"Magyarország új mélységekbe süllyedt"
A kisebbségeket ördögi színben lefestő politika felemelkedésének milliók számára rettenetes következményekkel járó éve volt 2017 - áll az Amnesty International (AI) által az emberi jogok globális helyzetéről összeállított, csütörtökön ismertetett éves jelentésben.
2018. február 22. 10:25

A világ legnagyobb, londoni központú emberi jogi szervezete most első ízben Washingtonban is közzétette világjelentését. Az AI közölte: ezzel azt a véleményét kívánja kifejezésre juttatni, hogy Donald Trump amerikai elnök az emberi jogok érvényesülése ellen ható lépéseket tett, és ezzel veszélyes precedenst teremtett más kormányok számára is.

A kisebbségek démonizálására irányuló politika következményeit világosan mutatja a mianmari rohingja muszlim népcsoport ellen etnikai tisztogatás céljával indított hadjárat, amely elől alig néhány hét alatt 655 ezren menekültek a szomszédos Bangladesbe - áll az Amnesty International éves jelentésében.

Az emberi jogi szervezet szerint ez volt tavaly a leggyorsabban terebélyesedő menekültválság, amelynek figyelmeztető jelek azonban már régóta láthatók voltak Mianmarban: az apartheiddel felérő tömeges diszkrimináció és szegregáció a mianmari rezsim viselkedési normájává vált, a rohingja népcsoport démonizálása és megfosztása az emberhez méltó élethez szükséges legalapvetőbb feltételektől már évek óta rutinszerűen zajlott.

Az Amnesty International szerint 2018-ban, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70. évfordulóján is teljesen egyértelmű, hogy senki nem veheti magától értetődőnek az emberi jogok érvényesülését és az egyes kormányok politikája ellen tiltakozók gyülekezési szabadságát.

A jelentés szerint az emberi jogokat alátámasztó alapértékek elleni támadások 2017-ben hatalmas mértékűvé váltak, a nemzetközi fegyverkereskedelem szította konfliktusok továbbra is kataklizmával felérő polgári veszteségeket okoznak, gyakran szándékolt módon.

A gazdag országok vezetői a globális menekültválságra mindeközben a jelenség előli kitérés és a nyílt kegyetlenség elegyével reagálnak, a menekülteket nem emberi lényeknek, hanem elhárítandó problémának tekintik. Az emberi jogi szervezet leplezetlenül gyűlöletteljes intézkedésnek nevezi, hogy Donald Trump néhány muszlim többségű ország lakóinak nemzetiségük alapján meg akarja tiltani a beutazást az Egyesült Államokba.

A jelentés szerint az európai vezetők zöme sem mutat hajlandóságot a migráció biztonságos és törvényes szabályozására, és gyakorlatilag semmilyen eszköztől nem riad vissza annak érdekében, hogy a menekülőket távol tartsa a földrész partjaitól. Az EU-oszágok e hozzáállásának óhatatlan következményei egyértelműen megmutatkoztak azokban a megdöbbentő visszaélésekben is, amelyeket a Líbiában összegyűlt menekültek szenvedtek el, az európai vezetők teljes tudtával.

Az AI szerint a démonizálás politikája konfliktusokat és brutalitást eredményezett, és egy olyan emberi közösség lidérces vízióját, amelyet a pőre önérdek vezérel, és amely szemet huny mások nyomorúsága felett.

A szervezet szerint a világban túl sok az olyan vezető, aki alternatív elképzelések előterjesztése nélkül hagyta, hogy a megbélyegzés hirdetői szabják meg az irányt.

Az Amnesty International a menekültválságra adott európai válaszlépéseket taglaló fejezetben kimutatja, hogy tavaly 171 332 menekült és migráns érkezett Európába tengeri úton az előző évi 362 753 után. A csökkenés az emberi jogi szervezet szerint az EU által Líbiával és Törökországgal folytatott együttműködés eredménye volt, de tavaly így is legalább 3119 ember halt meg, miközben megpróbált a Földközi-tengeren át Európába jutni.

Az EU-tagállamok eközben fokozták erőfeszítéseiket a szabályozatlan beáramlás megakadályozására és növelték a visszaszállított emberek számát, de ehhez olyan módszereket is alkalmaztak, amelyek rossz bánásmódnak, kínzásnak és egyéb visszaéléseknek tettek ki migránsokat a tranzit-, vagy a kiindulási országokban.

Az EU-s országok segélyekkel, kereskedelmi és egyéb eszközökkel, megfelelő emberi jogi garanciák nélkül ösztönözték a határellenőrzés szigorítására a tranzitországokat, köztük olyanokat is, amelyek dokumentált módon széleskörű és módszeres visszaéléseket követtek el a menekültek és a migránsok ellen.

E gyakorlat miatt ezrek rekedtek olyan országokban, amelyekben nem kaptak megfelelő védelmet, vagy emberi jogaik súlyos mértékben sérültek - áll az Amnesty International csütörtökön ismertetett éves jelentésében.

Az összefoglaló jelentés szerint "Magyarország új mélységekbe süllyedt" annak a törvénynek az elfogadásával, amely az ország területén szabálytalanul tartózkodók mindegyikének visszaküldéséről, illetve a menedékkérők őrizetbe helyezéséről intézkedik, az EU-jog nyílt megsértésével. Az AI szerint Magyarország módszeresen megsérti a menekültek, a menedékkérők és a migránsok jogait azzal is, hogy mindössze két határmenti tranzitzónát alakított ki, amelyekben naponta legfeljebb tíz menedékkérelem nyújtható be.

Ennek következtében ezrek gyűltek össze az előírásoknak nem megfelelő szerbiai táborokban - áll a jelentésben.

A szervezet idei jelentése külön fejezetet szentel a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta bevezetett gazdasági megszorításoknak, amelyek a szervezet szerint mára szintén emberi jogi kérdéssé váltak.

A tanulmányban szereplő becslés szerint egyedül Angliában 120 ezren halhattak meg az egészségügyben és a szociális ellátásban alkalmazott szigorításokhoz köthető okokból.

Az AI idéz egy olyan előrejelzést is, amely szerint a következő három évben a világ országainak kétharmadában várhatók újabb megszorítások, és ezek több mint hatmilliárd embert érintenek majd, a globális hazai össztermék (GDP) 7 százalékát felemésztve.

MTI
megmondó
Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI