Karácsony nem a sajtóra haragszik
A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az ATV Start című műsorában elmondta, ha van jobb jelölt, akiben mindenki meg tud állapodni, ő „ezerrel” fogja támogatni.
2017. december 12. 11:07

A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje tudja, ki vette fel az Együtt elnökségi tagjaival folytatott beszélgetését, de csak a választások után fogja elmondani, ki volt.

Nem Juhász Péter és Nem Szigetvári Viktor- ennyit elárult az ATV Start című műsorában Karácsony Gergely. Arra a kérdésre, hogy Berkecz Balázs volt-e, aki felvette a beszélgetést, azt mondta: „nem szeretnék továbbmenni”, majd hozzátette: a választás után el fogja mondani, ki volt az, de azt tudja, hogy az illetőt „irgalmatlanul lecs**ték” az Együttön belül.
Arról is beszélt, gondolja, hogy bosszúból tehették ki a felvételt, de szerinte ez nem árt neki és jó röhögött rajta. „Ez egy piszlicsáré ügy, engem nem érdekel, nemhogy a választókat”- fogalmazott a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.

Karácsony Gergely az ellenzéki összefogással kapcsolatban elmondta, nem lehet ő az akadálya egy ellenzéki összefogásnak. Elmondta, szerinte lesz széles ellenzéki összefogás a választásokig, azt ugyanis a választók fogják kikényszeríteni. Karácsony Gergely hozzátette: a DK-nak is felül kellene bírálnia korábbi kijelentését, amelyben ragaszkodik a külön listához. Szerinte a DK szavazóinak 89 százaléka is közös listát akar. Mint fogalmazott: valamit nem jól csinálnak az ellenzéki pártok, ha a támogatottságuk hétről hétre csökken. Hozzátette, ha a DK-nak problémát jelent a személye, akkor az sem lehet akadály. „Ha igaz az, amit Gyurcsány Ferenc mond, hogy engem nem tart alkalmas jelöltnek, én ezt készséggel tudomásul veszem, de akkor mondjon egy másik nevet”- fogalmazott a politikus, majd kijelentette: „ha a DK-nak az a problémája a közös listával, hogy én akarom ezt vezetni, akkor ne értsék félre, én ezt, ha kell, vezetem. Ha van jobb jelölt, akiben mindenki meg tud állapodni, én ezerrel fogom ezt a jelöltet támogatni. Ha ez a probléma, akkor ezt oldjuk meg. Ha az a probléma, hogy valamiért azt gondolják, hogy nekik az az érdekük, hogy ők külön listára menjenek, akkor mondják el, hogy mik ezek az érvek, azok az érvek, amik nem az ő pártpolitikai érveik, a közös ügynek az érdeke. Ha tudnak ilyet mondani és erről meg tudnak győzni, még ez is működhet” - magyarázta Karácsony Gergely.

Az összefogással kapcsolatos kérdések egyikénél a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje elmondta, most akar erről utoljára beszélni a stúdióban, „ki fogok menni, ha még egy ilyen kérdést kapok”. Úgy fogalmazott, ha van valami, ami a választók kedvét elveszi a politikától, az pont ez. A műsorvezető felvetésére, hogy ezt pont a baloldali ellenzéki pártok csinálják, Karácsony azt mondta: „tudom”. Hozzátette: nyilván nem a sajtóra haragszik, hanem magukra, hogy nincs még meg a megállapodás.

Arról is beszélt, hogy a múlt heti bejelentést követően az összes liberális barátja „elküldte a fenébe”, de ez sem érdekli, mert olyan mértékű támogatást kapott egyszerű állampolgároktól, amit korábban sohasem tapasztalt.

atv.hu
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    De nézzük végre Budapestet, mert Budapest csodás. Húsz évig vezette egy szociológus, kilenc éve vezeti egy mérnök. Nem kell különösebb hangszerismeret lezongorázni a különbséget.
MTI Hírfelhasználó