A választók túlléptek a pártkereteken
Válaszol Harrach Péter, a KDNP alelnöke
A Fidesz - KDNP-pártszövetség - 2010 és 14 után - az idei választáson ismét kétharmados parlamenti többséget szerzett úgy, hogy a négy évvel ezelőttihez képest jelentősen növelte választói számát (plusz háromszázezer szavazó, a jelenlegi feldolgozottság szerint 44,9-ről 49,5 százalékosra növelt támogatói arány). Mi lehet ennek oka? Mi következik mindebből?
2018. április 13. 01:02

Talán még a kormánypártok oldaláról is kevesen remélték a kétharmados győzelmet. Ön mivel magyarázza ezt a sikert?

– Nyilván több oka is volt. Egyik a professzionális kampány. A kormánypártoknak sikerült a tematizálás: a kampány elsőszámú kérdése a bevándorlás lett. Az üzenet jól érthető módon eljutott a választókhoz.

A bevándorlás valós veszélye és a hatékony politikai kommunikáció mellett vannak-e egyéb tartalmi okai a nagyarányú győzelemnek?

– A tábor egyben maradt, elkötelezettsége évek óta megkérdőjelezhetetlen. Ebben szerepe volt a rátermett vezetőnek és a mögötte álló politikusok fegyelmezettségének is. Ha egy pillantást vetünk bármelyik ellenzéki párt tisztikarára, látjuk, miről beszélek. Azonban nélkülözhetetlen volt az eszmei háttér is. Egy olyan zűrzavaros világban, ami ma Nyugat-Európában van, és aminek hatása itthon is megjelent, felüdítő érzést kelt az a normális gondolkodás, amit a keresztény–nemzeti –polgári eszmeiség képvisel.

Azt tapasztaltuk, hogy sokan a Fidesz–KDNP-listára szavaztak azok közül is, akik egyéniben más párt jelöltjére adták a voksukat. Nekik is fontos volt a nemzeti önvédelem, és úgy látták, saját pártjuk erre nem képes. Úgy is fogalmazhatunk, a választók nemzeti ügyben túlléptek a pártkereteken. Ez pedig a politikai nagykorúság bizonyítéka…

…pedig az ellenzék – különösen a milliókhoz eljutó ellenzéki és a multinacionális közösségi média – komoly negatív, sok esetben hazugságkampányt folytatott a kormánypárti politikusokkal szemben. Ez mégis kevésnek bizonyult.

– Valóban, az ellenzéki pártok és médiájuk nagy erőfeszítéseket tettek a szövetség vezetőjének és politikusainak lejáratására. Sokan bedőltek ennek, de a gondolkodó választók többsége erre nem volt vevő. Megérezték, hogy a kampányban megfogalmazott mondanivalónk nem máz, hanem belülről jön. A személyes elkötelezettség és az őszinte szó meggyőző volt, többet ért mindenféle kampányügyeskedésnél.

Milyen következtetést vonhatnak le ebből az ellenzék politikusai és médiamunkásai?

– A vereségre három különböző választ látok a részükről. Van, akit mély csalódottsága tevékenysége feladásra késztetett. Mások összeszorított foggal, de folytatják. Ismét másokban nőtt a gyűlölet, mindennek nekimennek, és anarchiában reménykednek. Ne aggódjunk, a következő időszak sem lesz unalmas. Az ellenfeleink mögött állók – ahogy ismerjük őket – tovább írják forgatókönyvüket.

– Sorozatban harmadszor van meg a kétharmad. „Most kell szerénynek lenni, mert most van mire” – summázta Orbán Viktor a választás éjszakáján. Mi jöhet a következő négy évben a Fidesz–KDNP olvasatában?

– A jó irányt tartani kell, az új kihívásokra új választ kell adni. Ahogy a magánéletben egy új életszakasz kezdetén a feladatokon túl saját hozzáállásunkat is átgondoljuk, úgy most nekünk is ezt kell tennünk. Jól megfér egymás mellet az erő és a szerénység, a magabiztosság és az alázat.

Jenei István

gondola
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Hogy jutottak el a britek idáig?
    Teljes a bizonytalanság a brit belpolitikában a keddi történelmi voksolás után, amelyen az alsóház elsöprő többséggel (432 nem 202 igen mellett) leszavazta Theresa May kilépési megállapodását.
  • Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója
    Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
  • Brexitus lethalis
    A brit szigeteken zavar van, keresik a megoldást. A kontinensen pedig azért van zavar, mert nem keresik a megoldást, mármint a menekültváltságét.
MTI Hírfelhasználó