Új magyarságkép a világnak
A jelenkor küzdelmei az elmúlt nyolc évben egyértelmű sikereket hoztak.
2018. április 7. 22:11

Valamelyik külföldi utamon egy hét-nyolc éves kislány, aki nem beszélt magyarul, megkért, énekeljem el a magyar Himnuszt. Némi hezitálás után, összeszedve minden énektudásomat, elénekeltem. Figyelmesen hallgatott, majd amikor befejeztem, csodálkozó szemekkel a következőt mondta: „Nagyon szép, de miért ilyen szomorú?”

Mi, magyarok, vagy ötszáz éve búsulva vigadunk, búsulva ünnepelünk, búsulva emlékezünk, búsulva élünk. Énekeink, dalaink, nótáink legtöbbje szomorú. Sírva vigad a magyar – mondják, és ez sokszor így is van. Volt is miért sírnunk az elfecsérelt évszázadok miatt, a bennünket méltánytalanul sújtó balsors okán. Időnként azért mi is adtunk okot szenvedésünkre.

Ideje azonban végre felemelni a fejünket. Hibáink és mulasztásaink mellett sokat adtunk az emberiségnek, mindenekelőtt Európának. Közhelynek számít már, hogy miközben saját létünket védtük az oszmán hódítással szemben, a keresztény Európát is védtük egyidejűleg. Rákóczi és Kossuth a szabadság jelképeivé váltak kontinensünkön és az Újvilágban.

A kommunista önkényuralmat is mi rengettük meg legelőször 1956-ban, a nemzeti szuverenitás zászlóvivői voltunk a szovjet érdekszférában. Az elmúlt évszázadokban a tudomány és a művészet terén annyit adtunk a világnak (és természetesen önmagunknak), amennyit lakosságszámukhoz viszonyítva egyetlen nemzet sem a világon. A sportban is elsők között vagyunk egy főre számítva, az aranyérmek számát tekintve. Jelen írás terjedelmét túlfeszítené, ha felsorolnám a legfontosabb példákat.

A XX. században a (nemzetközi) közhiedelemmel ellentétben mindig jót akartunk, a szabadság, testvériség vezérelte gondolatainkat, de sokszor gyengék vagy ügyetlenek voltunk e szerint cselekedni. Magyarországon e véres században csak akkor történtek embertelen dolgok, szörnyűségek, amikor az ország idegen megszállás alatt állt. Nézzünk meg néhány történelmi fordulópontot ebben az időszakban!

A szarajevói merénylet után a magyar politikai elit nem akart háborút. Tisza István miniszterelnök a Monarchia felső vezetői közül egyedül ellenezte a hadüzenetet. Később azonban Berlin és Bécs nyomására engedett, csendesen beállt a kardcsörtetők mögé. A lemondás is megfordult fejében, de úgy gondolta, ez a Monarchia, azon belül Magyarország gyengeségét jelentené az ellenségnek. A világháború után azonban érthetetlen módon, de nyilván a szomszédos utódállamok ellenséges propagandája nyomán, őt tették első helyen felelőssé a világégésért.

A trianoni békediktátum után, a modern kori történelemben példátlan országcsonkítást követően, csodával határos módon, Bethlen István és Klebelsberg Kunó vezetésével tíz év alatt talpra állt az ország. A magyarok egyharmada idegen fennhatóság alá került, nyersanyagkincsünk nagy része az utódállamok martaléka lett, korszerű infrastruktúránk minden szegmense használhatatlanná vált, százezrével menekültek a magyarok az elcsatolt területekről a maradékországba.

Mégis felemelkedtünk a világ csodálatára. Abban a történelmi helyzetben azonban az irredenta politikának nem volt alternatívája, a nyugati demokrá­ciák közönye miatt a rossz oldalra sodródtunk, ezért hírnevünk ismét gyorsan megkopott.

Az ország a német megszállásáig, 1944. március 19-ig menedékhely volt lengyeleknek, zsidóknak, elmenekült francia hadifoglyoknak és másoknak. Horthy Miklós számtalanszor szembeszállt Adolf Hitlerrel háborús lépések, embertelen cselekmények megakadályozása érdekében. Nem úgy, mint a román Ion Anto­nescu, a szlovák Jozef Tiso vagy a francia Henri Pétain marsall, akik Hitler kegyét keresve éltanulóként üldözték és deportálták a zsidókat.

Magyarországon „csak” a náci megszállás után indultak el a halálvonatok, de Horthy Miklósnak még ilyen körülmények között is sikerült Koszorús Ferenc tábornok segítségével megmenteni a budapesti zsidóságot a tömeges pusztulástól. Szégyen és megbocsáthatatlan, amit Szálasiék elkövettek, de ők csak egy maroknyi gazembert jelentettek. Ilyenek mindig és mindenhol voltak a történelemben.

A második világháború után ismét jelesre vizsgáztunk. Legyőzött, megsarcolt, megszállt országként európai viszonylatban példátlanul gyorsan eltakarítottuk a romokat, életképessé tettük az országot. Erőfeszítéseket tettünk a parlamentáris demokrácia megteremtésére is.

Szovjet szuronyok árnyékában, erőteljes moszkvai közreműködéssel azonban a magyar kommunisták vérbe fojtották e folyamatokat, kegyetlen diktatúrát hoztak létre az országban. A nemzet azonban még egy évtizedig sem tűrte ezt. 1956-ban, immár eltörölhetetlenül és visszavonhatatlanul, kivívtuk a világ csodálatát és elismerését.

Mindennél többet mondanak Albert Camus 1957 októberé­ben, Párizsban elhangzott szavai: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.”

1956 fénye nem halványult el, ebből táplálkozott három évtized múlva a következő magyar feltámadás, amikor a térség éllovasaként meghatározó szerepet játszottunk a megroggyant szovjet-kommunista rendszer maradéktalan felszámolásában, az euroatlanti integráció térségünkre történő kiterjesztésében, a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság megteremtésében.

Sajnos ma is sokan járnak lehorgasztott fejjel. Szemük sarkából nyugatra sandítanak, mintha (még mindig) ott lenne az ideális világ. Bedőlnek olyan aljas praktikáknak, mint a budapesti olimpiarendezés lehetőségének megfúrása. Ezért ma is számba kell venni, hol is állunk a világban.

A múltunk miatt nincs okunk szégyenkezésre, sőt büszkék lehetünk rá. A jelenkor küzdelmei az elmúlt nyolc évben egyre több sikert hoznak. Az új évezred első évtizedének végén világméretű válságba került a XX. század második felében még sikeres gazdasági modell: pénzügyi világválság és európai gazdasági vergődés vette kezdetét. A kiutat megint mi mutatjuk meg.

A Magyarországon 2010 nyarától elkezdett, úgynevezett unortodox gazdaságpolitika, a munka becsületének helyreállítása (szemben a spekulánsokkal), a hazánkban átlagon felüli profitot szerző bankok és multinacionális cégek megadóztatása, a hasonló indokoltságú rezsicsökkentések, a családcentrikus társadalompolitika, az európai keresztény értékrend helyreállítása az országot emelkedő pályára állította.

A második évtized közepén a migráció kapcsán felszínre tört a régóta lappangó erkölcsi-politikai válság. Kontinensünk meghatározó vezetői sutba dobták a több évezredes görög–római–zsidó–keresztény értékrendet és kultúrát. Mi mutattuk meg ismét a helyes utat, amelyet a migrációs kérdésben ma már számosan követnek.

Ha az országgyűlési választások után folytatni tudjuk a munkánkat, befejezni az elkezdett folyamatokat, tovább nő az ország nemzetközi elismertsége, erősödik nemzeti érdekérvényesítő képességünk. Ez kisugárzik a szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségekre, a magyar nemzet elválaszthatatlan részeire, elősegíti önrendelkezési törekvéseik megvalósítását.

Végre ismét jó lesz magyarnak lenni, bárhol a világon. Végre felemelhetjük a fejünket, bárhol is éljünk. Büszkén vállalhatjuk múltunkat is, jelenünket is, és bizakodva nézhetünk a jövőbe. Nem kell szomorúan énekelni, sírva vigadni.

A Himnusz azért maradjon meg nemzeti imának, éneklése közben ­könnybe lábadhat a szemünk, de a Szózatot dacos büszkeséggel, elszánt akarattal énekeljük! Legyünk lendületesek, bízzunk önmagunkban és jövőnkben. Beszéljünk egymásnak és a világnak sikereinkről. Egymás szeretete és megbecsülése adjon erőt a további ország- és nemzetépítő munkához.

Emeljük fel végre a fejünket! Hozzanak a következő esztendők új magyarságképet a világnak: derűs, büszke, magabiztos és továbbra is okos, kreatív, szorgalmas nép legyünk. Ehhez csak megfelelő helyre kell tenni az X-et április 8-án.

Csóti György

A szerző a Nemzeti Jogvédő Intézet igazgatója

magyaridok.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Hazánk kormánya elhivatott a családtámogatás ügyében
    Magyarország kormánya elhivatott a családok támogatása ügyében, minden intézkedést úgy hoznak meg, hogy szem előtt tartják a családok érdekeit; legyen szó kisebb vagy nagyobb családokról, vagy olyanokról, akik gyermekeiket egyedül nevelik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten.
  • Katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az avatóünnepségen elmondta: a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági rendezvényeinek központjává váló létesítmény megszentelt helyen, a fogyatékkal élőket táboroztató Szent Gellért Alapítvány Rehabilitációs és Rekreációs Háza szomszédságában épült.
  • Farkas Dániel lett a Fidelitas elnöke
    A Fidelitas XIX. tisztújító kongresszusa Farkas Dánielt választotta meg elnöknek szombaton - közölte a szervezet a közösségi oldalán.
MTI Hírfelhasználó