Szijjártó: erősíteni kell a keresztények védelmét
Erősíteni kell a keresztény közösségek védelmét szerte a világon, mert sokfelé egyre nehezebb a helyzetük - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsben.
2017. december 7. 21:52

Az  Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülése alkalmával az üldözött keresztények védelméről szervezett rendezvényen a tárcavezető felszólalásában kiemelte: Magyarország azt javasolja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság ne hagyja büntetlenül a keresztények ellen elkövetett szörnyűségeket, továbbá a nemzetközi közösségnek garantálnia kell a közel-keleti keresztények számára, hogy mielőbb visszatérhessenek a szülőföldjükre, amint a konfliktusok véget érnek.

Kifejtette: a keresztényellenesség veszélyes trendje egyre erősödik, szerte a világon szörnyű bűntetteket követnek el a keresztények ellen, és sokan közülük kénytelenek elhagyni a szülőföldjüket. Valamilyen okból a világ képmutatóan viselkedik ebben az ügyben, mintha a keresztényellenesség a diszkrimináció elfogadható formája lenne - mondta.

Szijjártó Péter szerint a nemzetközi szervezetek alig foglalkoznak a keresztény közösségek védelmével, míg más vallási közösségekével igen. Ezen változtatni kell, komolyan kell venni a keresztények védelmét - jelentette ki.

Kitért rá: Magyarország nem támogatja azokat az erőfeszítéseket, amelyek a keresztény közösségeket el akarják mozdítani a Közel-Keletről, ehelyett biztosítani kell, hogy békés körülmények között élhessenek ott, ahol már évszázadok óta élnek.

A magyar kormány a tettekben hisz a szavak helyett, ezért ott segít, ahol kell - mondta és ismertette azokat a projekteket, amelyekkel Magyarország támogatja a Közel-Keleten élő keresztény közösségeket.    

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hangsúlyozta: a keresztények rengeteg problémával néznek szembe a világ különböző részein, különösen a Közel-Keleten nehéz a helyzetük. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy tenni is kell valamit az ügyben, nem csak beszélni róla - mutatott rá.

Úgy vélte, a Közel-Keleten az instabilitás, a káosz uralkodik, és a szélsőségesek is nehezítik a keresztények helyzetét. Azt mondta, egyetért magyar kollégájával, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy a keresztények visszatérhessenek oda, ahol az őseik is éltek. Fontos a konfliktusok békés megoldása, hogy aztán a keresztény közösségek is hazatérhessenek - tette hozzá.

Két feltételnek kell teljesülnie az ukrán oktatási törvény kérdésének rendezéséhez

Magyarország álláspontja szerint két feltételnek kell teljesülnie az ukrán oktatási törvény kérdésének rendezéséhez - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek csütörtökön Bécsben.

A tárcavezető az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülésén vett részt.

Tárgyalásairól beszámolva elmondta: találkozott Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel és Kurt Volkerrel, az Egyesült Államok Ukrajnáért felelős különmegbízottjával, és mindkét megbeszélésen világossá tette, hogy két alapvető szempontnak kell teljesülnie Magyarország szerint ahhoz, hogy megnyugtatóan le lehessen zárni az ukrán oktatási törvényt illetően előállt helyzetet. Először is "a magyar kisebbségtől egyetlenegy szerzett jogot sem lehet elvenni", másrészt pedig a kárpátaljai magyaroknak azt kell mondaniuk a megoldásra, hogy rendben van - magyarázta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ha ez a két feltétel teljesül, akkor "a magyar kormány is azt mondja, hogy rendben van". Amíg nem teljesül mind a két feltétel, "addig sajnos nem beszélhetünk megoldásról" - jelentette ki.

MTI
megmondó
Ám nem bőr feszül az ábrázatukon, ezért még évekig húzni fogják a busás adófizetői javadalmazást.
  • Liberál über alles
    Ezek a hétpróbás világharcosok hisztérikusan reagálnak mindenre, ami kritikus, ami állítólag az érdekeiket sérti.
  • Kriminalizálják az ellenvéleményen lévőket
    Vélhető, hogy ebben az esetben a hatóságnak nemcsak a menettel szemben felsorakozók ellen kellett volna intézkednie.
  • Utazás a koponyája körül
    A szügyig ateista DK itt is pápább a pápánál, elnöke és szóvivője azt is jobban tudja, melyek az ország valódi problémái.
  • Újra működik a guillotine
    Ez a zseni Emmanuel megfordította a dolgot. Azért nem ért egyet a nagykövettel, mert látja a helyzetet, és ezt el is merte mondani.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI