Lenin Politbürója az EU csúcsán
Az Európai Uniót is egyfajta mély állam igazgatja. Már De Gaulle elnök szidalmazta a „brüsszeli bürokráciát.”
2017. november 11. 11:04

Ha Brüsszel nem buktatja meg Lázár János magyar minisztert, akkor az beismerő vallomással ér föl, és az Európai Bizottságnak kell testületileg lemondania. Lázár János ugyanis leleplezte azt a bizottságot, amelyet egy alkoholista vezet, és – fájdalom – egy tétlen magyar tagja is van.

Ugyanis ezt mondotta Lázár János.

„…maga sem gondolta volna, hogy a milliárdoshoz köthető szervezeteknek mekkora befolyásuk volt arra, hogy az Európai Bizottság mit mondjon és tegyen a norvég alapokról szóló vitában. Igenis a Soros-szervezetek érdemben tudják befolyásolni a bizottság döntési mechanizmusát, ’ez praktikusan azt jelenti, hogy egy Magyarországgal kapcsolatos jelentésbe bele tudnak írni’ - mondta, felvetve azt is, hogy ezen szervezetek korábbi képviselői munkavállalóként is bekerülnek a testületbe. „Nem szakértők diktálnak, hanem speciális szempontok’" - szól az MTI jelentése.

„Bele tudnak írni.”

Ha ez igaz, akkor egyértelműen bűncselekményről van szó. Egy magánvállalat tartja kézben a kontinens politikai struktúráját, annak ellenére, hogy demokratikus választások sora alakította ki a testületek egy részét, ha nem is azok teljes egészét.

Az Európai Parlamentet társadalmak választják.

Igaz, a Brüsszelbe került személyek jelentős része ott már megfelelés-kényszerből cselekedik. Frakciókba szerveződve szavaznak, és a frakciókat ki tudja, kik irányítják.

Elvben választott személyek.

A gyakorlatban azonban valószínűleg a választott személyek jelentős részét is kézben tartják, illetve ezek a választott személyek már korábban háttértestületi tagok lettek.

Mély állam.

Donald Trumppal összefüggésben mondták, hogy azért tehetetlen, és képtelen teljesíteni ígéreteit, mert megbénítja őt a mély állam. Ezt a mély államot nem lehet egykettőre kicserélni.

Még Obama előtt összeállt.

Az Európai Uniót is egyfajta mély állam igazgatja. Már De Gaulle elnök szidalmazta a „brüsszeli bürokráciát.” Ezt a jelzős szerkezetet valószínűleg ő találta ki.

Pedig akkor még nem volt EU – ebben a mostani alakjában.

A bürokráciát jelenleg egy közepes magyar város testesíti meg: több tízezer ember. Hivatalnok. Bürokrata. Papírrágó. Maga az alkoholista mondta megválasztásakor, hogy ezt a vízfejet lohasztani kell.

De ő maga állt annak is az élére.

Ünnepelteti magát, mint egy cár, amikor a tagállami miniszterelnököket fogadja. Ezek a miniszterelnökök az ő főnökei. Mégis úgy vonulnak hozzá, mint egy birodalmi uralkodóhoz.

A látványmesterek ezt jól kitalálták.

Egy városállam vezetője volt, de ott is megbukott. Most önkényúrként fogadja főnökeit, és egy-egy taslit is lekever annak, akinek akar. A magyar miniszterelnöknek is adott egy nyaklevest, és másoknak is.

Holott ezt a fogadási jelenetet nem szabadna megrendezni.

Egy beosztott ne fogadja a főnökeit, és ne pofozgassa őket, mint egy tanár bácsi a nebulókat. A miniszterelnökök valóban demokratikus folyamattal jutottak az országos hatalom csúcsára.

Kivéve azt, akit SZDSZ-puccs szellentett a magasba.

Most egy magánszervezet agytrösztje „bele tud írni” a kontinens vezetőségének jelentésébe. És ezt az így meghamisított jelentést idézheti, sulykolhatja magánsajtó szerte földrészen.

Sajnos, ez bűncselekmény.

Azt érzékelteti, hogy a csúcsvezetőséget magánszervezet irányítja – nem a félmilliárdos uniós lakosság. A magánszervezet vezetőjét csókokkal fogadja az alkoholista.

Mint az alacsonyabb fokozatú a magasabb fokozatút.

Ezt a csalást le kell leplezni a teljes uniós lakosság előtt. Lázár János most, igaz, nem megtervezetten, hanem újságírói kérdésre spontán válaszolva elindíthatta a folyamatot.

Még akkor is, ha hírszerzői jelentésre nem hivatkozhatna politikus.

Az információ kibukott, és ezt meg kell ragadnia a sajtónak, és eljuttatni a társadalom minél több tagjához. Mármint annak a sajtónak, amely nincs a tőzsdespekuláns zsebében.

A közérdekű adat terjesztését az alaptörvény szavatolja.

Ha magáncég ír közhatalmi testületi jelentést, ez a tény közérdekű adat. Minél több állampolgárnak meg kell ismernie.

Európán ne uralkodhasson lenini Politbüró.

Kovács G. Tibor
megmondó
Ebben a kérdésben a jelen a fontos: most titkolják el a tényeket a társadalmak elől.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI