OECD: képzettebbek a nők a férfiaknál, de kevesebbet keresnek
Alulreprezentáltak a politikai életben, és kevésbé valószínű, hogy vezető pozícióba kerüljenek az üzleti életben, vagy vállalkozást indítsanak.
2017. október 4. 20:35

Ez derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán közzétett tanulmányából.

A Nemek egyenlőségéért: nehéz küzdelem címmel kiadott, a 2015-ös statisztikai adatokra alapozott, több mint 300 oldalas tanulmány szerzői rámutattak: a nemi egyenlőtlenség a társadalmi és gazdasági élet minden aspektusát áthatja, és kivétel nélkül minden országot érinti. Még az OECD-tagállamokban is a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagban 14,3 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál, alig változott az arány a 2010-ben mért 14,6 százalékhoz képest.

Az OECD-tagállamokban a 25-34 éves korosztályban a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők száma 11,9 százalékponttal haladja meg a férfiakét. Ugyanakkor a 15-64 éves korosztályban a munkaerőpiaci részvételben a férfiak aránya 12,2 százalékponttal magasabb, a vállalati vezetők körében pedig 37,7 százalékpont a különbség a férfiak javára.

Az öt évvel ezelőtti, 2012-es tanulmányban az OECD-tagállamok kijelölték a nemek közötti egyenlőtlenségek három legfontosabb témakörét: a nők elleni erőszak, a férfiak és nők fizetése közötti jelentős különbség, valamint a fizetéssel nem járó munka, például a háztartási munka, egyenlőtlen megosztása. Számos ország kiemelten kezeli ezeket a kérdéseket, a legtöbben a nőket sújtó erőszak ellen léptek fel, de egyes országok tettek intézkedést annak érdekében is, hogy több nő kerüljön az állami és magánszektorban vezetői posztokra.

Bizonyos előremozdulás történt a tanulmány szerint. A legtöbb OECD-tagállamban erősebb törvények és szabályok vonatkoznak a munkahelyi zaklatásokra. Több országban, köztük Ausztráliában, Németországban, Olaszországban, Japánban, Mexikóban és Nagy-Britanniában lépéseket tettek annak érdekében, hogy a lányokat nagyobb arányban bátorítsák a reáltantárgyak (természettudományok, technika, mérnöki tudományok és matematika) választására, a fiúkat pedig az oktatás és az egészségügy felé terelik.

"Minden országnak megvan a maga nehézsége a nemek közötti egyenlőség megteremtésében. Az igazi áttörés eléréséhez meg kell változtatnunk az állami politikákat a sztereotípiákkal, a hozzáállással és a magatartással együtt" - mutatott rá Miguel Ángel Gurría, az OECD főtitkára a szerdán kiadott tanulmányban.

Az utóbbi évtizedekben egyre több nő vállalt munkát, de az összes OECD-tagállamban nagyobb eséllyel indulnak a férfiak a munkaerőpiacon. A nők nagyobb valószínűséggel dolgoznak részmunkaidőben, kevésbé valószínű, hogy vezető tisztségbe kerüljenek, gyakrabban éri őket faji megkülönböztetés és kevesebbet keresnek. Kevésbé valószínű, hogy nők vállalkozást nyissanak, és a nők által vezetett vállalkozások a férfiakénál általában kevesebb bevételt termelnek. Az anyaság jelentősen mértékű negatív hatást gyakorol a nők munkaerőpiaci részvételére, fizetésére és szakmai előmenetelére.

Az OECD szakértői szerint a nemi egyenlőség megteremtése nemcsak társadalmi, hanem gazdasági érdek is. Ha 25 százalékkal csökkenteni tudják a nők és a férfiak munkaerőpiaci részvételi aránya közötti különbséget, az 1 százalékponttal emelheti az OECD-országok gazdasági növekedését a 2013-2025-ös időszakban, ha pedig meg tudják felezni, akár 2,5 százalékpontos GDP-többletet érhetnek el. Ha a vállalkozók száma kiegyenlítődik a férfiak és a nők között, a globális GDP 2 százalékkal, 1500 milliárd dollárral ugorhat meg.

Magyarországon a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 60,4 százaléka nő, de a reáltudományos, matematikai és informatikai diplomák terén csak 37 százalékos a nők aránya. A munkaerőpiaci részvétel terén 13,1 százalékpont, a vállalkozásoknál pedig 5 százalékpont a különbség a férfiak javára. A parlamenti képviselők között a nők részaránya 10,1 százalék, ennél csak Japánban kisebb, 9,5 százalékos - áll a tanulmányban.

MTI
  • Életben akar maradni – rasszista!
    A híres brit történész, Paul Johnson már 1983-ban megírta: „Ám a hetvenes évekre az ENSZ korrupt és demoralizált szervezet lett, és rosszul átgondolt beavatkozásaival inkább előmozdította, mint gátolta a kegyetlenséget.” (A modern kor, XX. Század Intézet, 2000.; 793. oldal)
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Felavatták Hunyadi János zimonyi szobrát
    Hunyadi János egész életét a haza védelmére és az oszmán hadak kiűzésére tette fel, az általa vezetett nándorfehérvári diadalt követően a béke és az újjáépítés korszaka következhetett – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Belgrádhoz tartozó Zimonyban, ahol szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vuciccsal együtt vett részt Hunyadi János szobrának felavatásán.
  • Donáth Anna az EP-ben: Ennél már nincs lejjebb
    Donáth megfontolás nélkül elhiszi azt, hogy egész Európa szerint a Fidesz patás ördög, ezért csak ki kell mondani a bűvös szót, hogy ez a képviselő „fideszes”, és máris mindenki szörnyülködve nyomja meg a NEM gombot.
  • A zöldek eltitkolnak valamit
    Akik azt állítják, hogy a klímaváltozás komolyabb fájdalom, áldozat és lemondás nélkül, jelenlegi életmódunk pusztán környezettudatos finomhangolásával megállítható, azok eltitkolnak valamit a választók elől.
MTI Hírfelhasználó