Új magyarságkép a világnak
A jelenkor küzdelmei az elmúlt nyolc évben egyértelmű sikereket hoztak.
2018. április 7. 22:11

Valamelyik külföldi utamon egy hét-nyolc éves kislány, aki nem beszélt magyarul, megkért, énekeljem el a magyar Himnuszt. Némi hezitálás után, összeszedve minden énektudásomat, elénekeltem. Figyelmesen hallgatott, majd amikor befejeztem, csodálkozó szemekkel a következőt mondta: „Nagyon szép, de miért ilyen szomorú?”

Mi, magyarok, vagy ötszáz éve búsulva vigadunk, búsulva ünnepelünk, búsulva emlékezünk, búsulva élünk. Énekeink, dalaink, nótáink legtöbbje szomorú. Sírva vigad a magyar – mondják, és ez sokszor így is van. Volt is miért sírnunk az elfecsérelt évszázadok miatt, a bennünket méltánytalanul sújtó balsors okán. Időnként azért mi is adtunk okot szenvedésünkre.

Ideje azonban végre felemelni a fejünket. Hibáink és mulasztásaink mellett sokat adtunk az emberiségnek, mindenekelőtt Európának. Közhelynek számít már, hogy miközben saját létünket védtük az oszmán hódítással szemben, a keresztény Európát is védtük egyidejűleg. Rákóczi és Kossuth a szabadság jelképeivé váltak kontinensünkön és az Újvilágban.

A kommunista önkényuralmat is mi rengettük meg legelőször 1956-ban, a nemzeti szuverenitás zászlóvivői voltunk a szovjet érdekszférában. Az elmúlt évszázadokban a tudomány és a művészet terén annyit adtunk a világnak (és természetesen önmagunknak), amennyit lakosságszámukhoz viszonyítva egyetlen nemzet sem a világon. A sportban is elsők között vagyunk egy főre számítva, az aranyérmek számát tekintve. Jelen írás terjedelmét túlfeszítené, ha felsorolnám a legfontosabb példákat.

A XX. században a (nemzetközi) közhiedelemmel ellentétben mindig jót akartunk, a szabadság, testvériség vezérelte gondolatainkat, de sokszor gyengék vagy ügyetlenek voltunk e szerint cselekedni. Magyarországon e véres században csak akkor történtek embertelen dolgok, szörnyűségek, amikor az ország idegen megszállás alatt állt. Nézzünk meg néhány történelmi fordulópontot ebben az időszakban!

A szarajevói merénylet után a magyar politikai elit nem akart háborút. Tisza István miniszterelnök a Monarchia felső vezetői közül egyedül ellenezte a hadüzenetet. Később azonban Berlin és Bécs nyomására engedett, csendesen beállt a kardcsörtetők mögé. A lemondás is megfordult fejében, de úgy gondolta, ez a Monarchia, azon belül Magyarország gyengeségét jelentené az ellenségnek. A világháború után azonban érthetetlen módon, de nyilván a szomszédos utódállamok ellenséges propagandája nyomán, őt tették első helyen felelőssé a világégésért.

A trianoni békediktátum után, a modern kori történelemben példátlan országcsonkítást követően, csodával határos módon, Bethlen István és Klebelsberg Kunó vezetésével tíz év alatt talpra állt az ország. A magyarok egyharmada idegen fennhatóság alá került, nyersanyagkincsünk nagy része az utódállamok martaléka lett, korszerű infrastruktúránk minden szegmense használhatatlanná vált, százezrével menekültek a magyarok az elcsatolt területekről a maradékországba.

Mégis felemelkedtünk a világ csodálatára. Abban a történelmi helyzetben azonban az irredenta politikának nem volt alternatívája, a nyugati demokrá­ciák közönye miatt a rossz oldalra sodródtunk, ezért hírnevünk ismét gyorsan megkopott.

Az ország a német megszállásáig, 1944. március 19-ig menedékhely volt lengyeleknek, zsidóknak, elmenekült francia hadifoglyoknak és másoknak. Horthy Miklós számtalanszor szembeszállt Adolf Hitlerrel háborús lépések, embertelen cselekmények megakadályozása érdekében. Nem úgy, mint a román Ion Anto­nescu, a szlovák Jozef Tiso vagy a francia Henri Pétain marsall, akik Hitler kegyét keresve éltanulóként üldözték és deportálták a zsidókat.

Magyarországon „csak” a náci megszállás után indultak el a halálvonatok, de Horthy Miklósnak még ilyen körülmények között is sikerült Koszorús Ferenc tábornok segítségével megmenteni a budapesti zsidóságot a tömeges pusztulástól. Szégyen és megbocsáthatatlan, amit Szálasiék elkövettek, de ők csak egy maroknyi gazembert jelentettek. Ilyenek mindig és mindenhol voltak a történelemben.

A második világháború után ismét jelesre vizsgáztunk. Legyőzött, megsarcolt, megszállt országként európai viszonylatban példátlanul gyorsan eltakarítottuk a romokat, életképessé tettük az országot. Erőfeszítéseket tettünk a parlamentáris demokrácia megteremtésére is.

Szovjet szuronyok árnyékában, erőteljes moszkvai közreműködéssel azonban a magyar kommunisták vérbe fojtották e folyamatokat, kegyetlen diktatúrát hoztak létre az országban. A nemzet azonban még egy évtizedig sem tűrte ezt. 1956-ban, immár eltörölhetetlenül és visszavonhatatlanul, kivívtuk a világ csodálatát és elismerését.

Mindennél többet mondanak Albert Camus 1957 októberé­ben, Párizsban elhangzott szavai: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.”

1956 fénye nem halványult el, ebből táplálkozott három évtized múlva a következő magyar feltámadás, amikor a térség éllovasaként meghatározó szerepet játszottunk a megroggyant szovjet-kommunista rendszer maradéktalan felszámolásában, az euroatlanti integráció térségünkre történő kiterjesztésében, a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság megteremtésében.

Sajnos ma is sokan járnak lehorgasztott fejjel. Szemük sarkából nyugatra sandítanak, mintha (még mindig) ott lenne az ideális világ. Bedőlnek olyan aljas praktikáknak, mint a budapesti olimpiarendezés lehetőségének megfúrása. Ezért ma is számba kell venni, hol is állunk a világban.

A múltunk miatt nincs okunk szégyenkezésre, sőt büszkék lehetünk rá. A jelenkor küzdelmei az elmúlt nyolc évben egyre több sikert hoznak. Az új évezred első évtizedének végén világméretű válságba került a XX. század második felében még sikeres gazdasági modell: pénzügyi világválság és európai gazdasági vergődés vette kezdetét. A kiutat megint mi mutatjuk meg.

A Magyarországon 2010 nyarától elkezdett, úgynevezett unortodox gazdaságpolitika, a munka becsületének helyreállítása (szemben a spekulánsokkal), a hazánkban átlagon felüli profitot szerző bankok és multinacionális cégek megadóztatása, a hasonló indokoltságú rezsicsökkentések, a családcentrikus társadalompolitika, az európai keresztény értékrend helyreállítása az országot emelkedő pályára állította.

A második évtized közepén a migráció kapcsán felszínre tört a régóta lappangó erkölcsi-politikai válság. Kontinensünk meghatározó vezetői sutba dobták a több évezredes görög–római–zsidó–keresztény értékrendet és kultúrát. Mi mutattuk meg ismét a helyes utat, amelyet a migrációs kérdésben ma már számosan követnek.

Ha az országgyűlési választások után folytatni tudjuk a munkánkat, befejezni az elkezdett folyamatokat, tovább nő az ország nemzetközi elismertsége, erősödik nemzeti érdekérvényesítő képességünk. Ez kisugárzik a szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségekre, a magyar nemzet elválaszthatatlan részeire, elősegíti önrendelkezési törekvéseik megvalósítását.

Végre ismét jó lesz magyarnak lenni, bárhol a világon. Végre felemelhetjük a fejünket, bárhol is éljünk. Büszkén vállalhatjuk múltunkat is, jelenünket is, és bizakodva nézhetünk a jövőbe. Nem kell szomorúan énekelni, sírva vigadni.

A Himnusz azért maradjon meg nemzeti imának, éneklése közben ­könnybe lábadhat a szemünk, de a Szózatot dacos büszkeséggel, elszánt akarattal énekeljük! Legyünk lendületesek, bízzunk önmagunkban és jövőnkben. Beszéljünk egymásnak és a világnak sikereinkről. Egymás szeretete és megbecsülése adjon erőt a további ország- és nemzetépítő munkához.

Emeljük fel végre a fejünket! Hozzanak a következő esztendők új magyarságképet a világnak: derűs, büszke, magabiztos és továbbra is okos, kreatív, szorgalmas nép legyünk. Ehhez csak megfelelő helyre kell tenni az X-et április 8-án.

Csóti György

A szerző a Nemzeti Jogvédő Intézet igazgatója

magyaridok.hu
  • Miért félnek Trumptól még mindig?
    Aki alternatív világértelmezési keretet és fogalom-készletet merészel használni, azt egész egyszerűen kitiltják minden létező platformról, és ezzel volt valóság, nincs valóság, egy gonddal kevesebb.
  • Vakcinaügyben lassú az EU, új beszerzés is szükséges
    A magyar oltókapacitás jóval nagyobb, mint amennyi koronavírus elleni vakcina van - mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök bejelentette azt is: legkésőbb 2022-től jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak.
  • A jég hátán (boldogan) élni
    Kupát szervezett az egykori műkorcsolya Európa-bajnok Gór-Sebestyén Júlia, miután szinte az összes nemzetközi versenyt törölték.
MTI Hírfelhasználó