2,5 milliárdos magyar támogatás Székelyudvarhelynek
Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam székelyudvarhelyi projektekre - jelentette be vasárnap a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
2018. január 14. 16:53

A legnagyobb összeggel a római katolikus egyházat támogatja a magyar állam. Másfél milliárd forintból újulhatnak meg a Tamási Áron Gimnázium egyházi tulajdonban levő épületei, 441 millió forinttal támogatja a magyar állam a Székelyudvarhelyi KC kézilabdaklub akadémiájának a létrehozását, 200 millió forintot kap a református egyház a főtéri temploma felújítására, és további - egyelőre nem számszerűsített - összeget pedig az egyik olyan épületének a felújítására, amelyben diakóniai központot hoznak létre. A városi önkormányzat által működtetett Tomcsa Sándor Színház is 70 millió forintos támogatáshoz jut.

Soltész Miklós elmondta, hogy a támogatási összegekről az elmúlt hetekben döntött a magyar kormány. Ezekkel a székelyudvarhelyi fiatalok helyben maradását szeretnék elősegíteni. Hozzátette: sok Kárpát-medencei beruházást támogat a magyar állam, de ezek sorában Székelyudvarhely az egyik kiemelt támogatott. Az államtitkár szerint az erdélyi magyar történelmi egyházak olyan közfeladatokat látnak el, amelyekkel segítik a magyarság megmaradását, iskoláikban olyan fiatalokat nevelnek, akik Romániának is hű állampolgárai lesznek.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy végéhez közeledik a villám sújtotta atyhai római katolikus templom felújítása, amelyhez szintén a magyar állam nyújtott támogatást, a Csíkszentmihályi műemléktemplom felújítására pedig 80 millió forintot utalt ki a magyar kormány. Soltész Miklós megjegyezte: a támogatások a magyar nemzetpolitika részét képezik. Úgy vélte, a kereszténység Magyarország, Erdély és Románia megmaradásához is hozzájárul. Hozzátette: ha a román politikusok is megérzik, hogy az ortodoxia a katolicizmus és a protestantizmus egy irányba mutat, az meg tudja erősíteni a közösségeket.

Az államtitkár arra kérte a székelyföldieket, hogy vetessék fel magukat a magyarországi választások névjegyzékébe, és döntsék el, melyik politikai közösség segített a legtöbbet. Hozzátette: az áprilisi választásokon a kormánypártok is segítséget kérnek az erdélyi választóktól.

 

 

DNAND20180114018

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára (k), Gálfi Árpád polgármester (b) és Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatón 2018. január 14-én. MTI Fotó: Veres Nándor

Gálfi Árpád polgármester és a támogatott intézmények vezetői is köszönetet mondtak a magyar államnak. A polgármester elmondta, Székelyudvarhely az utóbbi évtizedekben nem kapott ilyen jelentős támogatást. Az MTI kérdésére a polgármester megjegyezte: 2017-ben a város költségvetése mintegy 90 millió lej volt (6,1 milliárd forint), a román adótörvények változása következtében azonban 2018-ban mintegy tízmillió lejjel (700 millió forint) csökkennek a város bevételei.

Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere hozzátette: a város nem fogja beérni az anyaországi támogatással. Ezek mellett a román költségvetésből és az EU pénzforrásaiból is minél több támogatást próbál megszerezni.

MTI
megmondó
Milyen hazugságokkal tették lehetetlenné az 1996-os budapesti világkiállítás megszervezését.
  • Ha kikaptunk, akkor is győztünk
    Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI