Szélcsendes káosz
Magyar játékszín – Latinovits Zoltán és a Ködszurkáló
A színházi munkában és az előadások szellemében is rendre van szükség, hogy a közönség gyógyultabban álljon fel a székből.
2018. április 29. 23:52

Amikor Zolinak a Vígszínház felmondott, másnap már Kardos György, a Magvető Kiadó igazgatója telefonált, biztatta, írja meg könyvben a gondolatait a színházi helyzetről! Zoli elvállalta – emlékezett Ruttkai Éva 1970. november elejére. „Pest kisváros, minden hír körbejár” – mondta még Ruttkai, utalva arra, hogy a hírcsatorna Aczél Györgyön át vezetett a kiadó vezetőjéhez.

Azon az őszön két bődületes siker, Pirandello IV. Henrik és Csehov Ványa bácsi előadása jelentette az eseményt Pest színi életében, mindkettő főszerepét Latinovits alakította.

Tavasszal már próbálták, de betegsége miatt csak ősszel léphetett színpadra. Október végén pedig még Illyés Gyula Tisztákjában a pápai legátus szerepét is eljátszotta, aztán Lenkei Lajos igazgató levélben értesítette: 1971. július 31-én lejáró szerződése „felmondás nélkül megszűnik”. A Tiszták szerepét azonnal elvették, de a másik kettő maradt, mert neve olyan művészi és anyagi sikert igazolt, amelyet gazdasági kényszerből is muszáj volt tovább engedni.

Felbomlott a rend

Mi történt? Latinovits hajszás élete 1970 augusztusában Szegeden kezdődött. A Trójai nőkben próbált, éjszaka autóztatták a nyugati végekre, ahol a Szindbádot forgatta, de a Vígben is három darabot is próbált. Kimerültség, alvatlanság, izgatottság, hogy időre odaérjen. Szöveget kellett tanulni, olykor itallal „erősített”, goromba volt; előadás előtt a díványon szunnyadt, az ügyelő késve ébresztette. Fegyelmi, többször is, és vezetői érzéketlenség: a feddést színpadra lépés előtt adták át.

A Víggel egyébként már a „második felvonása” zárult, mert 1966-ban egy szovjet darabot próbálva megelégelte, hogy hitvány művekben kénytelen játszani, és felmondott. Önveszélyes bátorság pesti vezető művészként! Egy belügyes iratban „Luzsnyánszky” – Molnár Gál Péter (Népszabadság) 1966. május 20-án Latinovits „hisztériájá”-val magyarázta a botrányt.

Debrecen, Miskolc és Budapest színházaiban már tíz esztendeje gyűltek a tapasztalatok, és Latinovits megírta első összegzését Ködszurkáló címmel, amelyet az Új Írás 1965. novemberi száma közölt. Bevezetőjében a színház élő, organikus voltát, emberi természetét vázolta, ugyanakkor közli: felbomlott a rend, „…nincs értéknorma. Nincs koordináta-rendszer.” Utána az alapfogalmakról szól, a színész gyermeki játéktermészetéről, amely a születés-élet-halál hármasságában az ember jelen sorsát mutatja meg, úgy, hogy közösségi voltára ébressze a nézőt.

A harmadik fejezet Sztanyiszlavszkijtól indul, s a huszadik századi színházi emberek törekvéseit összegzi: Jouvet, Brook, Elia Kazan mellett Hevesi Sándorunkra hivatkozik, „aki a magyar színjátszást és játékelméletet olyan magaslatokra emelte, melyre jogosan lehetnénk meghatottan büszkék”. Rendezés címmel a szakmai és erkölcsi kötelezettségeket is sorolta, szembesítve a jelen tényeivel.

Megint Hevesit idézi, miszerint dresszúra, diktatúra helyett az érlelődés termi az igazi, közösségi előadást, de légkör híján üzemszerű munka jellemzi a színi életet. Elveszett a szó hatalma, a képzelőerő és a költészet, ezért a színház nem tud élni lélekgyógyító hatalmával. Hiányzik a csapatmunka, a színház éltető szelleme, helyette „klikk-szellem uralkodik”. Világszerte ismert színháziak gondolatait idézte, s ezek megdöbbentették a művészeti életet. Leveleiben vagy például Jancsó Miklósnak – néhány konyak társaságában – sokkal vastagabban ecsetelte a romlás okait, okozóit.

A Víg után a Thália következett ’66-ban, és a Tóték démoni őrnagya, aztán ’68 őszén Kecskeméten varázslatos Liliom, amelynek utolsó előadásán Dajka Margitot köszöntve közölte a nézőkkel: itt, vidéken a szeretet érzésével találkozott, ellentétben Pesttel, ahol már a gyűlölet sem tartja össze a színházakat. Várkonyi Zoltán 1969-ben visszahívta a Vígbe, ám gyorsan szétrobbant a reményteli kapcsolat.

1971 nyarán Balatonszemesen kibéreltek egy házikót. Latinovits könyvekkel és korábbi jegyzeteivel kiült a kertbe, és munkához látott. A mű címe korábbi írásából vétetett: Ködszurkáló. Mert köd telepedett a színházra, ellepte a színpadot, gomolyog a nézőtéren. „Jó lenne ködszurkálóként fényt hasítani, de legalább agresszív kérdőjeleket vésni ebbe a szélcsendes káoszba.” Az elkészült fejezeteket esténként felolvasta társának. Két hét alatt elkészült. „Azt mondtam, hogy ezt úgyse fogják engedni megjelentetni.

Képtelenségnek tartottam” – emlékezett Ruttkai Éva. Kérte, hogy Szendrő József és Mezey Mária is olvassa el. Megszenvedett igazmondása folytán nem tántoríthatták el szeretett barátjukat. Veszprémbe szerződött, az évadnyitón Illyés köszöntőjét Latinovits tolmácsolta. Dicsőséges és siratni való október: a Szindbád című film sikere, és 27-én a boldog debreceni évek emlékezetében Szendrő Józsefet búcsúztatta: „Kívánok magunknak nagy hírű színházat, melyre Te tanítottál bennünket.” Atyai barátjának siratóját illesztette a Ködszurkáló végére. A kézirat pedig bekerült a Magvető-malom garatjába.

Latinovits Zoltán színművész otthonában. Budapest, 1975. február 6. Fotó: MTI–Keleti Éva

A szeretet varázskörében

A magyar dráma évadát szervezték Veszprémben, és Latinovits jelenléte ünneppé avatta az eseményt. Barátja és a kecskeméti Liliom rendezője, Pethes György hívására szerződött Debrecenből. Az évtizede tiltott Illyés-dráma, a Különc ősbemutatóján (1973. február) a közélet csapdájába hullott, öngyilkos Teleki Lászlót alakította. Áradtak a nézők a fővárosból is. Németh László darabja, a Győzelem következett, ezt Latinovits rendezte. Bámulatos alapossággal és energiával dolgozott.

Egy kis közösség sorsát megidéző történetet a maga és társulata ügyévé avatott. Húzta, alakította a szöveget, néma jelenetet írt, ihletett szakrális játékká emelte a drámát. Molnár Péter tervező barátja, a színészek, a műszakiak valamennyien tanúsították: Latinovitscsal a szeretet varázskörében dolgoztak. A bankettre lócákat, asztalokat csináltatott, az étkeket maga vásárolta, színészeinek köszönőleveleket írt. Hogy az ünnepi estén a főszereplő Cserhalmi György Illyés iránti tiszteletlensége miatt botrány lobbant, abban a fiaként szeretett színész hibázott.

Közben a Ködszurkáló elhagyta a kiadót, 1972 őszén a veszprémi nyomdába küldték, s ígérték, karácsonyra megjelenik, aztán áttették januárra, nehogy esemény legyen. Várkonyi 1973 januárjában a Vígben társulati ülést hívott egybe „az elhunyt igazgató becsületének védelme” jegyében. A Latinovits elbocsátásáról határozó Lenkei ugyanis 1971 márciusában elhunyt. Védelme? Nevetséges ürügy, hiszen Várkonyi sem szívelhette a párt bizalmi direktorát. Latinovits egyébként a könyvében még a nevét sem írta le, ahogy Várkonyiét sem. A vád pedig: a könyv „lényege szocialista álarcban jelentkező ásatag, retrográd művészeti szemlélet”. Majd „a könyv valótlanságain” háborgott a Víg vádirata.

Az első fejezet csak tényeket közölt az 1970-es évből, Latinovits kálváriajárásának stációiról. Jouvet-ra többször hivatkozik, akinek Egy komédiás feljegyzései című művét éppen Várkonyi fordította le 1943-ban. Továbbá: Sztanyiszlavszkij és Tovsztogonov színház-, társulat- és léleképítő gondolatai ásatag példának mondhatók? Képtelenség. A Víg színészei némán hallgatták a vádbeszédet, nyilatkozat nem született, egyedül Verebes Károly helyeselt.

Az impresszum szerint a fűzött-ragasztott könyv tízezer példányban jelent meg. A Magvető egykori szerkesztője, Szalay Károly megerősíti (Arcok törött tükörben, 2004), Várkonyi „százával vásároltatja össze a Ködszurkálót, és tüzelteti el”. Szalay szerint Aczél tiltása ellenére Kardos György ismét kiadta, bár Ruttkai úgy tudta, nem nyomhatták újra. A belügyi levéltár egyik iratában (1973. március 28-án) „Komáromi Péter” szerint „a könyvet nem árusítják” (Á.B.T.L.-3.1.2. M-38150).

Valójában pult alól, ismerősök körében gyorsan elfogyott. Egy 1973 januárjában Szigetvári Árpád alezredesnek írott ismertető szerint: a „regénykézirat eredeti formájában tartalmazott olyan javaslatot, hogy a színházigazgatókat a jövőben ne nevezzék ki, hanem válasszák. Ez a rész a kiadás alatt lévő kötetbe nem kerül bele.” (Á.B.T.L.-3.1.5. O-17190/1) Noha idézi a Lenkeinek írott levelet, s abban áll, kérte Várkonyit: Darvas Ivánnal részt vehessenek a Víg vezetésében. Megtagadták.

Elégett, mert elégették

Tételesen nem írja, a könyvből mégis sugárzik: egy apparatcsikszellemben hűdött, aczéli belterjes kör uralja a színi életet. A vádat a Ványa bácsiból Asztrovval panaszolja: „…elég volt egy évtized, hogy ez a korlátolt, silány élet lehúzzon bennünket.” Aztán a megmaradás, a felemelkedés művészi igényét tételezi. A második fejezet, a Ködszurkáló, a színház újkori omlásának erkölcsi és szakmai tényeit összegzi, s a harmadik részben felidézi a maga édenét, a Téri Árpád és Szendrő József vezette színházat, ahol a repülés boldogságát élte még tragikus kétségeiben is.

Komédiás virtuóz és művész színész – így osztályozza a színház művelőit, utóbbit „hivatott színésznek” mondva. „Olyan gyerek, aki születésétől fogva mindenek szeretetében szenved… Az elhivatottság csoda.” (J. L. Barrault) Személyes vallomás is, hiszen mi hajtotta őt ifjan, hogy Bajor Gizi halála után napokon át a temetőben bolyongjon, vagy Lehotay Árpád tanácsai rémlenek fel kamaszkorából.

És konoksága? Hogy anyai kérésre mérnöki diplomát szerezzen, és azonmód segédszínésznek szerződjön? A hazafiság érzése is kötelezettség, példa rá Pethes Imre, „aki a magyarság előnyeit vitte színpadra és emelte teljes diadalra”. Sorolta a bazáriságot is, 1971-ben mi minden szerepel a pesti színházak műsorán: „Ezek a nemzeti színjátszástól tökéletesen idegen, még nem is színházi jellegű produkciók…, melyek zsákutcába vezetik a színházi világot.”

A színházi munkában és az előadások szellemében is rendre van szükség, hogy a közönség gyógyultabban álljon fel a székből. Veszprémi munkáiban ezt tartotta szem előtt: a második évadban a Kispolgárokat rendezte: a bemutató után (február 16.) kedvetlenül fogadta az elismeréseket, már értesült a Ködszurkáló fogadtatásáról, sőt arról is, hogy teljes a szilencium, sehol nem írhattak a könyvről.

Szépen mondja: „A színház az emberi lélek műhelye.” Könyve voltaképp a műhely álma. Veszprémi munkásságával igazolta a Ködszurkáló álmait és igényeit. Az álújítókkal, sarlatánokkal, félművelt ügyeskedőkkel pedig ne ámítsuk magunkat, mondja, mert a talmi modernkedés a színpadon és a nézőtéren is roncsolja a lelkeket.

A Ködszurkáló megjelenését követően a veszprémi színház nem szerződtette. Pethes is elárulta, és holtáig gyalázta. Majczen Mária kitűnő színész, párttitkár az üvöltésig védte, vitázva Pétervári István igazgatóval. Majczen végső érvként kiugrott a földszinti direktori szoba ablakán. Latinovits Zoltánt blokád alá vonta az aczéli szent szövetség.

További sorsa? Bolyongás a hazában, megrendítő Radnóti-passió az egyetemistákkal (betiltva), filmek, becsapottság a magyar drámaírók színházának tervében, a Bozzi néhány előadása, retúr Pertorini Rezső lipótmezei osztályára; és az utolsó Ady-vers a rádió­ban („Nincs itt nekünk dolgunk…” – Két kuruc beszélget). Meggyónt, megáldozott, de meg nem nyugodott. Az utolsó levél Cserhalminak. És Balatonszemes: „Napfogyatkozás egy júniusi éjben” (Nagy Gáspár).

Elégett, mert elégették, mert magára vette a színház ügyét, a magyar sorsot. A Ködszurkáló a magyar színjátszás kivételes röpirata. Jobb színiiskolákban kötelező olvasmánynak érdemes. A Győzelem rendezőpéldányában aláhúzta: „Az ember abból nő, hogy hisznek neki. S úgy marad fenn, ha érdemes is hinni…” Latinovits ifjan, egy nehéz pillanatában önvigaszként Szendrő Józsefnek írt levelébe Juhász Gyulának a vidéki színészetről szóló versét is odamásolta, s az utolsó sort álló nagybetűkkel írta: „A MAGYAR IGE GYŐZNI FOG.”

Ablonczy László

magyaridok.hu
  • Orbán Viktor: Nincsen cirkusz bohóc nélkül
    Az azonnali kérdések órájában Jakab Péter, Harangozó Tamás és Keresztes László Lóránt is kérdezte a miniszterelnököt.
  • Nézőpont Intézet: Karácsony jobb volt a baloldalnak, mint Márki-Zay
    A hódmezővásárhelyi polgármestert azért választották miniszterelnök-jelöltnek a baloldali törzsszavazók, mert benne látták a választási győzelem esélyét. A Nézőpont Intézet friss kutatása szerint azonban Karácsony Gergely az előválasztás kezdetén, ha minimálisan is, de közelebb volt Orbán Viktor legyőzéséhez, mint Márki-Zay Péter most.
  • Varga Mihály: Közel a megállapodás a 200 ezres minimálbérről
    A kormány elszánt arra vonatkozóan, hogy januártól 200 ezer forintra emelkedjen a minimálbér – nyilatkozta az M1 Híradójának a pénzügyminiszter. Varga Mihály arról is beszélt, hogy a fizetésemelés csökkentheti a munkaerőhiányt, erősítheti a fogyasztást, mindez pedig lendületben tarthatja a gazdaságot. A kérdésben heteken belül megszülethet a megállapodás.
MTI Hírfelhasználó