Gyurcsány továbbra is hallgat
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint továbbra is hallgat Gyurcsány Ferenc, „a baloldal vezére” a Czeglédy-ügyben, holott színt kellene vallania, miért pénzeli átlátszó kölcsönszerződések alapján az ügyvédet és bűnszervezetét.
2017. október 9. 11:46

Németh Szilárd tegnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt: a gyanú szerint Czeglédy Csaba súlyos bűncselekményt, több mint hárommilliárd forintos áfacsalást követett el, ráadásul több száz, esetleg ezer diákmunkás megérdemelt bérét nem fizette ki.

Szerinte arról kellene nyilatkoznia Gyurcsány Ferencnek: miért és mire adott családi vállalkozása 80 millió forintos mentőövet az ügyvédnek, ezenkívül milyen pénzügyi kapcsolatban állnak egymással, tudott-e arról, hogy bűnszervezethez kerül ez a pénz, és miért állt érdekében, hogy így is kapcsolatba kerüljön Czeglédy Csabával. A frakcióvezető-helyettes Botka Lászlóra, az MSZP volt kormányfőjelöltjére utalva hangsúlyozta: Czeglédy egyik ügyfele már megbukott, a másiknak pedig most színt kell vallania.

Botka László megbuktatása kapcsán az Echo TV Informátor című magazinműsorában pénteken elhangzott: a Gyurcsány Ferenc DK-elnök érdekében álló belső puccs mellett a Szeviép-ügy vádlottjainak vádalkuja vezethetett Botka László múlt hétfői bukásához.

A műsor információi szerint a Szeviép-vezéreknek meg kell nevezniük azt a személyt vagy azt a kört, akinek vagy amelynek politikai köze lehet a szegedi építőipari vállalatnál eltűnt tizenegymilliárd forinthoz. Szabó Bálint, a károsultak képviselője az oknyomozó magazinműsorban elmondta: az alvállalkozóknak ki nem fizetett hatalmas összegből közel félmilliárd forint került egy bizonyos körhöz. A jogász szerint a botrányokkal körbevett szocialista miniszterelnök-jelöltnek ez már túl sok lett volna, ezért távozott.

Magyar Idők
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Főváros: hová tűntek a sok milliárdos pénztartalékok?
    Tarlós István a fővárosi pénzekről: nem igazán érthető, hova tűnt a rengeteg tartalék. 2019. december 31-én 160 milliárd forint értékpapír és 40 milliárd pénzmaradvány volt a főváros kasszájában
  • A Dunakanyar lovasai
    Szentendrén és környékén egyre több a lókedvelő, egyre többen foglalkoznak lótartással; van, aki csupán hobbiból, van, aki hagyományőrzés és van, aki lovagoltatás céljából.
  • A kormány célja, hogy megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot
    A kormány célja, hogy szeptember 30-áig megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot, és csaknem háromezer új hely megteremtésével felszámolja a börtönbizniszt - fogalmazott az igazságügyi miniszter hétfőn Veszprémben, tíz büntetés-végrehajtási intézet új épületszárnyainak közös átadórendezvényén.
MTI Hírfelhasználó