Egy ágyban az ellenséggel
Súlyos ellenérvek szólnak az ellenzék hitchcocki horrorkoordinációja ellen.
2018. március 12. 18:00

Egy időközi polgármester-választás eredménye kissé felkavarta a magyar politika állóvizét. Nézem a tévében a különböző vitaműsorokat, és látom a letörölhetetlen, kivagyi vigyort a balliberális megmondóemberek orcáján: pár hete még saját oldalukat temették annak tehetetlensége és sufnituning jellege miatt, most pedig önelégülten közlik, hogy Hódmezővásárhely eredménye országos szintre is kivetíthető, és országos szinten sem megkérdőjelezhető közhangulatról tanúskodik.

És bár én erősen óvnék attól, hogy egy 45 ezres vidéki város „hangulatából” 7,8 milliónyi választópolgár pártpreferencia-változására következtessünk, jelen helyzetben a konkrét eredménynél annak magyarázása, értelmezése a jelentősebb. Ennek következtében biztosak lehetünk abban, hogy valami lesz – már az ellenzéki oldalon. Valami összeállás, összeszerveződés vagy összekoordinálás. Efelől kétségünk ne legyen.

Jól sejthető, hogy az ellenzéki oldalon jobban gyűlölik Orbánt Viktort, mint egymást. És a gyűlölet a politikában erőt ad, bizony ám! A kérdés az, hogy ez a gyűlölet átszakítja-e a még nyomokban meglévő morális gátakat az LMP-nél, de legfőképpen a Jobbiknál. Míg a magam részéről nem kételkedem abban, hogy végső soron át fogja, ha ellenzéki politikus lennék (nem vagyok, huh), és hosszú távú politikai stratégiában gondolkodnék, pár dolgot azért átgondolnék, mielőtt egy ágyba bújok az ellenséggel.

1. Első kérdésként például rögtön adódik egy sajátos játékelméleti dilemma az ellenzéki oldal szereplői számára. Ha mégsem állnak össze valahogyan, akkor nagy valószínűséggel abszolút (ha nem nagyobb) többséget szerez a Fidesz–KDNP. Viszont az ellenzéki pártok megőrzik integritásukat, és ami talán lényegesebb, a második helyezett vezető ellenzéki erőnek hirdetheti ki magát, és az „egyetlen kormányzati alternatívaként” fordulhat rá 2022-re. Ha így vagy úgy, de összeállnak (előzetes koordináció, utolsó másodperces visszaléptetés stb.), akkor is véleményes jövő elé néznek.

Az egyes számú forgatókönyv neve: jaj nekünk, győztünk! Mert rendben, hogy egy, a Jobbiktól a DK-ig tartó aberrált választási kvázikoalíció – talán – többségre tudna szert tenni április 8-án, de mi történne április 9-én? Hogyan működnének együtt a mai ellenzéki pártok? Kit tudna miniszterelnöknek jelölni a köztársasági elnök? És ő többséget kapna a parlamentben? Merthogy itt nincs kibúvó, tartózkodás meg „nem megyek be szavazni” opció, ehhez az összes képviselő több mint felének szavazata szükséges! És ez a miniszterelnök kiket jelölne kormányába, túlélné-e a kormány az első bizalmi szavazást?

Megannyi kérdést tudnánk még feltenni, de e helyütt bizony kivételesen egyet kell értenünk Gyurcsány Ferenccel. Egy ilyen helyzet nagy valószínűséggel patthelyzet lenne, amelyet az Országgyűlés önfeloszlatása és új választások kiírása követne. Nem állítom, hogy rövid távon a bevándorlást favorizáló erőknek ne lenne érdekük egy pár hónapos belpolitikai anarchia, amelynek során magyar ellenállás híján könnyebben át lehetne az unióban tolni ezt-azt, de azért álljunk meg egy percre.

A mai ellenzék ilyetén pürrhoszi győzelme egyrészről szavazóik súlyos csalódását és így a Fidesz–KDNP újbóli győzelmét vonná magával a megismételt választásokon. Másrészről – és ez az, ami talán nagyobb súllyal esik latba – alapvetően kérdőjelezné meg az „új, XXI. századi pártok” morális-erkölcsi önigazolását. Ez természetesen igaz arra az esetre is, ha a nagy összefogás közepette mégse sikerülne kormányt váltani, amire azért, valljuk be, még egy hitchcocki horrorkoordináció esetén is jókora esély van.

Mégis mit tudna mondani Vona Gábor, Szél Bernadett saját választóinak? Bocs, gyerekek, eljátszottuk a Faustot, nem jött be, kérlek, gyertek vissza? Egy ilyen forgatókönyv esetén hogy magyarázná a párt puszta szükségességét, létét a Jobbik vagy az LMP, amely összeállt azokkal az erőkkel (MSZP, Gyurcsány), amelyek ellenében (is) létrejött eredetileg? Nyilván elég nehézkesen. Természetesen nem kell naivnak lenni, április 8. után is fel fog kelni a nap, a világ egyik esetben sem omlik össze.

De az bizonyos, hogy egy ilyen helyzet azt jelentené többek számára, hogy 9-12 év ellenzéki munkáját ki lehetne dobni az ablakon, és vissza kellene menni a balettbe ugrálni. Ami azért mégiscsak rosszabb dolog, mint ellavírozni még 4 évet egy kisebb, de önálló és identitással rendelkező frakcióban, és készülődni 2022-re. Szóval ezt az egészet mindenekelőtt érdemes szemügyre venni nem is választásmatematikai-választójogi szempontból, hanem a hosszú távú érdekek és – mondjuk ki, mert ilyen is van a politikában – morális megfontolások alapján.

De ha utóbbin túlteszi magát az ellenzék – és miért ne tenné? –, akkor vessük szemünket előbbiekre, és nézzük meg, milyen egyéb kérdésfelvetések sorjáznak még Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc testvéri álomkoa­líciója előtt.

2. Az átszavazási hajlandóság kérdésessége. Jelen pillanatban együttműködés csak az egyéni jelöltek szintjén képzelhető el, tekintettel arra, hogy a listaállítás határideje lejárt, és önálló pártlistájáról azért egyik erő sem volt hajlandó korábban lemondani. Az egyéniek szintjén több lehetőség is rendelkezésre áll az együttműködésre, az alapkérdés azonban az, hogy hajlandók-e a jobbikosok, MSZP-sek, DK-sok, LMP-sek nagy tömegben átszavazni az LMP-s, DK-s, MSZP-s vagy jobbikos jelöltre? Magyarán: főként jobbikos és LMP-s szavazóknál fog felmerülni a kérdés, kit utálok jobban, Orbánt vagy Gyurcsányt? És az egy dolog, hogy egy vezető politikus saját magát ilyen, valóban lélekmaró dilemma elé állítja, de hogy a saját szavazóját kergeti előre megfontolt szándékkal ideológiaidegen miliőbe, az azért nem egy egyszerűen elmagyarázható húzás.

3. A listás- és töredékszavazatok sorsa. Ez valóban kardinális kérdés a listás szavazatok, főleg a bejutás küszöbén táncoló pártok (LMP, DK) számára. Bár nem szeretem ezt a kifejezést, de tény, a választás „hüvelykujjszabálya”, hogy ahol egy pártnak nincs egyéni jelöltje, ott a pártlista-támogatottsága is bezuhan, megtörik. Ez nyilván abból a józan tényből fakad, hogy 100-ból 100 szavazónak igen nehéz elmagyarázni: egyéniben nem tetszik tudni rám szavazni, de listán igen, tegye is meg!

Tehát ha akár előre lezsírozva, akár utolsó pillanatban visszalépegetnek az ellenzéki pártjelöltek egymás javára, azzal pártjaik nekifutásból veszítenek listás szavazatokat. Aztán vereség esetén megeshet, ők be sem jutnak, cserébe egy másik párt nagyobb frakciólétszámához viszont hozzájárulnak. A töredékszavazatok kapcsán hasonló a dilemma.

Ahol nincs jelölt, ott nincs pártlistára „felmenő” töredékszavazat sem. Ráadásul nem árt tudni, hogy a töredékszavazat csak a listás mandátumelosztáskor számít, az ötszázalékos bejutási küszöb kalkulálásánál nem. Egy LMP-s nem nyugtathatja magát azzal sem, hogy bár sok helyütt visszalépnek, a „biztos befutók” akkorát vernek majd a fideszes jelöltre, hogy a győzteskompenzáció kárpótlást nyújt. Mert nem, az sem számít bele a küszöbszámításba. Szóval azért csak óvatosan.

4. Kampánytámogatás. A hatályos szabályok szerint egyéni jelöltenként egymillió, a pártlista után, ha minden körzetben van jelölt, több mint hatszázmillió forint jár. Előbbi összeget azonban vissza kell fizetni például, ha az egyéni jelölt visszalép, utóbbi pedig az egyéni jelöltek visszalépésével arányosan, sávosan csökken.

Tehát például megeshet az, hogy a visszalépegetésben legrosszabbul járó párt, az LMP 450 millió (!) forint visszafizetésére kényszerül, ha jelöltjeinek száma 27 és 53 közé csökken. Ezen összegeket a listák jogerőssé válása után, tehát a napokban már folyósítja az államkincstár, kampányolni pedig országosan valamennyi ellenzéki párt szeretne. Kérdés, hogy az országos kampányköltségeket miből fedezik vagy miből fizetik vissza, ha egyéniben elkezdenek visszalépegetni?

Szóval úgy politikai-morális, mint választásmatematikai-választójogi, s nem utolsósorban financiális jellegű dilemmák tornyosulnak az összefogásra váró ellenzéki erők előtt, amelyeket nem lehet csak úgy, kézlegyintéssel elintézni, mint egyszeri kalandot buli után. És akkor még fel se tettük a kérdést: mégis, mit csinálnának ezzel az országgal, ha övék lenne a hatalom? Viszont talán egy dolgot megköszönhetünk Márki-Zay Péternek: unalomgerjesztőnek nem lesz rossz az előttünk álló egy hónap. El fog válni a víz a májtól. Vagy éppen összenő.

Szánthó Miklós

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója

magyaridok.hu
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI