Egy Népszabadság-hajótörött
2017. október 9. 23:37

Pontosan egy éve, 2016. október 8-án reggel arra ébredtem, hogy megszűnt a munkahelyem. Akkor volt épp tizenegy éve, hogy a Népszabadságnál dolgoztam, és hiába olvastam azt a hírekben, hogy csak „felfüggesztették” a lap működését, számomra már az első pillanatban világos volt, hogy vége a lapnak. Az is világossá vált, hogy a magyar kormány nagyon messzire hajlandó elmenni azért, hogy elhallgattassa azokat, akik azon dolgoznak, hogy leleplezzék korruptságát és sötét ügyeit.

Szűkül a független média tere, így egyre kevesebb olyan médium van ma Magyarországon, ahol lehetőség van tényfeltáró munkára. Ezért vagyok nagyon szerencsés, hogy a Népszabadság, majd a Vasárnapi Hírek után idén tavasszal lehetőséget kaptam arra, hogy az Átlátszónál folytassam a munkám.

A Népszabadságnál a külpolitika volt a területem, és ez a téma örök szerelmem marad. Ám eközben igyekeztem időt szakítani arra is, hogy más ügyekben is kipróbáljam magam, például nyomába eredtem annak, mire is költ Washingtonban négy év alatt 1,4 milliárd forintot a magyar kormány.

anita

Kőműves Anita a New York Times újságíróit is segíti

Az is mindig fontos volt számomra, hogy figyeljem, mi zajlik a szakmában a nemzetközi színtéren, és hogy minden lehetőséget megragadjak arra, hogy külföldi újságíróktól tanuljak. Épp ezért vállaltam el például, hogy segítem a The New York Times magyarországi riportútra érkező újságíróit, amikor a felcsúti stadionról, Matolcsy György unortodox gazdaságpolitikájáról vagy a bohózattá vált választási kampányról írtak.

A tanulás vágya hajtott akkor is, amikor megpályáztam a Fulbright/Humphrey ösztöndíjat, amelynek segítségével egy éven keresztül tanulhattam adatújságírást a marylandi egyetemen. Professzorom a Washington Post adatzsonglőre, Dan Keating volt, akitől elsősorban azt tanultam meg, hogy az a legjobb adatújságírás-cikk, amelyen az olvasó észre sem veszi, hogy adatokon alapul. Az újságíró feladata ugyanis az, hogy meglássa, a számok milyen történetet mondanak el.

Óriási hatással volt rám az is, hogy a Marylandben töltött év során több mint fél éven át gyakornokként dolgozhattam Dana Priest, a Washington Post kétszeres Pulitzer-díjas újságírója mellett. Tőle tanultam meg, hogyan kell kitartó munkával „bekeríteni” és feltárni egy olyan témát, amely első ránézésre feltörhetetlenül kemény diónak tűnik.

Megtanított arra, hogyan tegyem fel hivatalos személyeknek a szemrebbenés nélkül a legkényesebb kérdéseket is, és a mellette végzett munka során jöttem rá arra is, hogy a Pentagon sajtóosztályával viaskodni semmivel sem könnyebb, mint a magyar honvédelmi minisztérium kommunikációs csapatával (...)

Az Egyesült Államokban töltött év és az ott végzett munka után lelkesen és tettre készen tértem haza Magyarországra. Készen álltam arra, hogy a tanultakat átültessem a gyakorlatba, ám a Népszabadságnál erre már nem volt lehetőségem, mert nyilvánvaló politikai bosszúvágyból bezárták.

Kőműves Anita vagyok, újságíró, Népszabadság-hajótörött

atlatszo.hu
Címkék:
megmondó
Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI