Utolsó útjára kísérték Tőkéczki Lászlót
Református szertartás szerint utolsó útjára kísérték Tőkéczki László Széchenyi-díjas történészt kedden Budapesten, a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere búcsúztatójában azt emelte ki, hogy a tudós a rendszerkonform szakmai karrier helyett választotta a népnevelést, és az sem bizonytalanította el, ha "néha a kormánypolitika előtt kellett mennie, néha utána, gyakran meg vele szemben".
2018. január 23. 13:07

Konzervatívként volt európai, európaiként őszinte hazafi, modern humán polihisztor, manír nélküli puritán, igazi szabad szellemű tudós, felkészült professzor, magyar református keresztyén - idézte fel a miniszter Tőkéczki László emlékét a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett temetésen több száz gyászoló, köztük Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök előtt.

Balog Zoltán azt mondta, a tudós önmagát feláldozva és felejtve, az öngondoskodás teljes hiányával tette dolgát, tartott előadásokat mindenhol, ahová hívták, hiszen "azt tartotta fontosnak, hogy a hagyományszakadással bajlódó magyar szellemi életet minél több szállal lehessen visszakötni saját múltjához; visszakötni, újragyökereztetni, erősítve ezzel a magyar embert, a közösséget".

A nemzetet közösséggé, a közösséget nemzetté formálni - minden feladata, munkája, vállalása ezt szolgálta, hogy a lélek és a szellem szálai köttessenek össze. Mert vallotta, hogy a lélek és a szellem: ez a lényeg. A hagyománytőke, a szellemi beruházás az igazi befektetés. Ennek hozama lesz a döntő, amikor felmérjük, meddig jutottunk - fogalmazott. Tőkéczki László éppen ezért az oktatásra és az ismeretterjesztésre tette fel szakmai életét. Történelemtanítása nem csupán útmutató, de egyfajta gyógyír is lehetett, "orvosság, amely a 21. század bomló társadalmaiban segítséget jelentett a történelmi és a lelki magánnyal szemben", hiszen segített felfedezni, hogy részei vagyunk az életnek, a múltnak a jövőnek - mondta a miniszter.

Kiemelte: Tőkéczki László segített megadni a fiataloknak az egykor magától értetődő tudást "a lét értelméről, az emberi mivolt szépségéről és terhéről", mert ezt tekintette a történelem nevelő erejének, a tanítást megújulásnak, egyfajta szellemi felszabadításnak szánva.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Tőkéczki László temetésén a Fiumei úti sírkertben. (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

Balog Zoltán megjegyezte, hogy a tudós publicistaként és történészként is vitázott, hiszen "tudta, az írástudók kötelessége a méltányos, megalapozott és részrehajlás nélküli állásfoglalás". Ugyanakkor nem húzódozott, nem gyakorolta az elit értelmiségiek "finnyás kívülmaradását", hiszen szellemi harcos volt, aki "nemcsak állást foglalt, hanem hadállást is: ha kellett, támadott, ha kellett, megvédte a védtelent".

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház dunamelléki egyházkerületének püspöke - megemlékezve arról is, hogy az elhunyt az egyházkerület főgondnoka volt - azt emelte ki: amikor barátokat szerzünk, mindent a megbízhatóság, a hűség dönt el, Tőkéczki László pedig hűséges ember volt. A világ végére is elment azokhoz, akiket taníthatott, hiszen "ez a hagyományaiból kiforgatott, értékeiben megcsúfolt, legjobbjaiban megalázott ország, ez volt a világ vége; mégis, Tőkéczki László tudta, ahol a hűségesek megnyitják a szívüket, ott a periféria lesz a centrum, ott a provincia lesz a fősodor, ott a mély lesz az első lépcső fölfelé" - mondta.

Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Tőkéczki László temetésén a Fiumei úti sírkertben (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke arról beszélt: Tőkéczki László "sokat vállalt, nem maradt ideje, hogy saját magával is törődjön". Hangsúlyozta, hogy a történész halála egyszerre hatalmas veszteség a tudomány és az ismeretterjesztés számára, olyan ember volt, akit "nem lehetett nem szeretni".

Felidézte: a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnökeként Tőkéczki László igazi emberi értékrendet is megjelenített, igazi és megbízható társaként és szószólójaként az értékrendben gondolkodóknak, harcolva a történelemhamisítás ellen, és azért, hogy "a történetírás a magyar múltat igazságos, eredeti forrásokra támaszkodva ítélje meg". Ennek példájaként Tisza István egykori miniszterelnökről írott monográfiáját említette.

Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke Tőkéczki László temetésén a Fiumei úti sírkertben (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

Tőkéczki László 1970 és 1972 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, 1972 és 1975 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán tanult, és történelem–német szakos tanári oklevelet szerzett.

1978-ban került a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Kutatócsoportjához, 1989 óta volt az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti tanszékének docense, tanszékvezetője.

A Duna Televízió alapító kuratóriumának is tagja volt, az 1998-ban alapított Református Tehetséggondozó Alapítvány elnökeként és a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány alapító tagjaként is tevékenykedett, de betöltötte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat alelnöki tisztét is.

Részt vett a Protestáns Közművelődési Egyesület megalapításában, 2002-től a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője, 2009-től főgondnoka volt. Kutatási területe a sajtó-, eszme- és neveléstörténet, a protestáns egyház története, kismonográfiát publikált Prohászka Lajosról, 2000-ben jelent meg Tisza István eszmei, politikai arca című monográfiája.

(MTI-fotó: Czimbal Gyula)

Tőkéczki László 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át, 2017-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki „a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként”.

Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész életének 67. évében hunyt el, 2018. január 8-án, hétfőn.

Orbán Viktor miniszterelnök Tőkéczki László ravatalánál a Fiumei úti sírkertben (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Boross Péter korábbi miniszterelnök, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Tőkéczki László temetésén a Fiumei úti sírkertben (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

Tőkéczki László ravatala a Fiumei úti sírkertben (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)



 

MTI
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
  • A főváros új vezetése partneri viszonyra törekszik a kormánnyal
    Budapest új vezetése készen áll partneri viszony kialakítására a kormánnyal - hangsúlyozta első nemzetközi sajtótájékoztatóján szerdán Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester. Ezt pénteki hivatalba lépése után levélben jelzi Orbán Viktor miniszterelnöknek, akitől személyes találkozót kér - fűzte hozzá az ellenzéki politikus a Patyolat próbaüzem nevű kulturális befogadó térben tartott eseményen.
  • Amikor Magyarországra migrált nyugati liberálisok döntik el, hogy ki legyen Budapesten a főpolgármester
    Budapesten szavazati joggal rendelkezik 90 ezer olyan európai állampolgár, akik nem beszélnek magyarul, nem rendelkeznek magyar felmenőkkel és egyáltalán nem tetszik nekik a nemzeti érdeket szem előtt tartó politizálás. Ezek a liberális külföldiek viszont meghatározták a főpolgármester-választás kimenetelét. Sőt egyes vélemények szerint el is döntötték azt – írja a Tűzfalcsoport.
  • Kétharmad közelében a kormánypártok
    A mandátumok csaknem kétharmadát megszerezte a Fidesz—KDNP a megyei közgyűlésekben a vasárnapi választáson. A szocialista párt önállóan csupán tizenkét képviselői helyet szerzett, de közben kettő helyett három polgármesterük lett a megyei jogú városokban. Budapesten az ellenzék nyertese egyértelműen az MSZP lett, a párt összesen hat polgármestert ad, így néggyel növelték a kerületi vezetőik számát.
MTI Hírfelhasználó