Hivatalosan is lezárják a koreai háborút
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elkötelezettségét fejezte ki pénteken nukleáris programjának felszámolása és a Koreai-félsziget teljes atommentesítése mellett, a Korea-közi csúcstalálkozót lezáró közös nyilatkozat tanúsága szerint.
2018. április 27. 15:37

Kim és Mun Dzse In dél-koreai elnök hangsúlyozták, hogy Észak-Korea legújabb lépései „nagyon jelentősek és fontosak” a nukleáris leszerelési erőfeszítések szempontjából.

A felek megegyeztek abban, hogy mindketten teljesítik az atommentesítés érdekében elvégzendő feladatok rájuk eső részét.

A Korea-közi csúcstalálkozót lezáró közös nyilatkozatában Kim és Mun megfogadta, hogy együttes erőfeszítéssel idén hivatalosan is lezárják az 1950-53-as koreai háborút. Szöul és Phenjan ennek érdekében három-, illetve négyoldalú tárgyalásokat kezdeményez az Egyesült Államok, valamint Kína részvételével. A koreai háború fegyverszünettel zárult, a felek békeszerződést nem kötöttek.

„A két vezető ünnepélyesen kijelentette 80 milliós nemzetünk és a világ előtt, hogy nem lesz többé háború a Koreai-félszigeten, és beköszöntött a béke új korszaka” – áll a zárónyilatkozatban.

A felek ígéretet tettek arra, hogy május 1-jétől kezdve berekesztik az ellenségeskedés minden formáját földön, vízen és levegőben. Ennek szellemében a határra telepített hangosbemondók propagandaadását, valamint a röplapok terjesztését is megszüntetik.

A demilitarizált övezetet „békezónává” alakítják, és csökkentik fegyverarzenáljukat.

A szomszédos országok egyúttal lépéseket tesznek annak érdekében, hogy felszámolják a viszonylag gyakori összetűzéseket nyugati, sárga-tengeri határukon. Ezt a vízterületet a béke tengerének nyilvánítják, amelyet mindkét Korea halászai szabadon használhatnak.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök kezet fog, miután aláírták a megállapodást Fotó: MTI/EPA

A két Korea ígéretet tett a rendszeres katonai egyeztetésekre, az első ilyen találkozóra májusban kerül sor a feszültség további csökkentése érdekében.

Kim és Mun országaik diplomáciai kapcsolatainak szorosabbra fűzésében is megállapodott.

A civil szektorbeli együttműködések megkönnyítése érdekében a felek állandó közös összekötő irodát hoznak létre a határ észak-koreai oldalán fekvő Keszongban – áll a Panmindzsoni Nyilatkozatnak elnevezett dokumentumban. A két Korea jelenleg külön-külön összekötő irodát működtet a saját területén, s ezek tisztségviselői telefonon és faxon kommunikálnak.

Szöul és Phenjan megegyezett pénteken arról is, hogy az augusztus 15-én ünnepelt felszabadítás napja alkalmából kezdeményezi a koreai háború miatt szétszakadt családok alkalmi találkozókon való „újraegyesítését”.

A két Korea úgy döntött, hogy a határon átívelő vasút- és közútvonalakat építenek, illetve felújítják a már meglévő infrastruktúrát.

A felek hitet tettek a folyamatos kommunikáció és a bizalom megszilárdításának szükségessége mellett. Elképzelésük szerint ez rendszeres csúcstalálkozók és közvetlen telefonbeszélgetések segítségével történne.

Mun beleegyezett, hogy ősszel újabb csúcstalálkozón vesz részt Kim Dzsong Unnal, ezúttal Phenjanban.

Elsőként Oroszország és Japán üdvözölte a találkozó eredményeit. Moszkva „nagyon pozitív fejleményként értékelte” az összejövetelt, és jelezte: örömmel fogadja a további lépéseket. Abe Sindzó japán miniszterelnök is hasonlóan nyilatkozott, hozzátéve, hogy az ígéretek megvalósulása érdekében konkrét lépéseket vár Phenjantól.

MTI
  • Orbán Viktor Varsóban
    A miniszterelnök a lengyel fővárosban tartandó eseményről azt mondta, tizenkét olyan pártvezető találkozik, aki hangot akar adni annak a sok tízmillió embernek, akik ma európai polgárok, de úgy érzik, hogy nem képviselik őket.
  • A titkosszolgálatok támadása idegen érdek: ki a tégla?
    Földi László: Felettébb zavaró és végtelenül elszomorító, hogy a magyar polgári titkosszolgálat bármelyikében áruló tisztek létezhetnek. Ők ugyanis nem lehetnek pártkatonák, mint volt ilyen időszak a rendszerváltás előtt, hanem szakmájukat végző kiválasztottak, az országot az első vonalban védeni köteles szervezet tagjai.
  • A cselekvés lehetőségeit mutatja a Planet 2021
    A Planet 2021 Budapest nem riogatni akar, hanem megmutatni, hogy a környezet védelmében mindenki tehet valamit - mondta Áder János pénteken, miután megtekintette a rendezvény fenntarthatósági közönségprogramját.
MTI Hírfelhasználó