Alkotmánybíróság: hegyen-völgyön át!
Nagykövetek érdeklődtek. A mocsárciprus védelmében. Jogorvoslathoz való jog. Bírói kezdeményezés. Személyiségi jog megsértése. Elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése.
2017. szeptember 22. 20:08

Az Alkotmánybíróság védőernyőként óvja a jogállamiságot és az emberek alkotmányos jogait.”

Először az intézmény történetében, az Alkotmánybíróság elnökének meghívására mintegy 40 Magyarországra akkreditált nagykövet vett részt az Alkotmánybíróság székházában rendezett fogadáson.

A találkozó azzal a céllal jött létre, hogy az Alkotmánybíróság magyarországi demokráciában betöltött szerepéről, erős alapjogvédelmi jogosítványairól, hatásköréről, illetve politikai konszenzus alapján megválasztott tagjairól hiteles információk jussanak el a nemzetközi közvéleményhez. Sulyok Tamás a nemzetközi kapcsolatok kiszélesítésének és a párbeszéd fontosságára hívta fel a diplomaták figyelmét az igazságügyi együttműködés területén.

Az elnök tájékoztatta a nagyköveteket többek között arról, hogy milyen változásokat hozott az Alaptörvény 2012-es bevezetése. Bár az Alaptörvény az Alkotmánybíróság hatáskörét egyes költségvetési jellegű kérdésekben – részlegesen és időlegesen – korlátozta, összességében egyértelműen erősödött az Alkotmánybíróság szerepe a jogállamiság őreként. Fontos különbség ugyanis a 2012. január elsejét megelőző időszakhoz képest, hogy az Alkotmánybíróság immár mindhárom hatalmi ág, így a bírói hatalom felett is alkotmányos kontrollt gyakorol, mégpedig a német alkotmánybírósághoz igen hasonló jogosítványokkal.

Sulyok Tamás hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság védőernyőként óvja a jogállamiságot és az emberek alkotmányos jogait. A valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével az Alaptörvény lehetővé tette, hogy a jogkeresők alapvető jogaik sérelme esetén az Alkotmánybírósághoz forduljanak közvetlen jogorvoslatért. Az új lehetőség sikerét a számok is igazolják: öt éve töretlenül nő a testülethez benyújtott alkotmányjogi panaszok száma, 2016-ra például megduplázódott ez az érték a 2013-as évhez képest. Ez tavaly 901 benyújtott alkotmányjogi panaszt jelentett, ebből 689 valódi alkotmányjogi panasz volt.

2012 és 2017 első féléve között mintegy 9500 érintett magánszemély vagy szervezet fordult az Alkotmánybírósághoz. 452 bíró kezdeményezett eljárást, emellett az Alapvető Jogok Biztosa 59 alkalommal, a parlamenti képviselők egy negyede 19 alkalommal nyújtott be indítványt. 2012 óta az ügyek átlagos átfutási ideje körülbelül fél év, alkotmányjogi panaszok esetében 200 nap.

Az elnök köszönetet mondott a nagyköveteknek együttműködésükért, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben a kapcsolatok még szorosabbá válnak.

Legfrissebb döntések

Közember nem győz azon csodálkozni, hogy mi mindenhez kell érteniük. Arról nem is beszélve, hogy nem tetsző döntések esetén még a parlamenti pártok jelesei is kiforgatva a valóságot, szidalmukkal tündökölnek, s felesleges szervezetnek minősítenek. Pedig…  

A mocsárciprus védelmében

A Kúria Kfv.II.37.146/2016/8. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.

A panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozók (Zöld Kapcsolat Egyesület mint I. rendű indítványozó, és Mohos Zsolt, mint II. rendű indítványozó)jogi felperesként vettek részt. A II. rendű indítványozó tulajdonában levő ingatlan előkertjében egy helyileg védett természeti értékké nyilvánított mocsárciprus fa található. A szomszédos ingatlan tulajdonosa gépkocsitároló bővítése iránt terjesztett elő két esetben is kérelmet, második alkalommal az engedélyt megadták. A II. rendű felperes fellebbezései nyomán a bíróság a határozatot hatályon kívül helyezte. A bíróság a megismételt eljárásban kutató fúrások elvégzését írta elő, melyben fel kell tárni, hogy a tervezett munkálatok kihatnak-e a mocsárciprus életminőségére. Többlépcsős eljárást követően az ügy a Kúriához került, amely ítéletében rögzítette, hogy „az építkezés nem tiltható meg arra tekintettel, hogy a fa egy élő szervezet és a törzsnövekedése valamikor (évtizedek múlva) majd elérheti a garázs falát”.

Az indítványozók alkotmányjogi panaszukban azt állították, hogy a bírói döntések annak ellenére ítélték az építési tevékenységet jogszerűnek, hogy az egyértelműen a helyi védett természeti emlék tenyészterületén valósul meg, illetőleg maga az építés nem áll a védettséggel összhangban, és nem szolgálja annak közérdekű célját.

Álláspontjuk szerint az Alaptörvény XX. és XXI. cikkeiből az a kötelezettség folyik, hogy az egyszer már elért védelmi színvonal nem csökkenhet, illetőleg nem törhető át olyan egyéb szakmai követelmények mellett természetvédelmi szempontokat csak mellékesen figyelembe vevő tevékenységek engedélyezésével, amelyek végső soron pontosan indíttatásuknál fogva nem felelnek meg a természetvédelmi védettség céljának és indokának.

***

Az Alkotmánybíróság megállapította. a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét az állam nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alkotmányos jog vagy érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan. Az ügyben eljáró bíróság szakértői bizonyítást is lefolytatott, melynek nyomán megállapították, hogy a tervdokumentáció hosszú, több évtizeden keresztül megfelelő megoldást biztosít a fa számára.

Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy nem kellett tartani súlyos és helyrehozhatatlan kár vagy hátrány bekövetkezésétől, és nem merült fel olyan egyéb fontos ok sem, ami indokolttá tette volna a jogerős bírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztését.

Mindezek alapján a Taláros Testület az indítványt nem találta megalapozottnak, ezért – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (1)–(2) bekezdései, 63. §-a, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései, 31. § (6) bekezdése alapján eljárva – az indítványt elutasította. (AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról: IV/1064/2017.)

Jogorvoslathoz való jog

A Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 15.Kpk.50.093/2016/6. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.

A panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó annak kivizsgálását kérte, hogy a szomszédságában lévő ingatlan beépítése során betartották-e az építési előírásokat. Az elsőfokú hatóság a megindított építésrendészeti eljárást megszüntette, az építmény 10 éven túli meglétére vonatkozó indokkal.

Az indítványozó a végzés ellen fellebbezéssel élt, amelyet az elsőfokú hatóság érdemi vizsgálat nélkül elutasított. Érvelése szerint az indítványozó nem minősül ügyfélnek, ugyanis az elsőfokú eljárásban sem nyilatkozatot, sem kérelmet nem nyújtott be, ezért ügyféli jogait nem gyakorolhatja. Az indítványozó a döntéssel szemben fellebbezéssel élt, melyben kifogásolta a fellebbezés érdemi vizsgálat nélküli elutasításának indokait. A másodfokú hatóság az elsőfokú hatóság végzését helybenhagyta.

Az indítványozó a másodfokú hatósági végzéssel szemben bírósági felülvizsgálati kérelemmel élt, azonban azt a bíróság elutasította. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a jogorvoslathoz való jogának sérelmét jelölte meg indítványa fő elemének.

***

Az Alkotmánybíróság abból az elvi megállapításból indult ki, hogy az ügyféli minőség jogszabályba ütköző megtagadása sérti-e az érintettnek a tisztességes hatósági eljáráshoz és a jogorvoslati joghoz való alapvető jogát.

A testület megállapította: a bíróság figyelmét valóban elkerülte az, hogy a kérelem hatósági elbírálása idején a jogszabály másként rendelkezett az eljárás megindulásának lehetőségeiről, mint a támadott bírósági döntés meghozatalakor. Rámutatott azonban arra is, hogy ha az indítványozó kérelme jellegének megítélése téves is lett volna, akkor sem érte ebből adódóan az indítványozót alapjogi sérelem. Az indítványozó figyelmét az eljárás során ugyanis felhívták az ügyféli jogai biztosítására, azonban ezzel a lehetőséggel nem élt.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy  az indítványozó fellebbezésének elutasítása okán sem a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogának, sem a jogorvoslathoz való jogának sérelme nem állapítható meg. Ezért – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (1)–(2) és (4) bekezdései, 63. §-a, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései, 31. § (6) bekezdése alapján eljárva – az indítványt elutasította. (AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról: IV/46/2017.)

Bírói kezdeményezés

A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 83. § (1) bekezdés d) pontja és a 294. § (1) bekezdés e) pontja alaptörvény-ellenességének, valamint nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására, és a támadott rendelkezések megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata.

A bírói kezdeményezés alapjául szolgáló ügyben a felperes munkaviszonyát az alperesi munkáltató azonnali hatályú felmondással megszüntette. A felperes keresetében kérte az azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapítását és munkaviszonya helyreállítását. Arra hivatkozott, hogy a munkáltató eljárása rendeltetésellenes volt, mivel munkaviszonyát szakszervezeti tisztsége miatt szüntették meg.

Az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményező bíró kifejti: indokolatlan a megkülönböztetés az üzemi tanács tagja, az üzemi megbízott és a gazdasági társaság felügyelő bizottságának munkavállaló képviselője, mint munkavállalói képviselő és a szakszervezeti tisztségviselő között a jogellenes felmondás esetén a munkaviszony helyreállításának lehetőségét illetően. A kifejtett szabályozásbeli különbségek a bíró szerint tiltott diszkriminációt valósítanak meg.

***

Az Alkotmánybíróság  megállapította: a megkülönböztetés alkotmányosságának a vizsgálatakor alapvetően abból kell kiindulni, hogy a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden különbségtétel tilos, hanem azt az elvárást fogalmazza meg, hogy a jognak mindenkit egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie.

A Taláros Testület vizsgálta a szakszervezeti tisztségviselő és a munkavállalói képviselő között a munkaviszony helyreállíthatósága tekintetében meglévő, a támadott rendelkezéseken alapuló különbségtételt. Miután rögzítette a két külön csoportba tartozó személy mögötti szervezet jogi és funkcionális különbségét, a szabályozásbeli eltérés indokát észszerűnek minősítette, a jogegyenlőség sérelmét az Alkotmánybíróság a támadott szabályozással összefüggésben azonban nem állapította meg. Úgyszintén nem állapította meg a támadott rendelkezések nemzetközi szerződésbe ütközését sem.

Az Alkotmánybíróság hosszas mérlegelés után – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és 65. §-a, valamint az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján eljárva – az Mt. 83. § (1) bekezdés d) pontja és a 294. § (1) bekezdés e) pontja alaptörvény-ellenessége megállapítására és nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására, és a támadott rendelkezések megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést nem találta megalapozottnak ezért azt elutasította. (AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról: III/58/2017.)

Közszolgálati jogviszony megszüntetése

Kúria Mfv.II.10.597/2015/10. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata..

Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló peres eljárásban megállapított tényállás szerint az ügy felperese  helyettes államtitkárként dolgozott az alperesi minisztérium jogelődjénél. A közigazgatási államtitkár kezdeményezte az indítványozó helyettes államtitkári tisztségéből való felmentését, és ugyanezen a napon átadásra került részére egy, a miniszter által aláírt irat, amelyben arról értesítették, hogy a helyettes államtitkári tisztségéből felmentik. Egyúttal tájékoztatták arról is, hogy képzettségének, végzettségének megfelelő betöltetlen vezetői beosztást nem tudnak felajánlani a részére. Az indítványozó állítása szerint az irat átvételét követően annak jogszerűtlenségét jelezte a közigazgatási államtitkárnak, majd ezt követően két óra elteltével újabb felmentő okiratot kapott. Az azonos keltezéssel és iktatószámmal ellátott iratban a helyettes államtitkári tisztségből való felmentéssel egyidejűleg felajánlották a részére a minisztérium egyik főosztályán a főosztályvezető-helyettesi munkakört. Az indítványozó ezt nem fogadta el és írásban nyilatkozott arról, hogy rendelkezési állományba helyezését sem kéri.

Ezt követően a közigazgatási államtitkár arról értesítette, hogy a helyettes államtitkári tisztségéből történő felmentésére és a végzettségének megfelelő vezetői munkakör el nem fogadására tekintettel a vonatkozó törvényi rendelkezés alapján a közszolgálati jogviszonya hat hónap felmentési idő figyelembevételével felmentéssel megszűnik. Az okirat rendelkezett az indítványozó által igénybe nem vett szabadság megváltásáról, továbbá egy havi, és ezen túlmenően további hat havi illetményének megfelelő végkielégítés megfizetéséről. Az indítványozó aláírásával igazoltan az okiratot átvette, arra rávezette, hogy a végkielégítés mértékével, az állami vezetői juttatások megvonásával nem ért egyet, és munkaügyi lépéseket fog kezdeményezni. Keresetében felmentése jogellenességének megállapítását és jogkövetkezményei alkalmazását kérte.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megállapította: az alperes munkáltató jogellenesen szüntette meg az indítványozó közszolgálati jogviszonyát, és az elmaradt illetmény, elmaradt béren kívüli juttatás, gépkocsihasználattal kapcsolatos költségtérítés, szabadságmegváltás, valamint hat havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, így nem találta megalapozottnak az indítványozó további hat havi végkielégítés és általános kártérítés megfizetésére irányuló igényét.

A peres felek fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az elmaradt illetmény összegét felemelte, kötelezte továbbá az alperes munkáltatót hat havi végkielégítés megfizetésére, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Az indítványozó és az alperes munkáltató felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az első fokon eljárt bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az indítványozó keresetét elutasította. A Kúria szerint a másodfokon eljárt bíróság jogszabálysértő módon értékelte a rendelkezésére álló bizonyítékokat, és állapította meg azt, hogy az alperesi jogelőd munkáltató intézkedése jogsértő volt. Összegzéseként az ítélet kimondta: az alperesi jogelőd munkáltató indítványozó jogviszonyát megszüntető intézkedése nem volt jogellenes, ezért az indítványozó felülvizsgálati kérelme, amely a jogviszony jogellenes megszüntetésének további jogkövetkezményei iránt került előterjesztésre, nem volt megalapozottnak tekinthető, illetve jogalap hiányában érdemben nem volt vizsgálható.

Az indítványozó ezt követően terjesztette elő alkotmányjogi panaszát, melyben a Kúria ítélete alaptörvény-ellenességének a megállapítását és megsemmisítését, valamint az ítélet végrehajtásának a felfüggesztését kérte, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, II. cikkének, XVII. cikk (3) bekezdésének, XXIV. cikk (1) bekezdésének, valamint XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésének és 28. cikkének a sérelmére hivatkozva. Kifejti, hogy a Kúria, mint a joggyakorlat alakítója nem helyezkedhet sommásan olyan álláspontra, amellyel kapcsolatban „a józan ész erejében bízó jogkereső állampolgárban” olyan meggyőződés alakuhat ki, hogy a Kúria önkényesen értelmezi az alkalmazandó jogszabályokat, így még inkább jogbizonytalanságot ébresztve azokban is, akik joggal keresik jogaik érvényesítését.

Az indítványozó álláspontja szerint a kúriai ítélet nem tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a döntés miért terjed ki a felülvizsgálattal nem érintett kérdésekre is, azaz az ítéletnek súlyos indokolásbeli hiányossága is van. Véleménye szerint minden ember méltó arra, hogy a bíróságok ügyeikben a hatályos eljárásjogi normáknak megfelelő körülmények között hozzák meg döntéseiket. „Az a körülmény, hogy egy orvosolhatatlan bírósági döntés születik úgy, hogy azt senki sem kérte és azt a bíróság meg sem indokolta, méltatlan helyzetet teremt a bírósági eljárásban részt vevő ember számára”. Miután munkával megkeresett juttatások megfizetése iránt is folyt a per, a támadott döntés a méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez való jogát is sérti azáltal, hogy a ki nem adott pihenőidő megváltását és a részére állami vezető beosztásából következő végkielégítést megítélő másodfokú ítéleti rendelkezést – annak ellenére, hogy azt senki sem kérte – hatályon kívül helyezte és azt nem indokolta meg.

Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmeként arra is hivatkozik arra, hogy az ügyében 14 éven keresztül tartott a peres eljárás, ami sérti az ésszerű határidőn belül történő elbíráláshoz való jogát. Megállapítja: „Alaptörvényben biztosított jogainak a sérelmét” jelenti egyrészt az a kúriai ítéletben szereplő téves következtetés, mely szerint a vonatkozó törvények alapján nem szükséges olyan munkakört felajánlani, amely a felajánlás időpontjában már létezik, másrészt az, hogy a Kúria az alperesi minisztérium erre irányuló kérelme hányában utasította el az indítványozó kereseti kérelmeit. Az indítványozó a Kúriának a felajánlott munkakörre vonatkozó álláspontjából azt a következtetést vonja le, hogy „az irányadó törvényi rendelkezés értelmezésénél a felmerült értelmezési bizonytalanságot az egyik fél részére döntötték el anélkül, hogy a másik félnek pontosan megmagyarázták volna az ítélet indokolásában azt, hogy erre miért és milyen jogszabályi alapon került sor. Az indítványozó ezzel kapcsolatosan megerősíti azt az álláspontját, miszerint nem tud olyan értelmezést elfogadni véglegesnek és „örök érvényűnek”, amely a logika szabályaiból nem vezethető le. Álláspontja szerint a Kúria ítélete minden tekintetben sérti az Alaptörvényben biztosított jogorvoslathoz való jogát, mert nem tudhatta, hogy a Kúria a felülvizsgálattal nem érintett kérdésekben is döntést fog hozni, a döntése ellen pedig már nincs helye jogorvoslatnak.

***

Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítvány nem fogalmazott meg alapvető alkotmányjogi jelentőségűnek tekinthető kérdést, és bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet sem. Önmagában az a körülmény, hogy az indítványozó nem ért egyet a Kúria döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására.

Az alkotmányjogi panasz a konkrét ügyben a hivatkozott Alaptörvényben biztosított jogokkal összefüggésben nem vet fel sem az egyedi ügyön túlmutató alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, sem a bírói döntést érdemben befolyásoló, az alkotmányjogi panasz körében orvosolható alaptörvény-ellenességet.

Tekintettel arra, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg részben az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjában foglalt formai követelménynek, részben az Abtv. 27. § és 29. §-ában foglalt tartalmi feltételeknek, ezért azt az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (1)–(2) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1)–(2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján – visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: (IV/338/2017.)

Személyiségi jog megsértése

A Kúria Pfv.IV.21.167/2016/4. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata. a Kúria Pfv.IV.21.167/2016/4. sorszámú ítélet, a Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.664/2015/5. sorszámú ítélet, valamint a Fővárosi Törvényszék 71.P.24.724/2012/12. sorszámú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.

Az indítványozó álláspontja szerint az ellene folyó büntetőeljárásban a nyomozó ügyészség az ártatlanság vélelmét sértő állításokat adott elő, az áttételt elrendelő határozatában tényként tüntette fel a bűncselekményeket, így az indítványozót már akkor bűnösnek kezelte, amikor a büntetőeljárás még folyamatban volt. Határozata így sértette az emberi méltóságát, a jó hírnevét, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközött, ezért polgári peres eljárást indított, amelyben az ügyészség további jogsértéstől való eltiltását, elégtételadásra kötelezését és sérelemdíj megítélését kérte.

Keresetét az első- és a másodfokon eljáró bíróság is elutasította, felülvizsgálati kérelmét a Kúria nem találta alaposnak, ezért a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az eljáró bíróságok megállapították, hogy az ügyészség nem állította tényként, hogy az indítványozó a bűncselekményeket elkövette, hanem a nyomozás alapjául szolgáló tényállást rögzítette, egyértelműen feltüntette továbbá, hogy az ügy még folyamatban van. Az egyenlő bánásmód követelményének sérelme tekintetében pedig megállapították, hogy az indítványozó nem hivatkozott arra, és a periratok sem támasztották alá, hogy az ügyészség valamely védett tulajdonsága miatt, azzal összefüggésben eljárási szabályt szegett és azzal az indítványozó számára hátrányt okozott volna.

Az indítványozó álláspontja szerintaz eljáró bíróságok nem voltak pártatlanok, részükről hátrányos megkülönböztetés érte szakszervezeti vezetői tagsága miatt, valamint azon az alapon, hogy büntetőeljárás volt ellene folyamatban. A bíróságok egyenlőbbként kezelték az ügyészséget, mely megjelenik az ítéletek ellentmondásosságában, illetve a hibás tényállás-megállapításban, abban, hogy nem foglalkoztak az egyenlő bánásmód követelményének sérelmével. A tisztességes eljáráshoz való joga sérelmét az okozta, hogy az eljáró bíróságok a tényállást nem állapították meg megfelelően, az a periratokkal nem állt összhangban, továbbá döntéseiket nem indokolták kellőképpen.

Az indítvány szintén kifogásolta, hogy az eljáró bíróságok nem indokolták kellőképpen döntéseiket, holott az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való jog részét képező indokolási kötelezettség minimális elvárásként megfogalmazza, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon.

***

Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítványozó által előadott érvek alapján az indokolási kötelezettség megsértése nem merül fel, mivel a bíróságok az indítványozónak az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit megvizsgálták és ennek értékeléséről számot adtak. Önmagában az a körülmény, hogy az indítványozó nem ért egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására. Ezért az indítvány e vonatkozásban sem veti fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/706/2017.)

Elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 103. § (2)– (3) bekezdése és 104. § (3) bekezdése, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 340. § (2) bekezdése, a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 5. § (1) bekezdés h) pontja, 9. § (2) bekezdés d) pontja és 9. § (7) bekezdése, valamint a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 101. § (1) bekezdés b) pontja és 101. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.

Az indítványozó a tulajdonában álló személygépjárművet még 2012-ben ideiglenesen kivonták a forgalomból, 2015-ben a jármű rendszámát levették, forgalmi engedélyét a elvették, majd a panasz alapjául szolgáló közigazgatási eljárás keretében 2016. június 24-én Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatala  elsőfokú hatóságként eljárva a gépjárművet a forgalomból  ideiglenesen kivonta, a jármű forgalmi engedélyét és hatósági jelzését (rendszámát) bevonta, ezeknek a határozat jogerőre emelkedésétől számított 5 napon belüli leadására kötelezte a panaszost, egyúttal a határozat keltének napjával elidegenítési és terhelési tilalmat jegyzett be a gépjárműre.

Az indítványozó a határozat ellen bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be, melyben a következőkre hivatkozott: megítélése szerint a hatóság nem vonta be őt a közigazgatási eljárásba, a bírósági végrehajtó iratát részére nem kézbesítették, az eljárás megindításáról se értesült. A sérelmezett határozat tényállást nem állapít meg, a rendelkező rész jelentős része „nem döntés, hanem jövőbeli eseményekre vonatkozó szabályozó előírás, ami egyedi közigazgatási határozatban nem írható el.” A gépjárművel kapcsolatosan pedig hiába követelik, már nem rendelkezik a visszaadandó iratokkal, illetve a rendszámmal. Szerinte a jármű a forgalomból való kivonását hivatalból hozott határozattal nem is lehetett volna elrendelni.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az indítványozó felperes keresetét elutasította. Az ügy érdemével kapcsolatosan megállapította, hogy e közigazgatási perben kizárólag az alperes Kormányhivatal által hozott határozatban szereplő elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése tekintetében rendelkezett illetékességgel és hatáskörrel. A bíróság szerint  a hivatal eljárása minden döntési elem tekintetében a végrehajtó foglalási jegyzőkönyve alapján indult, és ez alapján intézkedett mind a személygépjármű  lefoglalásáról, mind annak forgalomból történő ideiglenes kivonásáról, mind az arra vonatkozó elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzéséről.A panaszos azon állítása, miszerint jogtalan volt a Kormányhivatal részéről az eljárás megindításáról szóló értesítés elmaradása, szintén alaptalan, mivel a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény  (5) bekezdése szerint az eljárás megindításáról az ügyfelet a hatósági bizonyítvánnyal, igazolvánnyal és nyilvántartással kapcsolatos eljárásokban nem kell értesíteni.

A bíróság szerint a Kormányhivatal határozatának rendelkező része a jogszabályoknak megfelelő tartalommal bírt, így a határozat ezen rendelkezése sem jogszabálysértő. A panaszos ügyféli jogai sem sérültek azzal, hogy a hatóság nem vonta be őt az eljárásba, „haladéktalan intézkedési kötelezettség” esetén ugyanis a felperes eljárásba történő bevonása a jogszabály céljával ellentétes lenne. A felperes tévedett abban is, hogy az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzését kifejezetten el kellett volna a határozatban rendelni; valójában a Kormányhivatalnak pusztán a bejegyzés megtörténtéről kellett értesítenie a panaszos ügyfelet, amely nem vitatottan megtörtént.

Az indítványozó mindezt egészen másként látta: az elutasító ítéletben alkalmazott  jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Szerinte a támadott rendelkezések sértik az emberi méltóság sérthetetlenségéhez való jogát (Alaptörvény II. cikk), mivel „a végrehajtó által lefoglalt gépjárművel kapcsolatban az elidegenítési és terhelési tilalom jogintézménye a közúti közlekedési nyilvántartás működtetése tekintetében egyértelműen nincs szabályozva, az  átláthatatlan jogi szabályozás miatt pedig nincs lehetőség az előrelátás alapján a gépjárművel kapcsolatos tulajdonosi intézkedések megtételére. Állítja: emberi méltóságát sérti, hogy a gépjármű forgalomból való kivonása a végrehajtói intézkedés alapján nincs meghatározott időhöz kötve, a járművet a tulajdonos nem használhatja, a forgalomból való kivonás miatti állási ideje alatt nemcsak a használat hiánya, de műszaki tekintetében is tönkre megy.

Emellett a panaszos szerint a támadott jogszabályi rendelkezések a tulajdonhoz való jogot [Alaptörvény XIII. cikk (1) és (2) bekezdés] is sértik, mert „bírósági végrehajtási eljárásban érvényesített követeléséhez szükségtelen a gépjárművet tönkre tenni és a forgalomból kivonva, mintegy ezzel kényszeríteni a tulajdonost a fizetésre. Ez az állam részéről nem tisztességes és indokolt eljárás, mivel a gépjármű a XXI. század elején nem luxuscikk, fenntartása komoly költséggel jár, és a gépjárműhasználat az államnak bevételt hoz. Társadalmi szinten is tehát a forgalomból való kivonás a tulajdonjog súlyos sérelmét jelenti.”

A személyes adatok védelméhez való jog (Alaptörvény VI. cikk) az indítványozó álláspontja értelmében  pedig azért sérül, mert az elidegenítési és terhelési tilalom személyes adat, amit az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében – önkéntes hozzájárulás hiányában – csak törvényben lehet elrendelni, kormányrendeletben nem., ezért e szabályozás (ez esetben a kormányrendelet támadott rendelkezései) – az Alaptörvény R) cikk (2)–(3) bekezdéseire is tekintettel – sérti az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdését. De sérti a tisztességes hatósági és bírósági eljáráshoz való jogokat, valamint utóbbi részeként a jogorvoslathoz való jogot is. Ráadásul a bíróság által alkalmazott jogszabályi rendelkezések is ellentmondóak, állítja az Alkotmánybíróságtól orvoslást váró indítványozó,  így azok összességében sértik az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményének részét képező normavilágosság elvét. 

***

Az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt azt kellett vizsgálnia, hogy az alkotmányjogi panasz alkalmas-e az érdemi elbírálásra, azaz megfelel-e a befogadási feltételeknek. Ennek alapján azt állapította meg, hogy a panasz nem fogadható be, és érdemben nem bírálható el. Az indítványozó ugyanis nem az alapul fekvő jogszabályokat tartja alaptörvény-ellenesnek, hanem a bírósági jogértelmezést támadja, érvelése pedig a bírósági ítélet (valamint a hatósági határozat) tartalmi kritikáját foglalja magában. A tényállás megállapítása és az ehhez vezető bizonyítékok felvétele és értékelése, valamint a jogszabályok értelmezése azonban a bíróságok, ezen belül is elsősorban a Kúria, nem pedig az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó kérdés.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban a bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 103. § (2)–(3) bekezdése és 104. § (3) bekezdése, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 340. § (2) bekezdése, a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 5. § (1) bekezdés h) pontja, 9. § (2) bekezdés d) pontja és 9. § (7) bekezdése, valamint a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) kormányrendelet 101. § (1) bekezdés b) pontja és 101. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/1134/2017.)

Bartha Szabó József
megmondó
Önök miért aludtak 2002-ben, amikor a regnáló garnitúra az igazságszolgáltatással félemlítette meg a sajtószabadságot gyakorló újságírókat?
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI