„Az Egyház ne politizáljon...”
Miről is szól a vásárhelyi plébános és az ellenzéki képviselőjelölt harca? Az Egyház határairól.
2018. január 17. 10:17

Mit csinált pontosan a vásárhelyi plébános, amiért a balliberális média szimbolikusan megkövezte őt? Elkövette azt a gyalázatos gaztettet, hogy kiállt az Egyház érdekeiért. Mert milyen dolog az, hogy az Egyháznak is vannak érdekei? Például nem igazán szereti, ha a papjait, szerzeteseit és világi híveit kínozzák, bebörtönzik vagy meggyilkolják. De (Isten bocsá!) még azt se nagyon, ha az intézményeit (templomokat, kórházakat, iskolákat, rendházakat) elveszik, és más erőszakos kísérleteket tesznek a keresztény hit, erkölcs és kultúra eltörlésére. Persze, a rendszerváltás óta minden választás előtt „radikálisan megújult” baloldal már nem csinál ilyesmit. Az ő egyházpolitikájuk már jóval kifinomultabb: pusztán lélegeztetőgépen tartják az egyházi intézményeket, visszatartják a vatikáni szerződésben rögzített kárpótlást, a szovjet elvtársak helyett most amerikai nagybácsik adományai, egyetemi hálózatok és nagy tekitélyű kultúrharcosok révén folytatják a kereszténység elleni ideológiai hadjáratukat. (Ettől persze még vannak olyan baloldali érzelmű keresztények, sőt keresztény politikai mozgalmak, amelyek egyháztörténeti megítélése egyértelműen pozitív, de globálisan nézve a politikai baloldal aligha nevezhető az Egyház nagy barátjának és támogatójának).

Szóval mit is tett ez a renitens, a balliberális média által ezerszer is kiátkozott plébános Vásárhelyen? Nem átallotta elmondani, hogy ebben az ellenzék szerinti nagy diktatúrában az Egyház szabadon végezheti szociális, oktatási, egészségügyi, lelki-hitéleti tevékenységét, sőt még jelentős állami támogatást is kap ehhez. Skandallum! De még akkor sem sújtotta agyon a ménkű, amikor volt képe megemlíteni, hogy a keresztény tanításnak vannak bizonyos erkölcsi követelményei, például az a bizonyos nyolcadik parancs: „Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy!” Más kérdés, hogy az efféle kérdések tisztázása a mise után, mondjuk egy „rendkívüli” plébániai ülés keretében talán mégiscsak szerencsésebb lett volna...

Egyház és politikai viszonyáról valódi párbeszédet kellene folytatni végre, de nem a politikai kampány felfokozott hangulatában, ahol már például fel se kapjuk a fejünket azon, hogy Konrád György a magyar mniszterelnök lehetséges likvidálására célozgat. (Mert ugye, ha valaki rákosista diktatúrát épít, akkor ez is belefér...) A magam részéről azért nem fogok csatlakozni Márki-Zayék imakampányához a vásárhelyi plébános jobb belátásra térítéséért, mert az valójában szintén egy burkolt politikai akció. Mint ahogyan nem csatlakoztam korábban az egyház „tisztaságáért” és „egységéért” indított imakampányához sem, mivel egyrészt tudva levő, hogy a történelmi Egyház mindig is bűnös emberekből állt (ami alól én magam sem vagyok kivétel), másrészt végképp nem imádkoznék az egységért, ha én is részese vagyok az egységbontásnak. Nem ártott volna például magát a keresztény közösséget is megkérdezni arról, hogy mondhatunk-e a nevében olyanokat, amiket Márki-Zay mondott (Orbán-kormány = Rákosi-diktatúra), vagy tarthatok-e a közös templomunk előtt politikai sajtótájékoztatót, stb. Ha valamiért mégis imádkoznék (feltéve, hogy egyáltalán illdomos ezt a szent kifejezést használni ebben a meglehetősen profán történetben), az a tisztánlátás, a megkülönböztetés képessége és a politika által okozott sebek begyógyítása lenne.

Hojdák Gergely

gondola.hu
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
MTI Hírfelhasználó