Megfizetik a szabadság árát
Ez a ragaszkodás pedig mind a mai napig évszázadokra visszatekintő történelmi hagyományokból meríti erejét.
2018. március 3. 10:06

Bár az amerikai elnökök előtt álló kihívások meglehetősen változatosak és a történelmi fordulópontokhoz igazodóan mindig egyediek, a fegyverviselés nyomasztó kérdése elől egyikük sem menekülhet. Nincs ugyanis még egy olyan ország, ahol olyan gyakran követnek el lőfegyverrel tömeges emberöléseket, mint az Egyesült Államokban.

Az elmúlt hetekben a floridai Parkland városkában kitört középiskolai lövöldözés nyomán erősödött fel ismét a már örökzöldnek számító közéleti vita a tengerentúli fegyverviselési jogról. Ugyanakkor csak az új évezredben az Egyesült Államok legkülönfélébb részeiben található több mint egy tucat város osztozott a floridai település mostani lesújtó sorsában, így többek között Seattle (Washington); Blacksburg (Virginia); Fort Hood (Texas); Tucson (Arizona); Aurora (Colorado); Las Vegas (Nevada). Ezek azok a települések, ahol ámokfutó fegyveresek céltalanul nyitottak tüzet civilekre, amelynek aztán többtucatnyian estek áldozatul.

A tragikus események pedig minden alkalommal felhívják a szélesebb közvélemény figyelmét csakúgy, mint a politikai erőkét arra, hogy az Egyesült Államokban a fegyveres erőszak az elmúlt fél évszázad során átlagosan mintegy nyolcvan ember halálát követelte naponta.

Emellett pedig ez a fajta erőszak az ország vezető egyéniségeit sem kíméli, ideértve az Egyesült Államok elnökeit is. Így fegyveres támadás áldozatává vált többek között a polgári jogi mozgalom egyik vezető egyénisége, Martin Luther King baptista tiszteletes, valamint az amerikai elnökségre nagy esélyekkel aspiráló Robert F. Kennedy, akinek báty­ját, John F. Kennedyt korábban, az Egyesült Államok elnökeként érte halálos támadás. Ugyanakkor több mint tíz amerikai elnök ellen kíséreltek meg fegyveres merényletet, köztük volt mindkét Roosevelt, Henry S. Truman, valamint Ronald Reagan.

A legkülönbözőbb tudományos, véleményformáló és jogalkotói körök e tragédiák alkalmával mindig vitát nyitnak az amerikaiak fegyverviselési szabadságához kapcsolódó kérdésekről. Az elmúlt évszázad ilyen közéleti és jogalkotói vitái során pedig néha tagállami, néha pedig szövetségi szinten valamilyen szigorítást rendeltek el, de magát a fegyverviselést biztosító alkotmányos jogosítványt valójában soha nem kérdőjelezték meg. Ennek megfelelően például az Al Capone gengsztervilága által uralt Chicago megtisztítása érdekében alkották meg 1934-ben azt a szabályozást, amely regisztrációs kötelezettséget és adót vetett ki bizonyos típusú fegyverek értékesítése után.

Később, a huszadik század második felében bevezették a vásárlás előtti személyellenőrzést, illetve egy bizonyos időtartamra megtiltották egyes lőfegyverek tartását, így például a félautomata támadó fegyverekét. A folyamatosan ismétlődő tragédiák dacára ugyanakkor magát a fegyvertartási jogosultságot eddig még soha sem vonták igazán kétségbe.

Ennek okát egyesek a republikánus párt bizonyos köreinek felfogásában vélik felfedezni, míg mások a washingtoni fegyverlobbit, az úgynevezett National Rifle Associationt tartják a teljes tilalom kerékkötőjének. Úgy érvelnek, hogy a lobbi olyan jelentős pénzügyi szerepet játszik a pártok és így a politikai élet finanszírozásában, amely végső soron igencsak leszűkíti a döntéshozók lehetőségeit. A tények tükrében azonban mégiscsak nehezen hihető ez az érvelés.

A független amerikai elemzőcég, az IBISWorld adatai szerint a fegyver- és lőszergyártás 11 milliárd dollár bevételt realizáló, mintegy 35 ezer embert foglalkoztató üzlet az Egyesült Államokban. Ennek a bevételnek a legnagyobb részét azonban a tengerentúli, mint például az iraki és afganisztáni háborúhoz kapcsolódó hadászati megrendelések jelentik, nem pedig a javarészt önvédelem vagy vadászat célját szolgáló fegyverek és lőszerek értékesítése, így a fegyverlobbira való hivatkozás erősen sántít.

A fegyverviselés hagyománya valójában jóval mélyebben gyökerezik, és a választ elsősorban nem másutt, mint az amerikai társadalom értékrendjében szükséges keresni: az amerikaiak túlnyomó többsége egyszerűen ragaszkodik fegyverviselési jogához. Ez a ragaszkodás pedig mind a mai napig évszázadokra visszatekintő történelmi hagyományokból meríti erejét.

E téren a fegyvertartás adatai önmagukért beszélnek és hűen illusztrálják az amerikai társadalom jelenlegi értékrendjét: egy nemrégiben készült kongresszusi felmérés szerint a háztartások több mint 310 millió lőfegyvert birtokolnak, amelyből 114 millió kézi lőfegyver, 110 millió puska és 86 millió vadászpuska. A lőfegyverek számát a lakosság összlétszámával összevetve szinte minden egyes lakosra jut egy lőfegyver. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a világban jelenleg nincs még egy olyan társadalom, amely úgy fel lenne fegyverkezve, mint az amerikai.

A nemrégiben végzett felmérések egyöntetűen azt mutatják, hogy az amerikaiak ragaszkodnak e jogukhoz: a lakosság mintegy háromnegyede elfogadhatatlannak tartja a kézifegyverek viselésének korlátozását. A kérdés egyik jeles kutatójaként számon tartott történészprofesszor, Richard Hofstadter szerint ez a sajátos fegyverkultúra az amerikai örökség és öntudat részévé vált. Másképpen fogalmazva, a fegyverviselés megváltoztatásához nem is igazán a törvények, hanem az amerikai lélek és identitás megváltoztatására lenne szükség.

Kétségtelen, hogy a fegyverviseléshez fűződő jog az amerikai kultúra olyan elválaszthatatlan része, amely történelmi tapasztalatokon alapszik. A jog csorbítását kísérő legtöbb ellenérzés történelmi okokra vezethető vissza, mégpedig egészen a gyarmatosító angolokig.

A Stuart-házból érkező II. Jakab a XVII. században annak érdekében, hogy központi hatalmát megerősítse, törvényben rendelte el az angol lakosság lefegyverzését. A rossz emlékű királyi rendelkezés elleni felzúdulás hatására született meg az 1689-es jognyilatkozat, amely garantálta a fegyverviselés jogát. Míg a Stuartok Angliában, addig III. György angol uralkodó a XVIII. század második felében a tengerentúli gyarmat lakosságának lefegyverzésére tett kísérletet, ámde sikertelenül.

A függetlenségi háborút követően az amerikaiak félelme az volt, hogy a szövetségi kormány ugyanígy lefegyverzi a lakosságot. George Mason, az 1787-es alkotmányozó nemzetgyűlés egyik tagjának szavai szerint az emberek lefegyverzése a legjobb és leghatékonyabb módja a lakosság rabszolgasorba taszításának.

Éppen ezen tapasztalat nyomán rögzítették a szövetségi hatalom ellensúlyát jelentő második alkotmánykiegészítést, amely a lakosság számára biztosítja a fegyverviselés szabadságát. Az amerikai alkotmány megalkotói a hatalommal szembeni egészséges bizalmatlanságból indultak ki: azért hozták létre a fékek és egyensúlyok alkotmányjogi rendszerét, hogy a hatalmat folyamatos ellenőrzés alatt tarthassák. A fegyverviselés szabadsága pedig a zsarnoki hatalom kialakulásával szembeni utolsó garancia, míg az ebből eredő valamennyi káros következmény a megharcolt szabadság ára.

A fegyverviselés ilyen történelmi utat bejárva vált az amerikai szabadság szimbólumává, és mind a mai napig őrzi ezt a szabadságszimbólum-szerepet.

Az új évezred hajnalán hozott döntéseiben az amerikai legfelső bíróság a fegyverviselési jognak ezt a szimbolikus jellegét erősítette meg. A szövetségi területnek számító District of Columbia olyan szabályozást vezetett be, amely megtiltotta a kézi lőfegyverek tartását, viselését.

E törvény alkotmányosságát egy rendőrtiszt, Dick Heller vitatta, aki a tilalom miatt nem tudott saját használatra kézi lőfegyvert vásárolni. Az ügyben a bíróság elvi jelentőséggel foglalt állást. A fegyverviselési jogról megállapította, hogy a fegyverviselést korlátozó amerikai törvény nincsen összhangban az amerikai alkotmányos tradíciókkal. A bírák a döntésükben ekkor már mérlegre tették a törvényalkotó azon érveit is, amelyek szerint a fegyveres erőszak számarányának növekedése egyre nagyobb problémát jelent az országban.

Sokak szerint ugyanakkor ez az érvelés azért vitatható, mert nincs egyértelmű korreláció a fegyvertartás szigorítása és a fegyveres bűnelkövetések között, amit legtalálóbban a Chicago Tribune legendás újságírója, Mike Royko fogalmazott meg úgy, hogy éppen a legszigorúbb fegyvertartási szabályokat alkalmazó államokban és városokban követik el a legtöbb emberölést.

A bíróság azonban mindezt félretéve egészen egyszerűen úgy érvelt, hogy amíg a második alkotmánykiegészítés érvényben van, addig a legnépszerűbb és az önvédelem céljára leginkább alkalmas fegyvertípus, a kézifegyver viselésének tiltása mindenképpen csorbítja az amerikaiak alkotmányos jogait.

E döntés nyomvonalán haladva a testület a McDonald versus City of Chicago-ügyben Chicago hasonló szabályozását találta alkotmánysértőnek, és egyúttal kimondta azt is, hogy az amerikaiak fegyverviselési jogát sem a szövetségi kormányzat, sem az egyes államok nem sérthetik meg. Egyedülálló módon mindkét bírói határozat megjegyzi, hogy a fegyverviselés szabadsága az amerikai emberek történelmében és hagyományában gyökerezik: a fegyverviselés magja pedig az önvédelemhez és a szabadsághoz való jog.

Nem vitatható, hogy mind a politikának, mind pedig a fegyverlobbinak szava van az amerikai törvények alakításában. Ugyanakkor még azok sem képesek az amerikai társadalomban munkálkodó erőket lehengerelni.

Sándor Lénárd

A szerző jogász-közgazdász

magyaridok.hu
  • "Teljesítmény nélkül semmi sem megy!"
    A legtöbb menekülttáborban jól szervezik az életet, rendben mennek a mindennapok, de hiányzik az egész mögül a kiút. Egy menekülttábori életnek átmeneti jellege van, tragédia, ha ez változatlanná csontosodott. A mi programunk viszont pont arra épül, hogy abban nyújtunk támogatást, ami a szülőföldön való hosszú távú maradás perspektívájához kell.
  • Tovább erősödik Budapest pénzügyi központ szerepe
    Napjainkban öt nagy nemzetközi fejlesztési bank székhelye található az Európai Unió területén, de egyik sem a közép-kelet-európai régióban, így az NBB Budapestre költözése Magyarország és a régió pénzügyi szerepét erősíti.
  • Folytatódik az 1956 utáni megtorló perek feltárása
    Volt olyan gyilkosság miatti elítélés, ahol még azt sem rögzítették, kit, hol, mikor öltek meg.
MTI Hírfelhasználó