A hazához nem kevésbé hű voltam
Az aradi vértanúkra emlékezünk
1849. október 6-án szomorú napra ébredt a magyar nemzet, hiszen Aradon 13 honvédtábornokot, míg Pesten a gróf Battyhány Lajos miniszterelnököt végezték ki az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot orosz segítséggel leverő Osztrák Császárság hatóságai. A vérzivataros napon meghalt mártírjaink emlékezete a 21. században sem merül feledésbe, 2001 óta nemzeti gyásznap keretében emlékezünk meg hős honvédtisztjeink és első miniszterelnökünk önfeláldozásáról, arról, hogy életüket adták a legdrágábbért, a magyar nemzet szabadságáért. Mint évek óta, idén is lesznek programok a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
2017. október 6. 00:23

Idén is sok program várja az aradi vértanúkról megemlékezni kívánókat, mindehhez a jelenkornak megfelelően, már közösségi portálon is tudomást szerezhetünk, az Október 6 elnevezésű Facebook-oldalon.

A nemzeti gyásznap programjai péntek reggel Magyarország lobogójának felvonásával, majd félárbocra engedésével kezdődnek meg, a Kossuth téren 8 órától követhetik ezt figyelemmel az érdeklődök. Az eseményen részt vesz Áder János köztársasági elnök. Az esemény Facebook-oldala itt érhető el.

 

Hátrahagyottak emlékezete – Az aradi vértanúk öröksége

Ezzel a címmel tematikus kiállítás nyílik október 6-án a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A szervezők közlése szerint a tárlat újszerű témát dolgoz fel: az 1849-es aradi vértanúk szeretteinek állít emléket. Nőknek és gyermekeknek, akik egy életen át hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között.

A nagyméretű pannók egy-egy vértanúfeleség, -menyasszony alakját jelenítik meg. A Hernádi Zsolt történész által megírt szövegek rávilágítanak, hogyan hordozták az özvegyek és gyerekeik életük végéig férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között.

„De légy erős, légy nőm, miként én férfiú.” „Nem lehet, hogy ily férfiú hőszerelmének tárgya kicsiny lelkű hölgy lett légyen” – írta Baló Bénjámin óaradi református lelkész gróf Leiningen-Westerburg Károlynénak abban a levélben, melyben férje utolsó óráiról, perceiről számolt be az özvegynek.

Mint köztudott, a magyar honvédség katonai vezetőinek történetében fontos szerepe volt azoknak az asszonyoknak, akik hűségesen kitartottak választottjukkal jóban-rosszban, és akiknek életét szintén gyökeresen megváltoztatta a szabadságharc. A lelkésznek igaza volt, méltó társaik voltak férjeiknek, és legtöbbjük a diktatúra nehéz idején is képviselte azokat az értékeket, amelyekért a tábornokok az életüket áldozták.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető a Nemzeti Sírkert nyitvatartási ideje alatt, Facebook-oldala itt érhető el.

Egész napos rendkívüli történelemóra és séta

Szintén a Nemzeti Sírkertben került sor erre a különleges eseményre.

Aminek során a Nemzeti Pantheonban a haza legnagyobbjai, a modern magyar nemzeti idendtitás megteremtői előtt tematikus sétán, kiscsoportban, képzett idegenvezetővel ismerkedhetnek meg a résztvevők a legszebb és legfontosabb síremlékekkel – például az első miniszterelnök, Batthyány Lajos mauzóleumával, a sírkert egyik legfontosabb emlékhelyével.

A Nemzeti Sírkert munkatársai nem csak a sírok, mauzóleumok, kripták építészeti szépségeiről mesélnek majd, hanem azokról hazafiakról is, akik most már örök álmukat alusszák, de életükben volt egy pillanat, amikor saját érdekeik elé helyezték a haza sorsát. A megállhatnak hatalmas államférfiak, egyszerű honvédek, és nagyszerűen helyt álló özvegyek sírja előtt, megismerhetik küzdelmeiket és sikereiket, erőt meríthetnek a példájukból.

Ezen az előzetesen regisztrált középiskolás csoportok is részt vehetnek.

Az esemény Facebook-oldalai itt és itt érhetők el. A pénteki programról pedig itt talál további részleteket.

hirado.hu
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
  • Átrendeződés kezdődhet az ellenzéki oldalon
    Hétfőn kezdődik a parlament őszi ülésszaka. A szakértő szerint vannak pártok, amelyek megerősödtek az elmúlt időszakban, de érdekes helyzetet teremt majd az új főpolgármester csapata is, amelyek kapcsán eddig olyan nevek merültek fel, akik 2010 előtt voltak meghatározó személyek.
  • Tovább vizsgálja a Kúria az ’56-os megtorló ítéleteket
    Több mint harminc egykori eljárás 142 elítéltje esetében állapította meg mostanáig a Kúria, hogy elmarasztalásuk semmis. Az esetek vádlottjai jórészt olyan munkások, diákok, tisztviselők voltak, akik az 1956-os forradalom idején részt vettek az ellenállásban. Holnap újabb három meghurcolt személy ügyében tehet igazságot a bíróság.
  • Juliette Binoche gálavetítés az idei Titanicon
    Október 24-én a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban a Szerelemre kattintva (16) című francia romantikus dráma premier előtti gálavetítése is színesíti az idei Titanic Filmfesztivál programját.
MTI Hírfelhasználó