Lehullott a lepel
A kormányszóvivő szerint a The Jerusalem Post a bizonyítékát adja annak, hogy Soros György szervezi és finanszírozza a Magyarország elleni támadásokat. Dénes Balázs pedig "a berlini helytartója" annak a rendszernek, amely azon dolgoznak, hogy magát emberi jogi, illetve civil szervezetnek álcázva a magyar kormány ellen politikai akciókat hajtson végre, és befolyásolja más kormányok döntéseit Magyarországot illetően - mondta Kovács Zoltán szombaton, Budapesten, újságíróknak.
2018. március 17. 12:51

Az angol nyelvű izraeli újság egyik pénteki cikkére reagált, amely szerint a német kormány révén próbálta megváltoztatni a civil szervezetekről szóló magyarországi törvényt egy Soros György támogatta szervezet. A Polgári Szabadságjogok Szövetsége Európáért ügyvezető igazgatója, Dénes Balázs egy hangfelvétel tanúsága szerint arról beszélt, hogy csoportja miként próbálta befolyásolni a német kormányt a magyarral szemben Soros magyarországi tevékenysége érdekében - írta a lap.

A kormányszóvivő szerint lehullott a lepel Soros György szervezeteinek működési módszeréről. Úgy összegzett: a "Soros-szervezetek" meg nem engedett eszközökkel, politikai legitimáció nélkül folytatnak politikai akciókat. Azonban most "a berlini helytartó lebukott".

Kovács Zoltán közölte azt is: a kormány megkeresi a The Jerusalem Postot, kérve, hogy bocsássa rendelkezésére a szóban forgó hangfelvételeket.

A szóvivő kifejtette: a Polgári Szabadságjogok Szövetsége Európáért 2017 januárjában jött létre Soros György Nyílt Társadalom Alapítványából kiválva, azzal a céllal, hogy az Európai Uniót és kormányokat befolyásoljon.

Magyarország esetében a civil szervezetek külföldi finanszírozásának bevallásáról született intézkedésekkel kapcsolatban kezdett el "komoly aknamunkát végezni" a német kormánynál, gazdasági véleményformálóknál - mondta, jelezve: gazdasági nyomásgyakorlással, magyar munkahelyeket veszélyeztetve, akarták megváltoztatni a magyar kormány álláspontját például a Mercedesen, az Audin és a Bosch-on keresztül.


MTI
  • Jog-ÁVH
    Amíg ugyanis akad bárki, akinek van saját identitása, s azt bátran vállalja is, akkor a valósággyártó művek nagy bajba kerülnek.
  • Átadták a Szent Margit Gimnázium tornacsarnokát
    A Szent Margi Gimnázium új tornacsarnokának átadásakor Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője elmondta: a sportolási lehetőségeket biztosító épületek, így a gimnázium új tornacsarnokának megépítése arról szól, hogy a gyermekek kulturált körülmények között felkészüljenek az életre.
  • Háború az új nemzedékért
    Free-SZFE sztory... - Első rész
MTI Hírfelhasználó