Száz éves lenne Ingmar Bergman
Jubileumi évet hirdet a svéd alapítvány
Örülök, hogy Svédországnak van egy olyan művésze, akit olyan sok országban értékelni tudnak. Annak is örülök, hogy Bergman tovább él. Hogy újból és újból értelmezik színdarabjait és hogy Magyarországon is színpadra viszik darabjait.”
2017. szeptember 19. 10:44

„A nagy siker feledésbe merül, a mestermű viszont örökre megmarad”.

Jan Holmberg, a svéd Ingmar Bergman Alapítvány kuratórium elnökének mondatai járnak a fejemben, amikor a Stockholmi Filmintézetbe vezetett az utam. A megbeszéltek szerint Ingmar Bergman svéd rendező születésének jubileumi évével kapcsolatos interjúra készültem. Ugyanis Bergman 100 éves lenne jövőre. Amikor Holmberggel megállapodtam az interjú időpontjáról, elővettem azt a hosszú írását, amelyet egy évvel ezelött írt a filmszakmával kapcsolatosan. A téma a svéd filmkultúra volt. 

A nagy film- és színház rendező, forgatókönyvíró és egyben producer 2018-ban töltötte volna be életének kerek évszámát. Ebbôl az alkalomból a svéd kultúra kiemelkedő alkotójának  nevével fémjelzett alapítvány, szeptember 18-i kezdettel elindítja az ünnepi évvel kapcsolatos eseménynaptárt. Ide tartoznak különbözô projektek, amelyek Bergman munkásságát elevenítik majd fel.  Megtudtuk, hogy készülnek a „Bergman archivummal” kapcsolatos könyvkiadással, bizonyos forgatókönyvek színpadra vitelével és filmjeinek újra vetítésével világszerte. Tehát számos event van készülőben. Liv Ullman színésznő pedig Londonban megynyitja az ünnepségsorozatot. Holmberg szerint az a cél, hogy újabb közönséget érjen el Bergman művészete. Természetesen a művekkel kapcsolatos szerzői jogok az alapítványt illetik – tette hozzá.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Ingmar Bergman a svéd kultúra hírnöke, aki Svédországot megismertette a világ minden tájával. Azonban nem csak ünnepelt volt. Bizony személyét saját hazájában többször érte támadás. A svédeknél nem volt igazán olyan népszerű, mint külföldön. Hogy miért? Talán mert műveivel jelen időben nem döntött meg nézettségi csúcsokat és filmjeire nem volt jellemző a Hollywood-i sikertörténet. Meg aztán Svédországban nem felelt meg a kor szellemének. Jóval előbbre járhatott. Vagy éppen nem állt be az úgynevezett ´68-as balliberális diákmozgalom követőinek sorába. Aztán jóval később nézeteltérése is volt a svéd adóhatósággal, kifogásolta a túlzott adókat és külföldre is költözött egy időre. Bergman polgári családban nőtt fel. Műveiben az emberi kapcsolatot állította a középpontba. Pontosabban a lelkekben fürkészett és a nézőt az élet ellentmondásaiba invitálja a mai napig. De lássuk csak, mit is mond a kuratórium elnöke az interjúban.

Jan Holmberg

Bergman jubileumév 2018

Jan Holmberg szerint 2018 a világ egyik legnagyobb jubileumi éve lesz, amelyet valaha is egy művészeti alkotótóhoz kapcsolhatunk. Bergmannak körülbelül 60 művét mutatják most is folyamatosan világszerte – hangsúlyozta az elnök. Szerinte Bergman Európában a legtöbbet megjelenített drámaíró. Azt is megtudtuk, hogy Bergman munkásságáról dokumentumfilmet készít a francia televizió, kettőt a német, egyet a svéd meg a finn tévétársaság. Bergman maga írta a forgatókönyvet színdarabjaihoz. Szorgalmasan jegyzetelt és vázlatokat készített.  Inkább színpadi művekkel dolgozott szívesebben, mint a filmmel, mondta Holmberg. Azt is tudjuk, hogy Sven Nykvist ismert fényképész állt sokszor a kamera mögött. Bergman filmjei közül négy kapott Oscar-díjat. Megtudtuk, hogy kézzel írott jegyzetfüzete hamarosan könyformában meg fog jelenni. Abban az érdeklődő tanulmányozhatja Bergman munka közben írt reflektációit.

Az archívum és az alapítvány

Azt is megtudtuk, hogy Ingmar Bergman magánalapítványa 2002-ben alakult a rendező kezdeményezésére azzal a céllal, hogy őrizzék és kezeljék a rendezô által 1930 óta összegyűjtött anyagot. Amikor 1990-ben ismertté vált, hogy Bergman a Stockholmi Egyetemre, ahol tanulmányait részben végezte, szeretné hagyni az archívumot, nem volt az intézménynek ehhez való kapacitása. Így a rendezô a Svéd Filmintézetnek donálta dokumentumjait. Ezért vált szükségszerûvé az az alapítvány, amelynek kuratóriumi tagja a svéd közszolgálati televíziótól ( Sveriges Television), a svéd Királyi Drámai Színháztól (Kungliga Dramatiska Teatern) és a svéd filmintézettől (Svenska Filminstitutet) van. Ilymódon az alapítványhoz került az egész Bergman-arhívum forgatókönyvekkel, jegyzetfüzetekkel, vázlatokkal, színpadi kellékrajzokkal és képekkel. Az archívum részét képezik még a rendező fényképei és levelezése Fårö szigetérôl, ahol életének utolsó periódusát töltötte. Az archívum anyaga ma körülbelül 10 ezer levélből és több ezer dokumentumból áll. Az Unesco az archívumot világörökséggé nyílvánította 2007-ben. A fimrendező 2007. július 30-án hunyt el.

Az élet ihlette a mestert

Csakhogy visszatekinstünk a mester életére, 1918. július 14-én született Uppsala nevû svéd városban. Gyermekkorát Stockholm egyik előkelő negyedében töltötte. Szigorú polgári nevelést kapott. Édesapja lelkész volt. Bergman műveiben többször adott hangot úgymond édesapjával való összemérettetésének. Utolsó nagy filmje, a „Fanny és Alexander”-ben úgymond lehetett utalásokat találni Bergman gyermekkorára. A film a svéd filmtörténet legnagyobb alkotása, a legkiválóbb alakításokkal. Itt Svédországban többször hallhattunk interjút, ahol az alkotó megosztotta az érdeklődővel gondolatait  a hitről, az egyházról és a világi életről. Műveiben foglalkozott a párkapcsolatok problematikájával. Kiváló filmképekkel és kitűnő színészi alakításokkal domborította történeteit. Az emberi elme és lélek kapcsolata, az a bizonyos belső hang filmjeiben általában a csendben testesült meg. Nem volt heves párbeszéd, nem volt intenzív filmzene. Mondhatnánk úgy is, hogy Bergman ösztönözte nézőit, hogy diszkurzust folytassanak önmagukkal és keressenek válaszokat többek között az élet misztériumaira,  az élet és a halál szorongásaira. Az élet és a  halál közötti kapcsolatot leginkább a „Hetedik pecsét” film személyesíti meg. Ha nem tévedek, Bergman egyszer úgy vélte, hogy a vallás és a hit földi értelmezése különböző. Hagyta, hogy úgy értelmezzük filmjeit, hogy a gyermekkor tapasztalatai nem szabad, hogy akadályt vessenek sem a hit gyakorlásában, sem az élettel kapcsolatos filozófiában.

Holmberg úgy véli, hogy Bergmant Svédországban nem tudták úgy értékelni, mint külföldön. Azt mondta, hogy itt inkább magánéletével volt a szakma elfoglalava mintsem alkotásaival. Rákérdeztem, hogy vajon miért lehetett ez így, mire Holmberg így válaszolt, idézem, „mert filmjeinek nem volt politikai üzenete. Svédországban akkor volt a ´68-as diákmozgalom fénykora”.  (Amely köztudottan elhúzodott a 90-es évekig – a cikkíró).

A Fanny és Alexander forgatókönyve

Bergmant Svédországban hol azért támadták, mert filmjeibôl hiányzott a politika, azaz a kornak megfelelô politikai korrektség. Hol pedig azért, mert a rendező nyíltan bírálta a svéd adórendszert. Az emberek pedig filmjeit polgári származása miatt sokszor előítélettel fogadták. Azonban külföldön pont ezzel nem foglalkoztak. Azt mondják, inkább a művei beszéljenek. Bergman filmjeit például a vasfüggöny mögötti országok nagy érdeklődéssel fogadták. Hollmbergnek azt mondtam az interjú alatt, hogy Magyarországon filmjeinek volt nézettsége az én időmben is. (Hetvenes évek vége). Szerintem a filmjeit nézve létre jöhetett egyfajta kapcsolat a mozivászon nézői és a filmszereplök közötti.  Legalábbis mondhatjuk, hogy Bergmant jórészt tisztelettel fogadta a magyar közönség. Holmberg reagált az interjú eme részén és azt mondta, idézet: „Érdekes, pont ezt tudtam meg az idők során a cseh és a lengyel szakma képviselőitől is, amit magától most éppen hallottam”. Összemosolyogtunk. Azt is megkérdeztem Holmbergtől, hogy mi Bergman munkásságának titka? És most visszacsatolok Holmberg korábbi írására. Arra a részre, ahol azt mondta, idézet: „...hagyjunk már fel azzal, hogy arról értekezünk, mi a széles és a keskeny számú közönség! Ismerjük be, hogy különbségek vannak és ne próbálkozzunk a különbségek kiegyenlítésére. Merthogy az egész idővel kiegyenlítôdik. És ott ahol a nagy sikert egyszer elfelejtjük, ott a mestermű örökre megmarad. Hogy melyik az utóbbi? Nehéz azt tudni jelenidôben. Mint például Ingmar Bergman az „Úrvacsora” címû trilógiájában Tomas nevû lelkész teszi. Prédikál egynéhány összegyült zaklatott léleknek a templomban. De mégis prédikál! Mert ki tudja”?

Végezetül megkérdeztem Holmbergtől, hogy mit üzen a magyar közönségnek. Holmberg így válaszolt, idézet: „ Örülök, hogy Svédországnak van egy olyan művésze, akit olyan sok országban értékelni tudnak. Annak is örülök, hogy Bergman tovább él. Hogy újból és újból értelmezik színdarabjait és hogy Magyarországon is színpadra viszik darabjait.” Ugyanakkor az elnök reményét fejezte ki annak, hogy az ünnepi év segítségével Begman munkássága fog a középpontban állni és nem a rendezô magánélete.

 Az interjú után elgondolkoztam. Hogy jelenítsem meg Bergmant az olvasó előtt? Hátha nem sikerül közvetítenem Bergman művészetét, azzal a megközelítéssel, ahogyan ő azt megérdemli. No azért várjunk csak! Mert ki tudja...

Gondola

Politidou Mária, Stockholm
megmondó
Önök miért aludtak 2002-ben, amikor a regnáló garnitúra az igazságszolgáltatással félemlítette meg a sajtószabadságot gyakorló újságírókat?
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI