Amerikai pénzből képez újságírókat a Transparency
Balliberális lapok munkatársai segítik a jövő oknyomozó újságírói­nak első szárnypróbálgatásait a Transparency International mentorprogramjában. A Soros-hálózat által támogatott szervezet képzésére az amerikai nagykövetség adott pénzt, és most először vidéki szerkesztőségek is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Éppen akkor, amikor a washingtoni külügy az „objektív újságírás” támogatásának címén csaknem kétszázmillió forinttal akar beszállni ez utóbbiak finanszírozásába.
2017. november 16. 09:40

Amerikai támogatással indította el ötödik oknyomozó újságírói mentorprogramját a Transparency International Magyarország (TI). Az utóbbi években a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata által több mint 100 millió forinttal támogatott szervezet képzésének célja, hogy sikeres szakmai együttműködést építsen a mentorok és az újságírás iránt érdeklődő, de tapasztalattal még nem rendelkező hallgatók, mentoráltak között.

A leendő zsurnalisztákat olyan, független és minden körülmények között tárgyilagos lapok munkatársai vezetik be a szakma rejtelmeibe, mint a Népszava, az Index, a Magyar Narancs és az Átlátszó.hu.

A nyíltan világnézeti, az MSZP és a szociáldemokrácia mellett elkötelezett Népszavát fölösleges bemutatni. Akárcsak az Indexet, bár ez utóbbiról talán mégis érdemes felidézni, hogy kiadóját a 2014-ben szerzett opciós jogával Simicska Lajos szerezte meg a közelmúltban. Bár a kormány megbuktatásán fáradozó oligarcha az Index.hu Zrt.-t azonnal eladományozta a Magyar Fejlődésért Alapítványnak, befolyása aligha szűnt meg a portál fölött, hiszen az új tulajdonos kuratóriumában helyet foglaló Nagy Ajtony Csaba több szállal is kötődik hozzá.

A Magyar Narancsról a háttere is említésre méltó, hiszen a lap kiadójának egyik tulajdonosa az a Media Development Investment Fund (MDIF), amelynek legnagyobb befektetője az OSF, vezető tisztségviselője pedig Soros alapítványának volt jogi aligazgató-helyettese, Harlan Mandel

A spekuláns az „objektív” sajtót támogatja Fotó: MTI

Ami az Átlátszó.hu-t illeti, a portált a Magyar Narancs és az Index volt újságírója, Bodoky Tamás alapította. Soros ettől a szerkesztőségtől sem sajnálta a pénzt, a nemzetközi tőzsdespekuláns hálózata többször támogatta működésüket.

A Transparency honlapján az áll: „a mostani program, amelyet a USA nagykövetsége mellett a svéd és a francia nagykövetség is támogat, különleges, hiszen most először van lehetőségünk arra, hogy vidéki szerkesztőségekkel is együttműködjünk”.

A TI új partnerei közül kettőt mindenképpen ki kell emelnünk. Az egyik a szombathelyi Nyugat.hu, amelyet a jelenleg hárommilliárd forintos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Czeglédy Csaba hozott létre többedmagával a Nyugat Média és Világháló Egyesület égisze alatt, a kétezres évek elején.

Czeglédy 1998 óta politizál az MSZP-ben, ügyvédként pedig több baloldali politikus, köztük Gyurcsány Ferenc és Botka László képviseletét is ellátta. A másik a Heves Megyei Hírlap. Ezt a Médiapart Alapítvány jegyzi, amelynek vezetője Csontos János volt szocia­lista országgyűlési képviselő.

Különös egybeesés, hogy a vidéki lapok éppen akkor jelentek meg az USA által támogatott transparencys programban, amikor az amerikai külügyminisztérium Az objektív média támogatása Magyarországon címmel hirdetett pályázatot, ami egy nappal a TI képzésének meghirdetése után jelent meg a tárca honlapján. Washington a legfeljebb 200 milliós összeggel fővároson kívüli lapokat akar támogatni, tehát ott erősítené a „független” sajtót, ahol hagyományosan gyengébb a baloldal.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint megdöbbentő és szokatlan, hogy „egy demokratikus ország egy szövetséges demokratikus ország területén médiafinanszírozásba kezd. Szijjártó Péter az MTI tudósítása szerint tegnap közölte: januárban akarnak döntést hozni a pályázatról.

– Mi ez, ha nem a választási kampányba, Magyarország belső politikai folyamataiba történő beavatkozás? Ugyan melyik washingtoni irodában tudják megítélni, hogy egy magyar megyében melyik médium milyen pályázatot ad be, és milyen kiegyensúlyozott tájékoztatást akar nyújtani? – tette fel a kérdést a miniszter.

Legutóbb 2014-ben fordult elő, hogy egy szervezetnek épp az országgyűlési választások előtt jutott eszébe az „objektív” újságírás támogatása – akkor a szélsőliberális 444.hu kapott sok millió forintot a Soros-hálózattól.

magyaridok.hu
megmondó
Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI