Szaúd-Arábia 16 atomerőművet épít
Ennek hallatán Rijadban már a tevék is reszketnek, de a dolgot nem szabad elviccelni.
2018. február 21. 14:41

Szaúd-Arábiát a létében veszélyezteti a magyarországi balliberális ellenzék. Ennek hallatán Rijadban már a tevék is reszketnek, de a dolgot nem szabad elviccelni.

A veszély forrása: e hazai ellenzék kifogyhatatlanul sok, undort keltő vonása közül kettő ismét ütközésbe került.

Az egyik az, hogy számára manapság atomerőművet építeni egyenlő azzal, mintha valaki kijelenti, Magyarországon nincs diktatúra. Ami ugye elfogadhatatlan.

A másik pedig az, hogy Szaúd-Arábiát ennek az ellenzéknek kötelező simogatnia azzal, hogy ha a térségben az emberi jogok hiányát kell csépelni, akkor célpontnak ott van Irán. Noha Iránban Szaúd-Arábiával ellentétben léteznek emberi jogok, sőt az ottani kormány – bocsánat, rezsim! – demokratikus úton leváltható -, egy hazai transzatlantista neokon cseléd, ha valamit ad magára, messze kerüli az emberi jogok szinte totális hiányának említését eme monarchiában. Ami éppen olyan tabutéma e hazai neoliberálisoknak, mint mondjuk a skandináv vagy brit államegyház tényének még futó jellegű felemlegetése is.

Márpedig Szaúd-Arábia külügyminisztere, Adela al-Dzsubejr, nagyon csúnya dolgot jelentett be a CNBC amerikai tévéhálózatnak. Őt annak tudósítója a most zárult müncheni biztonsági konferencián kapta kameravégre.

Al-Dzsubejr nem kevesebbet mondott, foglalja össze mondanivalóját a Sputnik News orosz hírügynökség német nyelvű hírportálja, hogy, mint a tudósítás címében is olvasható: „Szaúd-Arábia atomóriás akar lenni” és az elkövetkező 20-25 évben 16 atomerőművet akar létrehozni.

Sikítsuk együtt vele: tizenhat Paksot!

Ennek érdekében, mondta, az ország el akarja sajátítani a „baráti célú” nukleáris technológiát.

„Szaúd-Arábia atomóriás akar lenni” Fotó: Kurucz Árpád

Szaúd-Arábia jelenleg tíz országgal folytat tárgyalásokat az ügyben.

A tervezett atomerőművekre azért van szükség, hogy az ország kőolajpotenciálját megőrizzék. E célra máris félretettek 80 milliárd amerikai dollárnyi összeget.

A külügyminiszter hangsúlyozta azt is, hogy számít az USA támogatására.

Ami, hazai balliberális nyelvre fordítva, nyilván azt jelenti, hogy a királyság most elsősorban Trump pincsije legyen, és csak másodsorban mondjuk Putyiné.

De különben is, ez a Szaúd-Arábia már újabban nagyon gyanúsan kezd viselkedni.

A napokban Rijád nyitottnak mondta magát, hogy egy orosz-kínai konzorcium közvetlenül befektessen az Aramco, a szaúdi állami olajvállalat nyilvános tőzsdei kibocsátásába, amelynek várható értéke 100 milliárd dollár. Épp egy hete a szaúdiak egyetértési nyilatkozatot írtak alá a legnagyobb orosz nem-állami gáztermelő céggel, a Novatekkel is. Ami pedig idegességet kelt Washingtonban: a kibontakozó szaúdi-orosz energiapolitikai tengely a kapcsolatok szorosabbá fűzésével járhat a katonai területen is.

Most már látjuk lelki szemeinkkel, amint a 444.hu és az Atlatszo.hu gyorshírben jelenti: Putyin és Orbán Viktor kéz-a-kézben, hivatalos meghívó birtokában siet egy nyilvános rijadi kivégzésre, ahol azzal a karddal sújtanak az áldozat nyakára, mint amelyikkel Trump elnök legelső külföldi útján táncolt vendéglátóival a nyélbe ütött gigantikus fegyvereladási üzlet és az iráni emberi jogok hiányának örömére.

Lovas István

magyaridok.hu
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI