Fenyegetés Brüsszelből
Az EU-nak szembe kell szállnia Lengyelországgal és Magyarországgal, mert a nemrégiben elfogadott lengyel civil törvény túltesz még a magyarországi szabályozáson is - írja az EUObserver brüsszeli hírportál véleményrovatában megjelent cikkében Goran Buldioski, az Európai Nyílt Társadalom Kezdeményezés igazgatója.
2017. november 21. 18:28

Buldioski szerint a magyarok és a lengyelek úgy érezhetik, kormányaik megakadályozzák őket abban, hogy véleményüket szabadon kifejezzék a civil szervezeteken keresztül. A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványokhoz tartozó kezdeményezés igazgatója megjegyzi, hogy autoriter kormányok szerte a világon igyekeznek nyomást gyakorolni a civil szervezetekre, s korlátozni tevékenységüket.

"Mikor egyiptomi, orosz vagy venezuelai vezetők teszik ezt, senki sem lepődik meg, de megdöbbentő az Európai Unióban látni hasonló fejleményeket" - írja Buldioski.

Az igazgató szerint a magyar civil törvény már most a Fideszt segíti hatalma megszilárdításában és a másként gondolkodók elhallgattatásában. A civil szervezetek nem feltétlenül kormányellenesek, de megbélyegzésük célja, hogy aláássa hitelességüket, ha eltérő nézőpontot alakítanak - tette hozzá.

A cikk szerzője szerint Soros György a "kézenfekvő mumus", és most személyesen megrágalmazzák, és olyan költséges médiakampány indult ellene, amely "a muszlimellenes előítéleteket a mélyen szunnyadó antiszemita gyűlölettel elegyíti". Az "uralkodó osztály" most már képes elterelni a figyelmet Magyarország olyan valóságos problémáiról, mint az egészségügy, az oktatás, és képes arra is, hogy ki tud térni az Orbán Viktor nyolcéves kormányzásának eredményeit firtató kérdések elől - írja az igazgató.

Buldioski felhívja a figyelmet, hogy a civil szervezetek finanszírozásának központosítását előíró lengyel törvény csak az első lépésnek tűnik, és hiába nő a rájuk fordított összeg, ezek a pénzek kormányzati vagy kormánypárti civil szervezetekhez fognak kerülni. Kijelentette, a lengyel civil szervezetek attól tartanak, hogy a kormányzat véleményétől eltérő álláspontok elnémulnak. A diszkriminációellenes szervezetek, a szexuális kisebbségek és az emberi jogok védelmezőinek csoportjai lesznek leginkább érintettek - véli Buldioski.

Az igazgató szerint mindez csak a jéghegy csúcsa. A problémák között említette, hogy már sem a budapesti, sem a varsói parlamentben nem tartanak érdemi vitákat. Magyarországon az uralkodó párt teljes mértékben ellenőrzi a közszolgálati és a magántulajdonú médiát és a lengyel kormány is erre készül. Az igazságszolgáltatás nem független a hatalomtól, a kereskedelem egyes ágazatait "visszaállamosítják", a bankokat a kormánypártokhoz tartozó elit vásárolja meg - közölte.

Hozzátette, egy harmadik uniós országban, Romániában, Liviu Dragnea, a vezető román kormánypárt elnöke a civil szervezeteket külföldi érdekek bábjának nevezte.

"Ezek az országok a nemzeti szuverenitás álcája alatt a demokrácia és a versenyen alapuló piacok lényegét számolják fel az Európai Unióban" - jelentette ki.

"Ezek a teljes jogú uniós tagállamok nem illiberális demokráciák, hanem beteg (angolul ill) demokráciák. Azok az országok, amelyek szándékosan beavatkoznak a civil társadalomba, aláássák a pluralizmust és a tekintélyelvűséggel kacérkodnak" - fogalmazott.

Buldioski szerint a jelenlegi politikai körülményekre tekintettel, az Európai Unió fellépése nem lesz elégséges. Az európai kontinens demokratikus kormányainak és a vállalkozóinak óvakodniuk kell, mert a "nacionalista populisták" nem szabnak határt a civil társadalom korlátozásának - húzta alá.

Még nincs késő, Lengyelországot el kell téríteni attól, hogy ugyanazt a veszélyes utat járja be, mint Magyarország. A civil szervezetek elleni túlkapások megállítása több mint jelképes lépés ebbe az irányba - zárja írását Goran Buldioski, az Európai Nyílt Társadalom Kezdeményezés igazgatója.

MTI
megmondó
Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI