Eltussolta kirablását a hágai politikus
Saját városában rabolták ki Hága polgármesterét. A rossz nyelvek szerint a liberális Pauline Krikke rejtegetni akarta a nyilvánosság elől a nagyváros bevándorlónegyedében történteket.
2018. március 29. 11:11

– Minden villámgyorsan történt, csak az elkövető sziluettjét láttam. Megpróbáltam utánamenni, de már messze járt – idézi a NOS hírszolgáltató a hágai polgármester asszonyt, aki azután kényszerült magyarázkodásra, hogy a holland sajtó felfedte: Pauline Krikkét Hága zömében bevándorlók lakta kerületé-ben rabolták ki.

Az eset valószínűleg mindennapos a harmincezres lakosságú Schilderswijkben, ahol az ott élők hetven százaléka tartozik az alacsony jövedelmű kategóriába, illetve a huszonöt év alattiak közel nyolcvan százaléka munkanélküli. A polgármester kirablása mégis megbotránkoztatta a politikai korrektség kritikusait, hiszen a bevándorlóbarát kormánypárt, a jobbközép-liberális VVD politikusáról van szó, így okkal feltételezhető, hogy Krikke és csapata a szőnyeg alá akarta söpörni az esetet.

A rablás március elején történt, a holland sajtó pedig csak hetekkel később kezdett cikkezni róla, miután az RTL Nieuws hírcsatorna egy rendőrségi felhívás kapcsán fülest kapott, miszerint Pauline Krikke lehet a Hága központjában kirabolt nő. A polgármester ezután adott ki közleményt, amelyben kifejtette: épp a villamosra várt este negyed tíz körül, amikor valaki lerántotta a válláról a táskáját, és elfutott vele. Krikke szerint biztos, hogy nem mint polgármestert akarták kirabolni, ő csak rosszkor volt rossz helyen. A rabló kilétéről és származásáról nem tudott információt adni.

A kilencven százalékban migránsok lakta kerület „saríaövezetként„ ismeretes Fotó: Europress/AFP

Az eset újra rivaldafénybe állította a kilencven százalékban bevándorlók lakta kerületet. 2015 nyarán Schilderswijkben tört ki Hollandia egyik legsúlyosabb zavargáshulláma. A zömében tinédzser tüntetők azután vonultak utcára, hogy egy arubai származású férfi, feltehetőleg a rendőri erőszak miatt, őrizetbe vétel közben vesztette életét. A hatóságok csak napokkal később tudták lecsendesíteni a városrészt, és őrizetbe vettek kétszáz fiatalt.

A hágai egyetem tavaly felmérte a Schilderswijkben élő bevándorlók helyzetét, és arra a következtetésre jutott, hogy az integrációjuk még mindig gyerekcipőben jár. – A zavargások óta némiképp javult a helyzet, de a mélyen gyökerező problémák megmaradtak. A fiatalok még mindig diszkriminációval, etnikai profilalkotással és hanyagsággal vádolják a rendőröket – állt a Dutch News portál által idézett dokumentumban, amely hozzáteszi: a bizalmatlanság miatt a holland egyenruhások változtattak az itt alkalmazott munkamódszereken, és ma már sokkal kevesebb az utcán történő, random jellegű igazoltatás.

Schilderswijk korábban – épp a szórványos rendőri jelenlét miatt – Hollandia egyik saría törvények uralta területeként híresült el. Az arra járók a no-go zónák szokásos jellemzőiről meséltek: a nők nem viselhetnek túl rövid szoknyát, a férfiak nem gyújthatnak rá, és a kutyák is lassan eltűnnek a közterületekről (a muszlimok egy részére nem jellemző a Nyugaton bevett kisállattartás – a szerk.).

A holland parlament már 2013-ban terítékre vette a hágai saríaövezet kérdését, és a képviselők arra a következtetésre jutottak, hogy Schilderswijkben a holland jogszabályok uralma érvényesül. Legutóbb egyébként Pete Hoekstra, az Egyesült Államok hollandiai nagykövete került bajba amiatt, hogy no-go zónának bélyegezte Hollandia egyes városrészeit, köztük Schilderswijket. A diplomata később bocsánatkérésre kényszerült, és látogatást tett a helyi muszlim közösségnél.

magyaridok.hu
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Költő a szavakkal festett képekről
    Amióta az eszemet tudom, mindig versbe voltam zárva. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy körülöttem az élet prózában zajlik, de én versben gondolkodom. A költő számára más életfilozófiát jelölt ki a Teremtő.
  • Németország meghívót küldött a migránsoknak 2015-ben
    A német politika és sajtó "meghívót küldött" a migránsoknak 2015-ben, pedig egy ilyen döntést egyedül nem hozhatott volna meg - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a XXI. Század Intézet által kedden rendezett, a Facebookon követhető beszélgetésen.
  • Az igazolt fertőzöttek között változatlanul a fiatalok vannak többségben
    Az igazolt fertőzöttek között változatlanul a 20-29 éves fiatalok vannak túlnyomó többségben, ezért van szükség a szórakozóhelyek bezárására 23 órakor - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos.
MTI Hírfelhasználó