Szél Bernadett megszólalásai
A bevándorlási válság kezdetekor Szél Bernadett Soros véleményével megegyező nyilatkozatokat adott, együtt tüntetett a Soros-szervezetekkel, kiállt a kvóta mellett, és elítélte a kerítésépítést is. Az origo.hu összeszedett néhány Szél Bernadett-nyilatkozatot – a migránsválságról. Szél Bernadett nyilatkozatai természetesen nem véletlenek. Korábban Soros egyik szervezeténél dolgozott, pártja, az LMP a Soros-féle NGO-közegben szerveződött, ő maga többször tüntetett a Soros-szervezettel a migránsválság kezdetén.
2018. január 16. 11:16

Íme, néhány nyilatkozat Szél Bernadettől:

2015. január 23-án Szél Bernadett az M1 Ma Reggel című műsorában azt mondta: Most mondom, hogy ilyen kihívások lesznek végig ebben a században velünk. Ha elkezdünk riogatni, ha elkezdünk arról beszélni, hogy lezárjuk a határokat, azzal semmire nem fogunk menni.

Február 6-án az M1 Híradójában pedig azt mondta, ugyanabban az évben, tehát még 2015-ben: Magyarországon a bevándorlás nem probléma, nincs menekülthullám. Majd február 12-én, tehát egy héttel később, Soros érdekeinek megfelelően az RTL Klub Híradó Esti Kiadásában azt nyilatkozta: Egész egyszerűen rájátszik félelmekre és így próbálja a csökkenő népszerűségét kompenzálni. Gyakorlatilag most már napi szinten egy olyan témát hangosít fel, a médiában, amivel Magyarországnak jelenleg nincsen problémája.

Későbbi nyilatkozatában is a migránsokat védte.

A 2015. június 2-án – amikor már egyre nehezebb volt tagadni a migránsválság veszélyességét – a Klubrádiónak még mindig így nyilatkozott: Ezzel szemben a tény az az, hogy nyugati országokban, tehát amik nem tranzitországok, mint mi, akin átmennek ugye a migránsok legfőképpen, hanem olyanok, ahol le is telepednek ezek az emberek, ott nem bizonyosodott be, hogy elvennék a munkát vagy a szociális ellátásokat, hanem sokkal inkább az látszik, hogy nettó befizetők.

Majd azt is mondta:

Merthogy őneki ez a kvótarendszer sem tetszik, ez a most nem tudom éppen, hétszáz valamennyi menekültet kellene elhelyeznünk a kvótarendszer szerint, úgy hallottam, és ő ezt is felháborítónak tartja. És helyette egy olyan világképet rajzol be, ami már nincs.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pedig azt nyilatkozta: Én azt gondolom, hogy pillanatnyilag a kvótarendszer, amit ugye elővezettek, uniós szinten lenne egy olyan megoldás, ami Magyarország számára könnyebbséget hozna, anélkül, hogy Kósa Lajosnak vasfüggönyöket kellene építeni, anélkül is tudna segíteni azokon a problémákon, amikkel most szembesülünk, de leginkább, amivel esetleg szembesülhetnénk.

Mindezt 2015. június 10-én mondta Szél Bernadett – tette hozzá az origo.hu, ahol a teljes cikket olvashatják!

Fidesz: az LMP Soros György érdekeit szolgálja

A Fidesz szerint Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros Györgyérdekeit szolgálja, ezért az ellenzéki képviselő nem vehet részt egy olyan nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amely a „Soros-tervvel” foglalkozna.

magyaridok.hu - origo.hu
megmondó
Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
  • Az ellenzék mélységes kútjai
    Ehhez elég volt a török államfő látogatása és máris kiderült, hogy milyen fantasztikus rejtett szellemi tartalék van a magyar ellenzékben.
  • Kilépett a parlamentből… vagyis…
    Noha a Flaszterparaszt szellemi variabútorzata meglehetősen szerény: egy Lenin-képből és egy szalmazsákból áll, ezt variálja.
  • Szónok a térről
    A mai magyar baloldali ellenzéket meg a klasszikus retorikai alapfogalmakat és művelőiket persze nem illő összevegyíteni.
  • És a magyar keresztényeket ki védi meg?
    „Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI