Lengyelország nem veszi jó néven a kettős mércét
A Velencei Bizottság két fronton is támadást indíthat Varsó ellen, ugyanis a lengyel ügyészség és a bíróságok reformját is kifogásolják.
2017. október 26. 18:01

A Velencei Bizottság egy delegációja kétnapos látogatásra érkezett tegnap Lengyelországba, hogy a helyszínen is információt gyűjtsenek a decemberben esedékes jelentéseikhez. Sajtóinformációk szerint az Európa Tanács jogászokból álló, tanácsadó szerve két fronton is támadást indíthat Varsó ellen, ugyanis a lengyel ügyészség és a bíróságok szervezetének reformját egy­aránt kifogásolják.

A jogi szakértők és akadémikusok a vizit során lengyel parlamenti képviselőkkel, a legfelsőbb bíróság tagjaival, a lengyel főügyésszel, az állampolgári ombudsmannal és a Lengyelországban tevékenykedő emberi jogi szervezetek képviselőivel is találkoznak – adta hírül a Thenews.pl nevű hírportál.

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a látogatással kapcsolatban már a hét elején nyomatékosította: Varsó nem fogadja el a külső beavatkozást az átalakítási folyamatba. – Úgy gondolom, hogy az igazságszolgáltatás reformja és demokratikusabbá tétele teljes mértékben lengyel belügy – hangsúlyozta a tárcavezető, kiemelve: Lengyelországban semmi esetre sem a hatalmi ágak összevonásán és a független bíróságok ellehetetlenítésén dolgoznak.

Akadtak ellenzői a kormány átalakításainak – ők uniós zászló alatt vonultak utcára Fotó: Reuters

Waszczykowski a Corriere della Sera című olasz napilapnak adott, hétfőn megjelent interjújában is elhessegette a kontinensről érkező kritikákat, mondván, hogy Brüsszel előítélettel tekint Lengyelországra. – Semmi olyan nem történik az országban, amely más európai államokban ne létezne. Az Euró­pai Bizottság azt gondolja, hogy túl fiatal demokrácia vagyunk, és ami jó Franciaországnak vagy a többi államnak, az nem jó nekünk – idézi a politikust a Thenews.pl.

Mint ismert, az Európai Unió végrehajtó szerve júliusban indított kötelezettségszegési eljárást az igazságszolgáltatást érintő lengyel törvénytervezetek miatt. Bár a Velencei Bizottság a 47 tagú Európa Tanács égisze alatt működik, tehát nem az Európai Unió intézménye, szintén ferde szemmel tekint a varsói reformokra. A tanácsadó szervet vezető Gianni Buquicchio még júliusban az európai alkotmányjogi örökség semmibevételével vádolta a lengyel vezetést.

Az európai hatáskörök kérdése – és a Waszczykowski által emlegetett kettős mérce – épp a katalán válság kapcsán került újfent terítékre. Az EUobserver szerint, amit Spanyolországgal kapcsolatban belügyként emlegetnek, az a lengyel esetben már a bizottság kritikájának része. – Tény, hogy a Spanyolország és Katalónia közötti konfliktus is az alkotmányjogi normák manipulálása ­miatt állt elő – írja a brüsszeli hírportál.

magyaridok.hu
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Száz nap alatt csak klímavészhelyzet lett
    Karácsony Gergely főpolgármester száz napja stadionstopot, olcsó BKV-t, rezsitámogatást, klímavédelmi intézkedéseket és egy szabadabb, zöldebb Budapestet ígért. A hangzatos programból és szólamokból azonban kórházstop, szimbolikus intézkedések, neki nem tetsző sajtótermék betiltásával való fenyegetés lett. Az új főpolgármester arra a legbüszkébb, hogy nemzetközi vállalások megtorpedózásával zsarolva sikerült választási ígéretének megvalósításához forrást szerezni.
  • Horváth János életútja a polgárosodás megrekedt pályája
    Horváth János hosszú életútja a meg nem valósult magyar polgárosodás pályájaként is felfogható - mondta Navracsics Tibor.
  • Atomenergia nélkül Európa nem lehet klímasemleges
    Atomenergia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet 2050-re - mondta Szijjártó Péter Prágában.
MTI Hírfelhasználó