No contact
Nincs kapcsolat a valóság és a LIBE-jelentés között.
2018. április 18. 15:09

Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) nyilvánosságra hozta Magyarországról, pontosabban a magyar demokráciáról és jogállamiságról szóló jelentését. Ebben arra kérik az Európai Unió Tanácsát, hogy az állapítsa meg: „fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az ún. uniós értékeket”.

A combos tárgyi tévedésektől hemzsegő, más szervezetek amúgy is fals megállapításait kritikátlanul átvevő dokumentumról ugyanaz mondható el, mint a hazai ellenzékről: realitásérzéke a nulla felé konvergál, még csak áttételes, közvetett kapcsolatban sincs a valósággal.

Miért?

1. A jelentés továbbra is azokkal az uniós szerződésekben valóban leírt, de definiálatlan, homályos fogalmakkal operál, mint „demokrácia”, „jogállam”, „igazságosság” vagy „egyenlőség”. Mivel ezeknek nincs jogilag egzaktan megfogható tartalma, ezen fogalmakat úgy és akkor használhatják politikai bunkósbotként, amikor csak akarják.

2. A jelentés készítője, az antikommunizmussal nehezen vádolható zöldpárti Judith Sargentini évek óta szisztematikusan és konzekvensen hergel az Orbán-kormány ellen, fogalma sincs az általa kritizált jogszabályok tartalmáról. Itt tehát nem jogi, hanem politikai ügyről van szó – csak az a baj, hogy a jelentést viszont „szakmainak” igyekeznek beállítani.

3. A jelentés saját, „tényszerű” megállapítást vagy esetleg „jogszabály-elemzést” nem tartalmaz, viszont bátran hivatkozik egyéb szervek, testületek, személyek (ENSZ szakosított szervek, EBESZ stb.) ugyancsak félrevezető, félinformációkkal terhelt korábbi megállapításaira. Ezen különböző dokumentumok – az Alkotmánybíróságról, a médiaszabályozásról stb. – már számtalanszor megcáfolt állításokat tartalmaznak, de azok láthatóan tartják magukat, azzal az elnagyolt indokolással, hogy az adott magyar jogszabály „nem felel meg a nemzetközi standardoknak”. Ez mutatja, mennyire veszélyes is az egyelőre csak „puha szabályrendszerként” hivatkozott „globális alkotmányjog”. Tehát az, hogy egyes nemzetközi szervezetek különböző országjelentéseiben, elemzéseiben foglaltak a folyamatos kereszt- és áthivatkozásokkal önálló életre kelnek és bár kritikáiknak nincs tényszerű alapjuk, azok látszólagos legitimiáló ereje abban rejlik, hogy elmondható róluk: „már az ENSZ/EBESZ/Velencei Bizottság/Európa Tanács/LIBE is leírta, hogy…”

4. A jelentés persze nem csak a „fontosabb ügyekre”, de „egyéb apróságokra” is figyelmet fordít. Az ENSz Emberi Jogi Bizottságának friss jelentésére hivatkozva kifogásolják ugyanis a „megszorító jellegű” alkotmányos magyar család-definíciót, tekintettel arra, hogy az nem foglal magában más „családtípusokat”, így például a homoszexuálisok párkapcsolatait sem. Igen, a LIBE szerint ez (is) jogállamiság- és demokrácia-deficit!

5. Végezetül érdemes megnézni a jelentés legvégét: ebből kitűnik, hogy Sargentini asszony a magyar kormányzat „hivatalból meghallgatott” egyes szervein és az általam is képviselt Alapjogokért Központon kívül csak és kizárólag balliberális szervezetek, emberi jogi fundamentalista NGO „inputjaira” támaszkodik – tehát olyan, a nyílt társadalom eszmerendszerét valló és ahhoz tartozó szervezetekre, mint az Amnesty, a Mérték vagy a Political Capital, és még sorolhatnánk, van belőlük vagy 40 felsorolva.

De ahogy a sas sem kapkod legyek után – vagy ahogy rosszabb nyelvek mondják: az oroszlánnak sem ellenfele a patkány, legyen az bármily visszataszító jelenség –, megeshet, hogy nem is kellene a LIBE-jelentéssel foglalkozni. Mindenesetre az bizonyos: a dokumentumban foglaltak legkézzelfoghatóbb és legbeszédesebb cáfolatát az vasárnapi, április 8-ai országgyűlési választás eredményei szolgáltatják.

Szánthó Miklós

vezető elemző, Alapjogokért Központ

mozgasterblog.hu
megmondó
A többi elcsatolt területen is megjelent a hétköznapi rasszizmus, annak legmegvetendőbb fajtája: a hungarofóbia.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI