A reformáció történelmi megtartóerő
A magyaroknak a reformáció történelmi megtartóerő volt az évszázadok során - jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton Pápán.
2017. október 28. 15:01

Kövér László a mintegy 400 millió forintból megújult pápai református ótemplom átadása alkalmából arról beszélt, hogy "a reformáció adta anyanyelvi és szellemi oltalom nélkül nemzeti mivoltunk nem élte volna túl az elmúlt fél évezredet".

Az isteni igazság és az emberi igazság, a hit és az ész harmóniája a protestantizmus által helyreállítva szárnyakat adott az európai embernek, megerősítette hitében, nemzeti nyelvében, kultúrájában és önazonosságában - fogalmazott.

Hozzátette: a protestantizmus nélkülözhetetlen szellemi kovásza lett a modern európai demokráciának, az európai nemzetállamoknak és a modern európai kultúrának, amelyek az elmúlt fél évezred európai teljesítményének alapját képezik.

Kövér László úgy fogalmazott: a keresztényeket ma térdre akarják kényszeríteni azáltal, hogy a hittől megfosztott ésszel mindent megkaphatónak és mindent viszonylagosnak akarnak beállítani, "nembéli, hitbéli és nemzetbéli azonosságainkat akarják eltörölni".

Hozzátette: "a keresztényeknek és a keresztyéneknek együtt" a 21. században is lesz erejük helyreállítani az isteni igazság és az ember igazsága között korunk gonosztevői és megtévesztettjei által megfordított rendet és harmóniát.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta: a különböző korokban a Krisztust követőket különböző támadások érik. "Ma, bár megvallhatjuk hitünket, keresztény templomokat zárnak be, rombolnak le vagy alakítanak át mecsetté" - mondta. Ezért Soltész Miklós arra biztatta a keresztényeket, merjék megvallani Krisztust követő hitüket.

Áldozó Tamás, Pápa fideszes polgármestere elmondta: idén egy városi óvodát is a református gyülekezet fenntartásába adtak. A polgármester hangsúlyozta: a közösség ereje nem az épületekben, hanem a gyülekezet életében látszik igazán.

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében hangsúlyozta: a reformáció azt jelenti: visszatérni az eredethez. Úgy fogalmazott:  "most, amikor szellemi frontvonalak alakultak ki", merjük kimondani azt, hogy hol állunk, merjük "szelíd határozottsággal" megvallani hitünket.

Steinbach József református püspök igét hirdet a Dunántúli Református Egyházkerület ünnepi közgyűlésén a pápai református ótemplomban 2017. október 28-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Az ünnepségen Pro Pannonia Reformata díjakat adtak át, hét új református lelkészt szenteltek fel, valamint a reformáció 500 éves jubileumát hirdető emléktáblát avattak, amilyet az egyházkerület összes templomában elhelyeznek kifejezve összetartozásukat.
   

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Novák Katalin Bagdadban
    Novák Katalin személyében első alkalommal látogatott magyar köztársasági elnök Irakba - közölte a Sándor-palota az MTI-vel.
  • Vakond a titkosszolgálatok világában
    Nem fogadhatjuk el, hogy az amerikai titkosszolgálati közösség egyik nyíltan deklarált fedőszervezete, a Natio­nal Endowment for Democracy (NED) továbbra is aktívan dolgozzon a magyar belpolitika számukra kívánatos irányba befolyásolásán, megváltoztatásán. Mert miként lehet értelmezni azt, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester a mai napig ennek a szervezetnek az ösztöndíjasa? – veti fel Horváth József.
  • Wolfgang Schüssel kapta idén a Petőfi-díjat
    Wolfgang Schüssel, Ausztria volt szövetségi kancellárja vehette át a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány Petőfi-díját csütörtökön, a budapesti Terror Háza Múzeumban rendezett ünnepségen.
MTI Hírfelhasználó