Gizella királynő Audija
2018. január 8. 23:49

Csak az európai közösségi hazugságokat erősíti, ha a magyar kormányfő a német, a bajor meg a magyar belpolitikába ártja magát. A világ szerencséjére a német nacionalizmus eddig nem virágzott ki, s ha ezt az Angela Merkel kancellár ellen hadakozó Horst Seehofer nem látja, az több mint tragikus. Ezért sem tartjuk bölcsnek, hogy a német kormányalakítási tárgyalások előtt – Merkel és a szociáldemokrata Martin Schulz bosszantására - meghívta Orbán Viktort a CSU hétvégi rendezvényére.

Az még hagyján, hogy Seehofer szövetséget hozna létre Bajorország és a közép-európai államok között. Az Unión belüli szövetségeknek annyi értelmük van, mint Orbán vörös történelmi fonalának Gizella királynő és az Audi között: néhány ország Brüsszellel – önmagával - szemben próbálja meghatározni önmagát. Az magánügy, hogy Seehofer a barátjának tekinti Orbánt. Ami már a közösségi hazugságok része, hogy azt terjeszti róla, "bátor szabadságharcos volt a kommunista diktatúra alatt". Nem volt az. Nem az volt. És bár igaz, hogy többször is "meggyőző módon" nyert demokratikus választáson, de emögött csak azt látjuk: ő is rájött, hogyan lehet legitim választásokat nyerni, hogy aztán parlamentáris puccsal megfojtsa azt a demokráciát, amely hatalomra juttatta.

Seehofer legnagyobb közhazugsága pedig az, amivel az uniós néppárt is betakarta európai parlamenti csatározásait nyolc éven át: Orbán "kétségtelenül a jogállamiság talaján áll". Hát nem áll ott. Kíváncsiak volnánk, ki szavazna a CSU „jogállamiságára”, ha a törvényhozást a végrehajtó hatalom szolgálójává alázná, ha a politikai ellenzéket megfosztaná kisebbségi jogaitól, ha üldözné a civil szervezeteket, ha a sajtószabadságot úgy értelmezné, mint a barátja, ha a bajor kormány belerúgna tanárba, diákba, orvosba, ápolóba, betegbe. Ha azt látná, hogy a főügyészség, amely nem vizsgálja Kósa Lajos családi vagyonosodását, feljelenti Hadházy Ákost, mert nyilvánosan megkérdőjelezte a „nemzeti konzultáció” hitelességét. Ha...

(...) A magántulajdon eltűnt az állam zsebében. Ennyi volna a jogállamiság, aminek Orbán a talaján áll, amiről Seehofer – és sok társa – vagy nem tud, vagy nem akar tudomást venni. Inkább süketen tapsol „Bajorország végvári kapitánya” blőd jóslatainak: 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz Európában, mert a térség országai nem akarnak birodalomban élni, erős Európa csak erős nemzetállamokra épülhet. Az pedig lehetetlen, hogy Magyarország belépjen a posztkeresztény vagy posztnemzeti korszakba.

Hogy mit akarnak a népek, mi volna ez a korszak, a fene tudja. Orbán is csak folytatni akarja a közösségi hazugságok hálójának szövését. És mindenhol talál valakit, aki ostobán beleakad ebbe a hálóba.

Friss Róbert: Európai közhazugságok

Népszava
Címkék:
megmondó
Világossá vált, hogy a rasszizmus ellen oly bőszen hisztériázó uniós vezéralakok egy bizonyos rasszizmus fölött szemet hunynak.
  • A demokrácia torzszülöttje
    Maga Medgyessy nevezte puccsistáknak megbuktatóit szinte percekkel leváltása előtt egyes tévéadásban. Ezt még el tudta érni miniszterelnökként.
  • Európa elesett, reconquista harc következik
    Ha valaki nagy nyilvánosság előtt közzéteszi másságát, például azt, hogy ő se nem férfi, se nem nő, azt valóságos hősként ünneplik.
  • Jézus célkeresztben
    Jézus ellen ugyanolyan gyűlölködés folyik, mint két évezrede, amikor Pilátust belerántották a bűnbe a római gyarmat helyi lakosai.
  • Kétfrontos harc Európa megvédéséért
    Egy amerikai tőzsdespekuláns széles, több kontinenst lefedő hálózatot szőtt az utóbbi negyven évben.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI