:33

Magyarországon ezért is indokolt az újabb nemzeti konzultáció.

Hétfőn kezdődik az újabb ülésszak a parlamentben. Készülnek a pártok is. A Fidesz-KDNP velencei frakcióülésén döntöttek egy újabb nemzeti konzultációról is. A kormánypártok azt mondják: a menekültkérdésnek kell tematizálnia a közéletet.

Mindenkinek fontos 

– Elkezdődik az őszi szezon, az ellenzéki vezetőknek ismét meg kell mutatniuk magukat, hétfőn pedig valószínűleg Orbán Viktor is beszédet fog mondani – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: a migránskérdés pártállástól és korcsoporttól függetlenül fontos. A tavalyi népszavazáson kiderült, 3,3 millió ember támogatja a kormány álláspontját, és a tavaszi konzultáció az eddigi legsikeresebb volt, mintegy másfél millió aláíróval – húzta alá.

Máshol kell keresgélni 

Mint mondta, az ellenzék is „keres témákat”, és ez része a rájuk jellemző válságjelenségnek, de a nagy fordulatot Mráz Ágoston Sámuel nem ezektől a programoktól várja.

– Az ellenzék egyelőre nem találta meg sem a szervezeti formát, sem a megfelelő vezetőt, sem a megfelelő mondanivalót. A közvélemény-kutatások szerint ezért sem változott a nyár folyamán a politikai verseny állása, a nyarat megnyerte a Fidesz és továbbra is utcahosszal vezet – fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel.

Az LMP stratégiájával kapcsolatban a szakember elmondta: a párt megpróbál a baloldalban csalódott választókhoz szólni. A szocialista párt korábbi „csodafegyverét”, Ron Werbert szerződtette le az LMP kampánytanácsadóként, ez pedig azt mutatja, hogy megpróbálják azokat a kampányeszközöket használni, amellyel a szocialisták „2002-ben csalárd módon” megnyerték a kormányzás jogát.

Széles a társadalmi támogatottság 

Aláhúzta azt is, hogy széles társadalmi támogatottság van a kormány politikája mögött, vagyis több mint a Fidesz-tábor kétszerese egyetért abban, hogy a kormány küzdjön a kötelező betelepítési kvóta ellen.

Az Origo szerda este írta a Fidesz velencei frakcióüléséről szóló cikkében, hogy nemzeti konzultáció lesz a „Soros-tervről”.

M1 - Ma reggel
  • Háború a nemzetállamok ellen
    Az internethasználók több mint negyven százaléka kezeli a platformot. Zuckerberg úr tehát moshatja kezeit: rajta igazán semmi nem múlik – vagy talán éppen majdnem minden?
  • Hazudtak, akik a CEU bezárásával kampányoltak
    Orbán Viktor kormányfő úgy fogalmazott: "Kizökkent az idő! Konferenciát tartottak Budapest belvárosában, mégpedig a CEU épületében, a Nádor utcában." "Évek óta azt hallom a liberális politikusoktól és az őket támogató médiumoktól, hogy a magyar kormány bezáratta, és elüldözte az egyetemet Budapestről" - jegyezte meg.
  • A Jogi Könyvszalon gyarapíthatja közös tudásunkat
    A francia mintára létrejött Magyar Jogi Könyvszalon hozzájárulhat közös tudásunk gyarapításához és a közéleti vitakultúra színvonalának emeléséhez - mondta köszöntőjében az államfő a hagyományteremtő szándékkal megszervezett, jogi könyveket bemutató első ilyen rendezvényen.
MTI Hírfelhasználó