Összeborulna az ellenzék Vásárhely után
Az MSZP Debrecenben Gurmai Zitát, a DK Salgótarjában Kovács Zsoltot lenne kész visszaléptetni az ellenzéki együttműködés nevében – értesült a Magyar Idők. A Jobbikban viszont komoly feszültséget okozott, hogy Vona Gábor az eddig hangoztatott önálló indulással ellentétes nyilatkozatot tett.
2018. március 1. 09:20

Valóságos zsibvásár kezdődött az ellenzéki oldalon, miután az általuk támogatott, függetlenként induló Márki-Zay Péter győzött a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi választáson. Ezen felbuzdulva az ellenzéki pártok most a kölcsönös visszalépések esélyeit latolgatják annak érdekében, hogy az egyéni választókerületekben lehetőleg csak egy kihívója legyen a kormánypárti jelöltnek.

Úgy tudjuk, az MSZP Debrecenben Gurmai Zitát lenne kész visszaléptetni, ha a többi ellenzéki párttal sikerülne megállapodni egy inkább jobboldalinak mondható közös jelöltben. Az elképzelés alapját a hódmezővásárhelyi tapasztalatok képezik: jobboldali városban alapvetően jobboldali értékrendű jelöltnek lehet esélye a győzelemre. Meg nem erősített információk szerint ez akár a Jobbik jelöltje, Herpelgel Róbert is lehet.

 

Együtt a színpadon – különös házasságok köttethetnek a következő hetekben Fotó: Bach Máté

A szóbeszédre a helyi Cívishir.hu is rákérdezett a debreceni Jobbik első emberénél. Kőszeghy Ábel állította, hogy semmiképpen nem lépnek vissza se az MSZP, se a DK javára, és tőlük sem várják ezt irányukba. Gurmai egyébként nyugodt szívvel gyakorolhatna nagyvonalúságot az ellenzéki összefogás nevében, hiszen a befutó, tizedik helyen szerepel az MSZP–Párbeszéd közös országos listáján.

Hasonlóképpen járt el a közelmúltban a szocialisták két korábbi elnöke, Tóbiás József és Mesterházy Attila is: előbbi Érden lépett vissza a függetlenként induló, volt SZDSZ-es Csőzik László javára, míg utóbbi Veszprémben a független Kész Zoltán esélyeit növelendő. ­

Tóbiás a hetedik, Mesterházy pedig a nyolcadik helyen szerepel az MSZP–Párbeszéd listáján. Helyi forrásainkból úgy értesültünk, hogy a DK Salgótarjában Kovács Zsoltot lenne kész visszaléptetni az LMP színeiben induló Dömsödi Gábor, egykori televíziós személyiség, Pásztó polgármestere javára.

A nagy ellenzéki összeborulás a Jobbikban komoly feszültséget okoz. A párt hivatalos álláspontja szerint senkivel nem működnek együtt, és önálló jelöltekkel indulnak az áprilisi választáson. Hétfői nyilatkozatában ezt képviselte a Jobbik országgyűlési képviselője Dúró Dóra is, aki kizártnak nevezett bármiféle egyezkedést az MSZP-vel.

A szocialisták már nem képviselnek erőt, s mivel könnyen lehet, hogy ki fognak esni a parlamentből, a rájuk adott szavazatok elvesznek – hangoztatta Dúró Dóra. Közlése szerint az LMP-vel is csak a választás után lennének készek tárgyalóasztalhoz ülni.

Dúró egyébként komolytalannak nevezte Szél Bernadettéket, mondván: az LMP nem hozta nyilvánosságra mind a 106 egyéni jelöltjét, ami arra utal, hogy a pártnak ez problémát jelent. Másnap azonban Vona Gábor már arról beszélt az ATV-ben, hogy az LMP-vel, a Momentummal, az új politikai formációkkal nyitottak az együttműködésre.

Mindeközben Gyurcsány Ferenc újabb megengedő nyilatkozatot tett a Jobbik irányába. A DK elnöke a Hír TV-nek arról beszélt, hogy egyelőre kizártnak tartja a Jobbikkal való együttműködést, de mint fogalmazott, ő is hallja azoknak a hangját, akik „már az ördögre is szavaznának, hogy ne a Fidesz legyen kormányon”.

magyaridok.hu
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Lehetetlen megvalósítani az Európai Egyesült Államok vízióját
    Az európai parlamenti választás kampányában az Európai Egyesült Államokban látta a jövőt a baloldal egy része. Fricz Tamás politológus azonban úgy gondolja ez lehetetlen, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok történelme teljesen eltér az úgynevezett öreg kontinensétől.
  • Világszerte növelni kell az agrárium hatékonyságát
    Tovább kell javítani a mezőgazdasági termelés hatékonyságát az élelmiszer-ellátás biztosításához, mert egyre növekszik a világ népessége, az erőforrások viszont folyamatosan szűkülnek – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).
  • Hetvenöt éve robbantották fel Budapest hídjait
    Budapest ostroma a második világháborúban 1944. december 25-től 1945. február 13-ig folyt. A halottak száma százezer fölé emelkedett, romhalmazzá váltak értékes épületek, és a főváros hídjai is megsemmisültek. A visszavonuló német csapatok 1945. január 18-án robbantották fel az Erzsébet királynéról elnevezett átkelőt, a Lánchidat és a Margit híd addig még álló három budai nyílását.
MTI Hírfelhasználó