Freedom Lemon House
2018. január 16. 23:27

 

A kormányszóvivő szerint politikailag motivált és elfogult a Soros Györgyhöz köthető Freedom House amerikai központú emberi jogi szervezet legfrissebb jelentése.

Kovács Zoltán a szervezet a politikai jogok és a szabadságjogok állapotával kapcsolatos jelentéséről kedden az MTI-nek azt mondta, ismerve a szervezet finanszírozási hátterét, teljesen nyilvánvaló, hogy egy újabb Soros-szervezet intézett nyílt támadást Magyarország ellen.

A szóvivő azt mondta, a Freedom House módszertana, eljárása politikailag motivált.

Az értékelés is politikai, az Soros Györgyhöz, illetve azokhoz a liberális körökhöz kötődik, amelyekkel ideológiai és politikai értelemben vitában áll Magyarország – tette hozzá.

Kovács Zoltán problémásnak nevezte, hogy a szervezet jelentéseiben nem köszöntek vissza azok a nyilvánvaló jogsértések, amelyek 2006. október 23-án történtek, amikor a jogállamiságot lábbal tiporták.

Hangsúlyozta, az az alapvető probléma a Freedom House nevű szervezettel, hogy az egy Soros-szervezet, elfogult, és politikai érdekből és motivációból támadja az országot.

A Freedom House a napokban hozta a nyilvánosságra Freedom in the World című jelentését. A szervezet honlapján található elemzés szerint Magyarország a szabad országok közé tartozik, az elérhető száz pontból 72 kapott, ezzel az uniós tagállamok közül a legkevesebb pontja van.

Az emberi jogi szervezet aggodalmát is megfogalmazta, mert szerinte a civil szervezetek és az ellenzék növekvő megfélemlítése miatt az állampolgárok Magyarországon egyre inkább tartanak attól, hogy politikai véleményüket megfogalmazzák.

Kovács Zoltán: egy újabb Soros-szervezet intézett nyílt támadást Magyarország ellen

MTI
Címkék:
megmondó
Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    Hagyjuk az elemzéseket és a véleményeket, fókuszáljunk egyetlen személyre, akinél nagyobbat még senki sem bukott az újkori magyar politikában.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI