Lánykák és az Örök tél
Beszélgetés Havasi Jánossal
Már a forgatókönyv első változata is nagyon biztató volt, s az idők folyamán még feszesebb és letisztultabb lett.
2018. február 21. 22:12

Ön, mint az Örök tél című film alapjául szolgáló novella – „Lánykák, az idő eljárt” - szerzője hogyan vélekedik a megvalósult filmről?

Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Már a forgatókönyv első változata is nagyon biztató volt, s az idők folyamán még feszesebb és letisztultabb lett, a rendezői, az operatőri, a színészi munka pedig felülmúlja minden várakozásomat. De ugyanezt mondhatom el a hangtechnikáról, a zenéről, a díszletezésről és jelmezekről is. Ilyen szakmai minőségű filmet az Örök tél költségvetésének három-négyszereséből szoktak készíteni, s hogy 400 millióból is sikerült megvalósítani, ez már a rendező és a producer, Szász Attila és Lajos Tamás érdeme.

Mennyire követi a forgatókönyv az Ön édesanyjának történetét? Hiszen nem titok, hogy családkrónikáját és filmnovelláját az ő ötéves ukrajnai kényszermunkájának szomorú históriája ihlette.

A sajtóvetítés utáni sajtótájékoztatón már elsütöttem Pátzay Pál egyik közismert mondását, most is csak erre tudok hivatkozni: amikor egy lovas szakember egy ízben nekiszegezte a kérdést, hogy jól megnézte-e a lovat mozgás közben, mielőtt megmintázta, mert „egy ló nem rakja így a lábait”, a szobrászművész öntudatosan azt felelte: „Ez nem lú, hanem szobor!” Nos, én azt tudom mondani, hogy ez a film „lú” is meg szobor is. Tehát úgy sikerült az alkotóknak igazi filmdrámát létrehozniuk, hogy a történet semmit sem veszített általános történeti hiteléből. Természetesen volt olyan szál, amelyet Köbli Norbert fölerősített – ilyen a szerelmi történet s a vele kapcsolatos „túlélési tanácsok” – s volt, amit elhalványított vagy teljesen elhagyott. A forgatókönyvíró beállított is kidolgozott teljesen új szereplőket, új karaktereket, akiket a saját olvasmányai, élményei alapján formázott meg, s akik kitűnően illeszkednek az alaptörténetbe. Vannak olyan Norbi által kreált költői jelenetek, mint például a többször visszatérő padlásajtó-motívum, amelyet bátran neveznék filmtörténeti jelentőségűnek. Ráadásul abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy már a kezdetektől véleményezhettem a forgatókönyv újabb és újabb változatait, így még alapom sem lehet arra, hogy ne érezzem ugyanúgy a magaménak a végül is leforgatott könyvet, mint az alapnovellát. A rendező, az operatőr mindehhez hozzátette a maga kép világát, a színészek a mélyen átélt, hiteles alakítást… Gera Marina játéka egészen megrendítő. Igen, ettől a kollektív munkától csodálatos műfaj a filmművészet.

De hitelesnek találják-e majd a történészek is?

Meggyőződésem, hogy igen. Nem csupán azért, mert a két kezemen meg tudnám számlálni azokat a történészeket, akik mélyebben is ismerik az 1944-45-ös szovjet internálások történetét, a helyszínen járt kutatókról nem is beszélve. Nem a Gulágok, a büntetőtáborok történetéről beszélek, mert Lengyel József és Szolzsenyicin novellái, regényei óta ezek irodalmilag viszonylag jól fel vannak dolgozva, sőt, a történeti irodalmuk szintén elég gazdag. És a filmművészet is tett lépéseket a „szovjetellenes tevékenység” vádjával elhurcolt, megalázott magyar nők kálváriájának bemutatásáért. No, azért túl sok mű nem készült, leginkább  Sára Sándor drámai erejű filmje, A vád sorolható ide, amelyet a kritika mélyen agyonhallgatott a kilencvenes évek közepén, a rendszerváltozás nem túl nagy dicsőségére. De azokról, akiknek esetében a szovjet megszállók még arra sem vették a fáradtságot, hogy legalább formálisan elítéljék őket, az ártatlanul elhurcolt nők és férfiak százezreiről mindezidáig nem készült játékfilm. S ha nincs GULÁG-GUPVI emlékév és emlékbizottság, akkor most sem készült volna.

Ha jól tudom, az Örök tél sem játékfilm, hanem „csak” kétrészes tévéfilm.

Igen, a jelenlegi szabályozás nem teszi lehetővé a mozikban történő forgalmazását. Ezt sajnálom, mert hát micsoda különbség van egy szélesvásznú mozifilmvetítés és a vételi körülményeknek és a készüléknek kiszolgáltatott televíziós sugárzás között! De remélem, hogy iskolai és más zártkörű vetítéseken sokan láthatják majd mozivásznon is. Hiszen az Emlékbizottság is éppen azért szavazta meg ezt a nagy összeget, hogy minél több emberhez eljusson. Érzelmekre és értelemre egyaránt ható, hiteles film. Elsősorban az ifjúság körében kellene minél többször levetíteni, azután szakemberekkel megbeszélni, kielemezni. Ne felejtsük el, hogy még a mai tízen-huszonévesek sem mondhatják el teljesen magukról, hogy ez a történet ugyanolyan távoli számukra, mint a Mohácsi vész, hiszen nagy-és dédszüleik között biztosan vannak még, akik érintve voltak a háború által. Nekem legalábbis az a személyes tapasztalatom, hogy a fiatalokkal történt beszélgetés során biztosan jelentkezik két-három gyerek, aki legalább annyit tud, hogy az ő családjukban is volt hősi halott vagy hadifogoly.

Tervez valamiféle folytatást?

A Gondviselés megadta, hogy kétszer is eljuthattam arra a lágervidékre, ahol édesanyám raboskodott. Ma ott hadiállapot van – Donyeck és Luganszk környékén – így alighanem örökre le kell tennem a helyszíni kutatások folytatásáról. Szerencsére eljutottam már Uszmányba is, Voronyezs mellé, ahol édesapám töltött el másfél esztendőt hadifogságban, mielőtt újabb egy évre északra, Borovicsibe telepítették volna át a táborukat. Ez utóbbi városkába egyszer még szeretnék eljutni.

gondola
megmondó
Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI