Eseménydús vita után - végszavazás!
Fő eseménynek e keddi napon – változatlanul - a törvényjavaslatok zárószavazásai számítottak. Minden pártban szorgosan figyeltek a karmesterre és nyomtak „igen”, „nem” vagy „tartózkodás” gombot.
2017. október 3. 16:31

Több száz oldalnyi javaslatról kellett dönteni. Harsogtak mellette és ellene. Voltak akik örömmel, s voltak akik bánattal fogadták. 18 (!) javaslat kapott zöld utat! Meglepetésre, az ellenzék az átlagnál jóval többre bólintott rá!

Magyarország Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről.                           

A minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 2010. április 1-jei hatálybalépésével megteremtette a kétoldalú titokvédelmi megállapodások megkötéséhez és alkalmazásához szükséges jogi alapokat, és így megkezdődhetett hazánk e téren tapasztalható elmaradásának felszámolása. Végrehajtása, Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásainak teljesítése, továbbá a minősített adatok cseréjével és kölcsönös védelmével történő szorosabb együttműködés biztosítása miatt kiemelt jelentőségű. Ennek érdekében került sor a Magyarország Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény létrehozására, amelyet a felek 2017. június 28-án  Szófiában írtak alá.

Előadó: Pintér Sándor, belügyminiszter. 

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  160 ”igen” szavazattal, ellenszavazatok és tartózkodások nélkül elfogadta.  Szövege: PDF.

Magyarország Kormánya és a Ciprusi Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről.

Az egyezmény célja, hogy kölcsönös védelmet biztosítson az egyik szerződő fél által minősített és a másik szerződő fél részére továbbított, vagy a szerződő felek, valamint joghatóságuk alá tartozó jogi személyek vagy természetes személyek közötti együttműködés során keletkezett valamennyi minősített adat számára.

Előadó: Pintér Sándor, belügyminiszter. 

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  162 ”igen” szavazattal, ellenszavazatok és tartózkodások nélkül elfogadta. Szövege: PDF.

Magyarország Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről.

Az egyezmény célja, hogy védelmet biztosítson a felek, valamint a joghatóságuk alá tartozó jogi személyek és természetes személyek közötti együttműködés keretében kicserélt vagy keletkezett minősített adatok számára.

A Biztonsági Megállapodással azonos alapokon nyugszik: az adatokhoz való hozzáférést biztosító szabályok megfelelnek a szükséges ismeret elvének, a felek az egyezmény keretében átadott adatokat az azonos elv alapján részesítik védelemben, az átadó fél megtartja az átadott adatok feletti rendelkezési jogot. Az adatok minősítési szintjét az átvevő fél csak az átadó fél hozzájárulása esetén változtathatja meg, az átadott adatok harmadik félnek csak az átadó fél hozzájárulásával adhatóak tovább.

Részletes szabályokat tartalmaz a minősített szerződésekre, valamint a felek közötti látogatásokra is. Míg a Biztonsági Megállapodás alapján a felek főszabály szerint diplomáciai úton érintkeztek, az új egyezmény alapján a közvetlen információcsere válik általánossá. A megkötendő egyezmény az átadó és átvevő fél kötelezettségeinek pontosabb meghatározását is tartalmazza, ezáltal bővítve a minősített adatok védelmére vonatkozó garanciális szabályok körét.

Előadó: Pintér Sándor, belügyminiszter. 

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  161 ”igen” szavazattal, ellenszavazatok és tartózkodások nélkül elfogadta. Szövege: PDF.

Magyar Köztársaság és az Észt Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén, Budapesten, 2002. szeptember 11-én aláírt egyezmény módosításáról szóló jegyzék kihirdetéséről.

A magyar-észt adóegyezmény szerves részét képező, törvényben kihirdetett jegyzőkönyve a jogdíjakat érintően „legkedvezőbb elbánásra” vonatkozó klauzulát tartalmaz. A klauzula alapján, amennyiben Észtország bármely EGT állammal kedvezőbb tartalmú megállapodást köt a jogdíjakra vonatkozóan a fogalom-meghatározást vagy a forrásadó-mértéket tekintve, akkor a rendelkezés a magyar-észt adóegyezményben is automatikusan alkalmazhatóvá válik.

A jogdíj, amely az egyik Szerződő Államban keletkezik, és amelynek haszonhúzója a másik Szerződő Államban belföldi illetőségű személy, csak ebben a másik államban adóztatható. E cikk alkalmazásában a „jogdíj” kifejezés bármely olyan jellegű kifizetést jelent, amelyet irodalmi, művészeti vagy tudományos művek, ideértve a filmalkotást, szerzői jogának, bármilyen szabadalomnak, védjegynek, formatervezési vagy más mintának, tervnek, titkos formulának vagy eljárásnak hasznosításáért vagy hasznosítási jogáért, valamint ipari, kereskedelmi vagy tudományos tapasztalatokra vonatkozó információért ellenértékként kapnak. A törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről az adópolitikáért felelős miniszter gondoskodik.

Előadó: Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter. 

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  161 ”igen” szavazattal, ellenszavazatok és tartózkodások nélkül elfogadta. Szövege: PDF.

Egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről a Vietnami Szocialista Köztársaság közötti átfogó partnerségi és együttműködési keretmegállapodáshoz csatolt, a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről.

A Horvát Köztársaság részes félként csatlakozik az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről a Vietnami Szocialista Köztársaság közötti, 2012. június 27-én Brüsszelben aláírt átfogó partnerségi és együttműködési keretmegállapodáshoz, továbbá az Európai Unió többi tagállamával megegyező módon elfogadja és tudomásul veszi a megállapodás és az ahhoz csatolt nyilatkozatok szövegét.

Ezt a jegyzőkönyvet az Európai Unió, a tagállamok nevében az Európai Unió Tanácsa, valamint Vietnam saját eljárásának megfelelően hagyja jóvá. A szerződő felek értesítik egymást az e célból szükséges eljárások befejezéséről. A jóváhagyó okiratokat az Európai Unió Tanácsa Főtitkárságán helyezik letétbe.

A jegyzőkönyv az utolsó jóváhagyó okirat letétbe helyezésének napját követő hónap első napján lép hatályba. Vietnam részéről még nem történt meg a jegyzőkönyv jóváhagyása, így a hatályba lépés napja nem állapítható meg.

Előadó: Lázár János,  Miniszterelnökséget vezető miniszter. Uniós napirendi pont!  

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  162 ”igen” szavazattal, ellenszavazatok és tartózkodások nélkül elfogadta. Szövege: PDF.

Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a diplomáciai ingatlanok jogi helyzetének kölcsönös rendezéséről szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről.

A jegyzőkönyv megkötését az indokolta, hogy a felek közötti személyes konzultációk során szükségessé vált diplomáciai ingatlanjaink helyzetének felülvizsgálata és rendezése. A budapesti lengyel, illetve a varsói magyar ingatlanok helyzetének mindkét felet kielégítő rendezése szervesen illeszkedik a magyar-lengyel barátság és szolidaritás hagyományaiba, s a jegyzőkönyv aláírásával újabb nyitott kérdés zárható le az amúgy kiváló kétoldalú kapcsolatrendszerben.

A jegyzőkönyvet aláíró felek a kétoldalú kapcsolatok fenntartásának és gyakorlásának megkönnyítése érdekében kölcsönösen mentesíteni kívánják egymást az ingatlanok használatából eredő minden adó- és díj megfizetése alól. A felek a kölcsönösség elve alapján megteszik a szükséges intézkedéseket: jelen jegyzőkönyvben szereplő ingatlanok tulajdonjogának átruházásához szükséges szerződéseket közjegyzői okiratba foglalják, és hatályos jogszabályaiknak megfelelően azokat végrehajtják, egyidejűleg gondoskodnak az ingatlanok tulajdonjoga átruházásának ingatlan-nyilvántartási és tulajdoni lapra történő bejegyzéséről. A jegyzőkönyv kötelező hatályának elismerésére történő felhatalmazás megadására, valamint kihirdetésére az Országgyűlés által elfogadott törvény alapján realizálódik.

Előadó: Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter. 

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  162 ”igen” szavazattal, ellenszavazatok és tartózkodások nélkül elfogadta. Szövege: PDF.

Egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről az Afganisztáni Iszlám Köztársaság közötti partnerségi és fejlesztési együttműködési megállapodás kihirdetéséről.

A megállapodás átfogó jogi keretet biztosít az EU, illetve a tagállamok és Afganisztán közötti kapcsolatokhoz, az ország biztonságának és stabilitásának elősegítéséhez, a közös értékekre és elvekre épülő partnerségi kapcsolatok elmélyítéséhez. Politikai kötelezettségvállalásokat is tartalmaz, amelyekben az EU és Afganisztán kinyilvánítják együttműködési készségüket olyan területeken, mint az emberi jogok, a nonproliferáció és fegyverzetellenőrzés, valamint a terrorizmus elleni küzdelem. Az együttműködés alapját az emberi jogok és a demokratikus alapelvek, a nemzetközi jog és az ENSZ Alapokmányában rögzített elvek tiszteletben tartása képezi.

A megállapodás a fejlesztési, gazdasági és kereskedelmi, valamint belügyi kérdésekben folytatott együttműködésre, emellett szakpolitikai területek széles körére is kiterjed, így például az egészségügyre, a környezetvédelemre, az éghajlatváltozásra, az energiaügyre, a migrációs kérdésekre, az oktatásra, a kultúrára, a munkaügyre, a katasztrófavédelemre, a korrupció-, valamint kábítószer-ellenes küzdelemre.

Előadó: Szijjártó Péter,  külgazdasági és külügyminiszter. Uniós napirendi pont! 

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  163 ”igen” szavazattal, ellenszavazatok és tartózkodások nélkül elfogadta. Szövege: PDF.

Magyarország Kormánya és Maryland Állam között a felsőoktatás területén történő együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről.

A 2017. évi XXV. törvénnyel módosított nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény értelmében az Európai Unión, illetve az Európai Gazdasági Térségen kívül székhellyel rendelkező, és Magyarországon oktatási tevékenységet folytató külföldi felsőoktatási intézmények esetében, Magyarország Kormánya és a székhely szerinti állam kormánya között nemzetközi szerződés megkötése szükséges a magyarországi működés elvi támogatásáról.

A megállapodás rendelkezik a McDaniel College Budapest működésének támogatásáról, jogi státuszáról, budapesti tevékenységéről. Kijelöli a megállapodás végrehajtásáért felelős szerveket, meghatározza a felek által alkalmazott jogszabályokat és rendelkezéseket, valamint rendelkezik a megállapodás érvényességéről. Végrehajtásához szükséges intézkedésekről az oktatásért felelős miniszter gondoskodik.

Előadó: Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere. 

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  148 ”igen” szavazattal, (Fidesz-KDNP- Jobbik-LMP-függetlenek), 15 ”nem” (MSZP) ellenében, tartózkodások nélkül elfogadta. Szövege: PDF.

Kanada, valamint az Európai Közösség és tagállamai közötti légiközlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről.

2013. július 1-jén a Horvát Köztársaság csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozás feltételeiről szóló okmány értelmében Horvátország vállalta, hogy a tagállamok és az Unió által egy vagy több harmadik országgal vagy valamely nemzetközi szervezettel kötött vagy aláírt megállapodásokhoz csatlakozik.

A Kanadával létrejött megállapodáshoz való csatlakozás egyszerűsített eljárás keretében valósult meg. Ennek megfelelően és az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel összhangban jegyzőkönyvet kellett aláírni. A Kanada, valamint az Európai Közösség és tagállamai közötti légiközlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló jegyzőkönyvet  2017. január 27-én írták alá Brüsszelben. A jegyzőkönyv a megállapodás szerves részét képezi.

Előadó: Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter. Uniós napirendi pont! 

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  163 ”igen” szavazattal, ellenszavazatok és tartózkodások nélkül elfogadta. Szövege: PDF.

A felelősségnek a belvízi hajózásban való korlátozásáról szóló strasbourgi egyezmény (CLNI 2012) kihirdetéséről.

Az európai Belvízi Hajózási Ágazat és Biztosítási Szektor Közös Érdekeinek Képviseletére Alapított Nemzetközi Szervezet (IVR) főtitkára 2016 októberében tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot arról, hogy mivel a 2012. szeptember 27-én aláírt egyezményt két ország már ratifikálta (Luxemburg és Szerbia), illetve további három ország elindította az ezzel kapcsolatos ratifikációs folyamatot (Belgium, Németország és Hollandia), az egyezmény hamarosan hatályba lép. Az IVR főtitkára egyúttal jelezte: Magyarország számára is nyitva áll a lehetőség, hogy az egyezmény részesévé váljon.

Csatlakozásunkat az egyezmény kihirdetését követően, a Rajnai Hajózási Központi Bizottság főtitkáránál letétbe helyezendő hivatalos okmány megküldésével fogjuk érvényesíteni.

Előadó: Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter.

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  158 ”igen” szavazattal, ellenszavazatok nélkül, 6 ”tartózkodás” (LMP ) kíséretében elfogadta.  Szövege: PDF.

Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam Kormánya közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről.

Az Európai Unió és tagállamai és Izrael Állam kormánya közötti légiközlekedési megállapodást 2013. június 10-én írták alá Luxembourgban. A megállapodás az Európai Unió és Izrael közötti légifuvarozási piac fokozatos megnyitását biztosítja.

2013. július 1-jén a Horvát Köztársaság csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozás feltételeiről szóló okmány értelmében vállalta, hogy a megállapodásokhoz is csatlakozik. Egyszerűsített eljárás keretében valósult meg. Ennek megfelelően és az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel összhangban jegyzőkönyvet kellett aláírni.

Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam Kormánya közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról készült jegyzőkönyvet 2015. február 19-én írták alá Brüsszelben.

Előadó: Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter. Uniós napirendi pont! 

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  164 ”igen” szavazattal, ellenszavazatok és tartózkodások nélkül elfogadta. Szövege: PDF.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak a Magyar Államkincstárba történő beolvadásához szükséges törvénymódosításokról.

A központi hivatalok és a költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával kapcsolatos intézkedésekről szóló határozatában a kormány úgy döntött, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2017. november 1-jétől beolvad a Magyar Államkincstárba. Jelen törvényjavaslat az ehhez szükséges rendelkezéseket tartalmazza.

Előterjesztő: Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere.

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  112  ”igen” szavazattal (Fidesz-KDNP)   51 „nem” (MSZP-Jobbik-LMP-függetlenek)  ellenében, 1 ”tartózkodás” (Szabó Szabolcs, független) kíséretében elfogadta. Szövege: PDF.   

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról.

A törvény módosításának gerincét a Magyar Kormánytisztviselői Kar által kezdeményezett és előkészített módosítási javaslat képezi. Kiegészítése a 2016. évi közszolgálati ellenőrzés eredményei alapján indokolt, valamint a további jogalkalmazói visszajelzések alapján a szükséges tartalmi és kodifikációs, technikai jellegű módosítási javaslatokkal.

Előadó: Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  112 „”igen” szavazattal, (Fidesz-KDNP), 23  ”nem” ellenében, (MSZP- függetlenek), 29 ”tartózkodás” (Jobbik-LMP) kíséretében elfogadta. Szövege: PDF.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról..

A törvényjavaslat a közérdekű nyugdíjas szövetkezetet beemeli azon cégek sorába, amelyek bejegyzésére irányuló eljárás illetékmentes. Így azonos helyzetet teremt a bejegyzésre irányuló eljárás illetékmentessége tekintetében a szociális szövetkezet, a korlátolt felelősségű társaság, az egyéni cég, a közkereseti társaság, a betéti társaság és a közérdekű nyugdíjas szövetkezet között.

A rendelkezés az illetékmentességet a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekre is kiterjeszti. A már befizetett összegek visszatérítése a cégbíróság végzése alapján, hivatalból történik.

Előterjesztő, Kósa Lajos, Czomba Sándor, Dunai Mónika, - Fidesz.

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  ”141” igen szavazattal (Fidesz-KDNP-Jobbik- LMP- Kész Zoltán, független) 17 ”nem” (MSZ - Kónya Péter, független) és5 ”tartózkodás”  (MSZP: Kónya Péter, Tukacs István,Független: Fodor Gábor, Szabó Szabolcs, Szelényi Zsuzsanna)  kíséretében elfogadta. Szövege: PDF.
 

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról.

A törvényjavaslat a hatályos feltételrendszert részben újraszabályozza egyrészt az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében, másrészt pedig a közjegyzői tevékenység ellátásához szükséges nyelvi és szakmai képesítési feltételek előírásával, meghagyva a garanciális jellegű, a közügyektől eltiltás hatálya alóli mentességet, ami korábban az országgyűlési képviselők választásán való választhatóság feltételként történő előírásában foglaltatott benne, valamint a cselekvőképességet érintő gondnokságot és támogatott döntéshozatalt érintő kizáró rendelkezést.

A szakmai képesítések terén a törvényjavaslat – a 2018. december 1-jét követően meghirdetett pályázatok vonatkozásában előírja a közjegyzővé történő kinevezés feltételeként a közjegyzői vizsga eredményes letételét, valamint olyan okleveles jogász szakképzettséget, amely a külön jogszabályban szabályozott jogi szakvizsga előfeltételének megfelel. A törvényjavaslat előírja továbbá a magyar nyelvnek az eljárás lefolytatásához szükséges mértékű ismeretét, mely nélkülözhetetlen a közjegyző oldaláról az eljárások lefolytatásához.

Előterjesztő: Trócsányi László, igazságügyi miniszter. Uniós napirendi pont! 

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  120 ”igen” (Fidesz-KDNP-LMP- 2 független: Kész Zoltán, Szabó Szabolcs ),  19 ”nem” (MSZP, 1 független,  KónyaPéter),  25 ”tartózkodás” (Jobbik, 2 független: Fodor Gábor, Szelényi Zsuzsanna )  kíséretében elfogadta.  Szövege: PDF.

A bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról.

A javaslat célja egyfelől, hogy meghatározza azokat a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvénytől, a polgári nemperes eljárások sajátosságai miatt eltérő szabályokat, amelyek valamennyi bírósági polgári nemperes eljárásban – ha az adott eljárást szabályozó törvény másként nem rendelkezik – érvényesülnek. Ilyen kódex-jellegű törvényi szintű szabályozása a bírósági hatáskörbe tartozó polgári nemperes eljárásoknak eddig nem volt.

A bírósági polgári nemperes eljárások közös szabályainak egy jogforrásban, egy helyen történő nevesítése célszerűségi szempontokat szolgál, mert áttekinthetően egy törvénybe rendezi az egyébként szétszórtan, az egyes nemperes eljárásokat szabályozó normákban megjelenő rendelkezéseket, ezzel jelentős mértékű deregulációt végrehajtva. Másfelől a javaslatban kapnak helyet azok, a jelenleg jellemzően rendeleti szinten szabályozott polgári nemperes eljárások, amelyek törvényi szintű szabályozását indokolt megteremteni.

Előterjesztő: Trócsányi László, igazságügyi miniszter.

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  ”117 ”igen” (Fidesz-KDNP- LMP) szavazattal, tartózkodások nélkül,  46 ”nem” (MSZP-Jobbik-5 független)  kíséretében elfogadta.  Szövege: PDF.

A használati minták oltalmára vonatkozó szabályozás módosításáról..

A módosítások fő célkitűzései között szerepel a használati minták oltalmára vonatkozó anyagi jogi rendelkezések kiigazítása, az oltalomképességi feltételek pontosítása,  a használatiminta-oltalom és a szabadalom viszonyának tisztázása, megfelelő garanciákkal a kettős oltalom kizárásának megszüntetése, a mintaoltalom iránti eljárás szabályozásának áttekinthetőbbé és a jogintézmény sajátosságaihoz jobban illeszkedővé tétele.

Előadó: Trócsányi László, igazságügyi miniszter. 

***

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot  140 ”igen” (Fidesz-KDNP- Jobbik- LMP-2 független: Kész Zoltán, Szelényi Zsuzsanna), ”nemek” nélkül, 23 ”tartózkodás”(MSZP, 2 Jobbik: Apáti István, Szávay István, 3 független: Fodor Gábor, Kónya Péter, Szabó Szabolcs ) kíséretében elfogadta.  Szövege: PDF.

Határozat

A Magyar Köztársaság megyéiről, a megyék nevéről és székhelyéről szóló 67/1990. OGY határozat módosításáról.

Az előterjesztés félreérthetetlenül rögzíti: a földrajzi nevek nyelvünk és történelmünk számos – esetenként sok száz éves – emlékét őrizték meg. A történetileg kialakult, a helyi lakosság által is széles körben ismert és elfogadott neveket nem túlzás kulturális örökségnek tekinteni. Ezen alapvetésből kiindulva indokolt Csongrád megye esetében a megyenév változtatás igénye.

A javasolt új név: „Csongrád-Csanád megye, székhelye: Szeged.”

Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy a megye névváltoztatásával kapcsolatban állapítsa meg a további jogalkotási feladatokat, és azok költségvetési forrásainak biztosítása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Előterjesztő: Lázár János, - Fidesz. 

***

Az Országgyűlés a határozati javaslatot  140 „igen” (Fidesz-KDNP- Jobbik -LMP-2 független:  Kész Zoltán, Szelényi Zsuzsanna)  szavazattal, ellenszavazatok nélkül, 22 ”tartózkodás” (MSZP, 3 független: Fodor Gábor, Kónya Péter, Szabó Szabolcs) kíséretében elfogadta.  Szövege: PDF.

Bartha Szabó József
megmondó
Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI