A f.szért hagytam magam rábeszélni erre
Exkluzív hanganyag-részlet került a Hirado.hu birtokába: ebben Zugló polgármestere, Karácsony Gergely a Párbeszédes miniszterelnök-jelöltségére utalva arról beszél, „alapvetően az az érzésem, hogy a f.szért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.” Mint ismert, a Hirado.hu először pénteken számolt be arról, Karácsony most egy másik párt, az MSZP miniszterelnök-jelöltje lehet. Az érintettek tagadtak, majd ahogyan később megírtuk, az MSZP elnöke szombaton mégis Karácsonyt ajánlotta első embernek. A hangfelvételen Karácsony keresetlenül azt fogalmazza meg, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltsége nem hiányzott neki – próbáltuk felvenni a kapcsolatot Karácsony Gergellyel, de képtelenek voltunk elérni a politikust, Facebookon viszont reagált.
2017. december 10. 22:02

„Alapvetően az az érzésem, hogy a f.szért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem. Annyi hatása volt, a PM felment 0 százalékról 1-re, ennyit tudtunk elérni ezzel. Sokkal beljebb nem vagyunk. Ráadásul nekem van egy főállásom, ami önmagában egy kib.szott politikai stressz, hogy lesz Zuglónak költségvetése, meg ilyen apróságok. Van nekem ilyen szempontból dolgom, így tudom is magam áltatni azzal, hogy én teszek az ügyért, vagy valamit csinálok” – fogalmaz egy zárt ülésen Karácsony Gergely, akiről szombaton Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta, az elnökség és a választmány figyelmébe ajánlja, mint miniszterelnök-jelöltet.

A hangfelvétel-részlet is pont azt támasztja alá, amiről mi is írtunk szombaton egy pszichológus-szakértő szavait idézve. „Az önző politikai egoizmust Karácsony Gergely testesíti meg Magyarországon” – fogalmazott egy névtelenséget kérő pszichológus. Ezek a mondatok: „Alapvetően az az érzésem, hogy a f.szért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem. (…) Van nekem ilyen szempontból dolgom, így tudom is magam áltatni azzal, hogy én teszek az ügyért, vagy valamit csinálok”  is arról árulkodnak, hogy Karácsony Gergelynek csak a saját személye és karrierje fontos ebben a történetben.

A pszichológus szakértő a Hirado.hu-nak úgy fogalmazott, „Ő csak saját magára tud gondolni, minden áron elől lenni valahol”, aki ezt annyival egészítette ki, „ez gerinctelen politika”. „Ha létezik egoista politika, az a Karácsony Gergő” – mondta szombaton a forrásunk.

„A baloldali vezetők a saját személyes céljaikat összekeverik a közösségeik hosszútávú céljaival. Önmagukon kívül senkit nem képviselnek. Az egoizmus a politikai dezertálás egyik formája, mert a politika ugye a közösségért való szolgálatot jelentené. Amikor Karácsony elárul egy LMP-t, majd egy Bajnait, egy Együttet, akkor tulajdonképpen dezertál, és a politika ősfunkcióját, a politika éthoszát, értelmét árulja el. A jó politika ugyanis sosem önmagunkról, hanem az általunk képviseltekről szól. A politika esszenciája ezért nem az egoizmus. Karácsony pont olyan dezertőr, mint jelen pillanatban Vona Gábor, akik a legkeményebb harcok közepette dezertálnak korábbi bajtársaikat hátrahagyva azért, hogy az új emberek közül talán meggyőzhetnek műsokat, kövessék őket” – mondott sarkos véleményt az ellenzéki mezőnyről a névtelenséget kérő pszichológus.

Tagadták, hogy Karácsony lenne az MSZP miniszterelnök-jelöltje, majd bejelentették, hogy mégis

A Hirado.hu pénteken írta meg: egy ideje pletykáltak már arról baloldali körökben, az MSZP Karácsonyt kéri fel listavezetőnek. Az érintettek tagadtak, de azt elismerték, voltak személyes egyeztetések.

A napokban az Index adott hírt arról, Karácsony Gergely átejtette szövetségesét, vagy ahogyan a hírportál fogalmazott, „Karácsony Gergely pofára ejtette az Együttet, és lepaktált az MSZP-vel”. Az Index vonatkozó cikkében az állt, Karácsony Gergely bejelentette, hogy vállalná az összefogás miniszterelnök-jelöltségét, csak éppen a Párbeszéden és az MSZP-n kívül senki nem akar közös listát. A Párbeszéd nagy szövetségese az Együtt máris jelezte, ebből nem kér.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke beszédet mond a Magyar Szocialista Párt budapesti programbemutató nagygyűlésén 2017. december 9-én (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Másnap reggel Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke élő adásban rúgta ki Karácsony Gergelyt: az Együtt választmányi elnökének elmondása alapján Karácsony lépése miatt az Együtt és a Párbeszéd szövetsége véget ért. Szigetvári úgy fogalmazott, „a langyosokat kiköpi a Jóisten, ez történt Karácsony Gergellyel is”. Az Együtt hamarosan új miniszterelnök-jelöltet nevez meg. Szigetvári szerint Karácsony nem hisz abban, hogy az Együtt–Párbeszéd-lista bejut a parlamentbe, ezért keresett más megoldást. Az Együtt továbbra is önálló listát akar, de minél több demokratikus erővel koordinációra törekszik az egyéni választókerületben.

Karácsony Gergely 2012-ben egy Debrecenben tartott lakossági fórumon még így fogalmazott a szocialistákról: „jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt”, illetve „azért támogattam az együttműködést az Együtt 2014-gyel, hogy ne Bajnai Gordon legyen a miniszterelnök, és kihúzzam a szocik seggéből az összefogást”.

Karácsony csak nekünk nem elérhető

Cikkünk megjelenése óta számos formában próbáltuk felvenni a kapcsolatot Karácsony Gergellyel, de képtelenek voltunk elérni a politikust – a telefont nem vette fel, szöveges üzeneteinkre nem válaszolt. Megkérdeztük tőle, valóban az ő hangja hallható-e az írásunkhoz csatolt felvételen, melynek alapján, ha ekkora rajta a nyomás, miért vállalta el a z MSZP-s jelöltséget – ráadásul ha főállású polgármesterként már a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltsége is nagy terhet ró rá, hogyan tervez helyt állni az MSZP élén?

Mivel Karácsony korábban azt nyilatkozta, csak akkor ül be a parlamentbe, ha miniszterelnök lesz, arra is kíváncsiak voltunk, az MSZP-vel most reális célnak érzi-e ezt a politikus – Karácsony Gergely se telefonon, sem pedig sms-ben nem válaszolt kérdéseinkre, Facebookon viszont mégis reagált. Több közt azt is állítja, hogy a felvétel pont az ellenkezőjét állítja annak, amit pszichológus szakértőnk mondott, miszerint a politikai egoizmust a zuglói polgármester testesíti meg.

-------------------------------------

Köszönöm az ingyenreklámot! Ez a titkos hangfelvétel is csak azt bizonyítja, hogy én nem egóból vagy hataloméhségből, hanem felelősségtudatból csinálom, amit csinálok, és nem áltatom magam azzal, hogy Zugló polgármestereként is teszek eleget a változásért. A stílusért persze elnézést kérek, de úgy tudtam, hogy a barátaimmal beszélgetek, őszintén. Sajnálom, hogy valaki visszaélt a bizalmammal. Pontosan tudom, hogy ki készítette a hangfelvételt, de nem fogom elmondani. Egyrészt mindegy is, másrészt meg úgysem tudom bizonyítani. De a véleményem megvan.

hirado.hu
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
  • Szirt a habok közt
    Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt volt országgyűlési képviselője, a KDNP tiszteletbeli elnöke Antall József kormányában népjóléti miniszterként szolgált. Személyes visszaemlékezésével tisztelgünk a szocialista diktatúra időszaka utáni első szabadon választott kormány 25 éve elhunyt miniszterelnöke előtt.
  • Bajnai tálalja az új Soros-tervet
    A dokumentum a migráció támogatása mellett leginkább morális érveket sorakoztat fel, különösen sokat emlegeti a szolidaritást.
  • Sípolással és bekiabálásokkal cirkuszolt az ellenzék
    Kövér László az ellenzék viselkedésére reagálva azt mondta: „az ülés alatt orvosi ügyelet áll rendelkezésre, aki rosszul érzi magát, odafáradhat”.
MTI Hírfelhasználó