A kormány megtervezte az uniós források felhasználását
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar kormány az előző időszakhoz képest a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetés forrásainak felhasználását megtervezte és jó pénzügyi megállapodást kötött.
2017. december 4. 22:50

Lázár János a 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról a kormány által kezdeményezett vitanapon azt mondta, az EU-ban szinte a legjobb az a támogatási összeg, amelyet egy lakosra vetítve visszakap Magyarország és a kormány olyan célokat tűzött ki, amely sokat tesz az ország felzárkóztatásáért.

Közölte, az Állami Számvevőszék a korábbi, 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési időszakot úgy értékelte, azt a stratégiai tervezés teljes hiánya jellemezte és elhúzódott a források felhasználása.

Kitért arra, hogy 2014 előtt gazdaságfejlesztésre az uniós források 16 százalékát szánták, most 60 százalékát fordítják erre. Tehát nem kidobjuk a pénzt, nem elégetjük a pénzt – hangoztatta.

Lázár János szólt arról, hogy Magyarország 2004-es uniós csatlakozásának egyik oka az volt, hogy az EU a csatlakozással nyert több százezres, olcsó és nagyon jó munkaerőért cserébe az ország felzárkóztatásából kiveszi a részét.

A felzárkózás nincs kész – folytatta – , az Európai Bizottság (EB) előrejelzései szerint 2030-35-ig kell működtetni a felzárkózási alapokat.

Ismertetése szerint a mostani uniós költségvetési ciklusban 2017. március végéig meghirdették a forrásokat, 543 pályázatot írtak ki 9453 milliárd forint értékben. Hozzátette: november végig 7340 milliárd forintról született döntés, amely a rendelkezésre álló keret 82 százaléka. A teljes kassza 39 százalékát fizették ki – mondta.

Úgy értékelte, hogy munkát ellenszélben végezték, mert brüsszeli bürokrácia nem karolta fel Magyarországot, miközben a Gyurcsány- és Bajnai-kormány nagy kedvence volt az európai bürokratáknak. Hozzátette: az európai bürokraták munkáját nagyban segítik azok a közpénzből működő európai parlamenti (EP-) képviselők, akik „feljelentésgyárakat üzemeltetnek”. „Soros Györgytől kapott stencileken” másolják biankóban a feljelentéseket – fogalmazott, megjegyezve: ebben nagyon jól teljesít a Párbeszéd politikusa, Jávor Benedek EP-képviselő.

A miniszter komoly kormányzati teljesítményként értékelte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), valamint a gazdák által csak ÁVH-nak titulált Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szétzúzását. Szerinte óriási versenyt futott abban az NFÜ és az MVH, hogy melyik szervezet a nagyobb bűnözője az országnak.

Rögzítette a forrás kifizetés rendjét: Magyarország a megelőlegezett forráskifizetés után számol el az EB-vel. Hozzátette: múlt pénteken 204 milliárd forint érkezett a jegybankhoz, az EB megkezdte a benyújtott számlák kifizetését és a novemberi, decemberi számlák esetében is lesznek még lépések.

Lázár János közölte, 2016-ban 2000 milliárd forint értékben írtak ki közbeszerzést, részben uniós forrásból, ez az összeg a GDP több mint 5 százalékát jelenti. Egy-egy közbeszerzésre 5-6 jelentkező volt – mondta. Amikor azzal vádolnak bennünket, hogy egyesek nem a jó gazda gondosságával járnak el, akkor ez azt jelenti, hogy a GDP 95 százalékát nem érintő kérdésről van szó – közölte.

A miniszter azt mondta, a 2000 milliárd forint 10 százaléka volt olyan pályázat, amelyen például nemzetbiztonsági szempontok miatt korlátozott volt a verseny.

Bánki: a V4-ek közül Magyarország áll a legjobban az uniós források felhasználásában

A visegrádi országok közül Magyarország áll a legjobban az európai uniós források felhasználásában - emelte ki Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

A fideszes politikus rámutatott: a szocialista időszakban volt olyan, hogy három-négy év telt el a pályázat benyújtása és a szerződéskötés között, s ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítették a vállalkozókat.

Bánki Erik kiemelte, hogy a jelenlegi kormány azt ígérte, egy sokkal egyszerűbb, könnyebben pályázható, gyorsabb elbírálású és transzparensesebb rendszert alakít ki az uniós források igénybevételéhez. Az idén a teljes keretet meghaladóan 106 százalékra hirdettek uniós pályázatokat, amelyekre 136 százalékos forrásigény érkezett be - fűzte hozzá.

A 4-es metróberuházás kapcsán Bánki Erik elmondta: Magyarország visszafizetési kötelezettsége akár a 70 milliárd forintot is elérheti. Kiemelte: a "Gyurcsány, Medgyessy, Bajnai" kormányok és a Demszky Gábor által vezetett Fővárosi Közgyűlés egy megalapozatlan beruházást készített elő, amelynek során ráadásul 166 milliárd forintot "egyszerűen elloptak".

Bánki Erik kiemelte: a kormánynak sok erőfeszítést kell tenni, hogy a visszafizetési kötelezettség ne a magyar adófizetőket terhelje, sikerüljön kompromisszumra jutnia Brüsszellel, és kiderüljön, hogy a pénzek kikhez, mely cégekhez kerültek.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó