Nyílt levél a román demokratáknak
A közvélemény az elmúlt napokban a román miniszterelnök olyan kijelentését ismerhette meg, amely nem hoz dicsőséget Romániának. Mi több, a Mihai Tudose által megfogalmazott fenyegetés a székelyek címére, súlyos megsértése a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáinak – áll Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnökének levelében.
2018. január 15. 16:32

1989-ben azért vonultak az utcára Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Bukarestben és más városokban, hogy jobbá tegyék az életet, és lehetőséget kapjon minden román állampolgár, hogy félelem nélkül terjesszen elő terveket a demokrácia elmélyítéséért, és a jogállam megszilárdításáért – hangoztatja az elnök.

Szerinte egy ilyen javaslat Székelyföld autonómiájának törvénytervezete. A tervezet, amely a szubszidiaritás elvén alapszik, és az európai autonómiák gyakorlatát követi, amely megnyitná a gazdasági fellendülést a tartomány román lakói számára is, és megteremtené az egyenlőség törvényes és intézményes garanciáit Székelyföld minden lakója számára.

Egy hasonló törekvést minden demokratikus országban társadalmi párbeszéd követ, amelyet a résztvevők egymás iránti felelőssége jellemez. A székelyek akasztással való fenyegetése méltatlan az 1989-es év forradalmához, és merénylet a román állam demokratikus berendezkedése ellen.

Meggyőződése, hogy ebben a helyzetben az állásfoglalás nemcsak az ők felelősségük, mivel ebben a pillanatban a tét nem csak a székelyek autonómia törekvése, hanem azok a demokratikus alapértékek, amelyért 28 évvel ezelőtt magyarok és románok haltak meg. Leghatékonyabb ellensúlyozása a román miniszterelnök gyűlöletre uszító megnyilvánulásának, a román demokraták szolidaritása lehet a megfenyegetett székelyekkel.

Levelében arra hívta fel a figyelmet, hogyha valaki vállalja ennek a szolidaritásnak a felelősségét, és kijelenti: „Én székely vagyok!”, akkor ezt nem fogják úgy értelmezni, hogy a nyilatkozók megtagadják nemzeti identitásukat, még úgy sem, mintha ez az autonómiatörekvésük támogatása lenne.

A román miniszterelnök azon kijelentése, „ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”, többek között egy fontos következménnyel jár. A székely zászló a szólásszabadság és az emberi méltóság jelképe lett Romániában.

MTI
megmondó
Az egyik esetben Vlagyimir Iljics Lenin elvtárs, a másik esetben a sikeres magyar tőzsdespekuláns, Soros György alakja emelkedik égi magaslatokba.
  • Szabad-e Dévénynél zsidózni?
    Az egykori SZDSZ-es hihetetlen éleslátással látja a láthatatlant, látja a szörnyűséget, hallja a hallhatatlant.
  • Vörös segély kell a szélsőségesnek
    A hungarofób figura a jelentős ajándékpénzből sem tudott önjáróvá válni, csak megélhetésieket tudott maga köré csődíteni.
  • Az SZDSZ ökológiai lábnyoma
    Szegény agrárszakértőnk és néprajztudósunk (meg a pártja) tavaly még ugyanilyen lelkesedéssel fogadta a Szegedi Megváltót.
  • A finom hazugság a legaljasabb
    Azokat a politikai bűnözőket, akik titokban utalt pénzekért együttműködnek az embercsempész bandákkal, kiszolgálják a migránsmaffia főkolomposait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI