A multik is érdeklődnek a nyugdíjas-szövetkezetek iránt
Hetven fölé emelkedett a munkaközösségek száma, hamarosan újabb könnyítés jöhet.
2017. november 28. 10:13

Hamarosan a kiskereskedelemben is megjelenhetnek nagyobb számban a nyugdíjas-szövetkezetek, mivel ezzel jelentős munkaerőköltséget takarítanak meg a cégek – közölték a Magyar Idők által megkérdezett érdekképviseletek. Pontos statisztika ugyan nem áll rendelkezésre arról, hogy eddig mennyien helyezkedtek el a szövetkezeti formában, ám július óta már több mint 70 érdekközösség alakult, ami arra utal, népszerű a konstrukció. A munkaadók ugyanakkor az egyénileg munkát vállaló nyugdíjasok kedvezményes járulékfizetésének bevezetését is javasolják.

Több kiskereskedelmi lánc is tett lépéseket annak érdekében, hogy megalakuljanak azok az országos nyugdíjas-szövetkezetek, amelyek a jelenleg az ágazatban dolgozó időseket is foglalkoztatnák a jövőben. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Idők kérdésére kiemelte: a júliustól bevezetett nyugdíjas-szövetkezeti modell jelentős járulékkedvezményt ad a munkaadóknak, így a nagy kereskedelmi láncok érdekeltek abban, hogy jelenlegi dolgozójukat ilyen formában foglalkoztassák tovább.

A dolgozónak is megéri a konstrukció, mivel rugalmas időbeosztásban vállalhat munkát, ráadásul a szövetkezetek munkaerő-közvetítő szerepének köszönhetően egyszerűbb az álláshely felkutatása is.

Itthon még nem sokan dolgoznak 65 év felett Fotó: Bach Máté

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének vezetője lapunk kérdésére arról beszélt, egyelőre még nem tudnak róla, hogy alakult volna már ilyen szövetkezet, azonban a kedvezményes járulékkötelezettség és a munkaerőhiány miatt hamarosan megjelenhetnek az érdekközösségek az áruházi munkakörökben is. Az alacsony dolgozói létszámok miatt a szakszervezeti vezető nem számít arra, hogy a nyugdíjasok nagyobb számú megjelenése az aktív dolgozók kárára menne, habár az idősek után fizetendő, kedvezményesebb járulékköltségek miatt nekik könnyebben oda tudnák adni a magasabb fizetéseket.

Rengetegen mentek nyugdíjba a Nők 40 kedvezménnyel a kereskedelemből, viszont sokan újra munkába állnának – mondta Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke. A szövetkezeti modell a munkaerő közvetítésében is segít, ezért rendkívül fontos eszköz az idősek munkavállalásának ösztönzésére.

Ugyanakkor szükség lenne az idősek egyéni munkavállalását is segíteni a szövetkezetekben alkalmazott járulékkedvezményekkel, elsősorban a már most is dolgozó nyugdíjasok érdekében. Ez nem jelentene konkurenciát a szövetkezeti modellnek a közvetítői szerep miatt. A Coop-hálózat már kötött partnerségi megállapodást nyugdíjas-szövetkezettel a munkaerő megtartásának, toborzásának érdekében.

Pontos adatok még nem állnak rendelkezésre a szövetkezeti munkavállalók számáról. A nagy érdeklődést ugyanakkor bizonyítja, hogy július óta több mint 70 szövetkezetet jegyeztek be a cégadatbázis szerint. Ráadásul a képviselők ezen a héten tárgyalják azt a módosító javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a szövetkezeti modellben ne csak az öregségi ellátottak, hanem a korkedvezménnyel és korengedménnyel nyugdíjazottak is dolgozhassanak, így a munkavállalók száma jelentősen nőhet.

A 65 év felettiek 2,4 százaléka, 42 ezer fő vállal ma Magyarországon valamilyen munkát, míg Norvégiában 10 százalék felett van az arányuk, az uniós átlag pedig 5,6 százalék az Eurostat adatai szerint.

magyaridok.hu
megmondó
Világossá vált, hogy a rasszizmus ellen oly bőszen hisztériázó uniós vezéralakok egy bizonyos rasszizmus fölött szemet hunynak.
  • A demokrácia torzszülöttje
    Maga Medgyessy nevezte puccsistáknak megbuktatóit szinte percekkel leváltása előtt egyes tévéadásban. Ezt még el tudta érni miniszterelnökként.
  • Európa elesett, reconquista harc következik
    Ha valaki nagy nyilvánosság előtt közzéteszi másságát, például azt, hogy ő se nem férfi, se nem nő, azt valóságos hősként ünneplik.
  • Jézus célkeresztben
    Jézus ellen ugyanolyan gyűlölködés folyik, mint két évezrede, amikor Pilátust belerántották a bűnbe a római gyarmat helyi lakosai.
  • Kétfrontos harc Európa megvédéséért
    Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI