Színt vallott egy Soros-szervezet
A világ legtermészetesebb dolga, hogy uniós tisztségviselőkkel beszélünk arról, mit csinál a magyar kormány, mint ahogy az is természetes, hogy arra kérjük az Európai Uniót gyakoroljanak nyomást az Orbán-kabinetre – jelentette ki az Echo TV Informátor című műsorában Demeter Áron, az Amnesty International agytrösztje, emberi jogi szakértője. Az adásból az is kiderül, hogy a Magyar Liberális Párt arra kéri az uniót, hogy a magyar kormányt büntesse.
2018. május 6. 10:54

A Soros-hadsereg az eszközökben sem válogat. Szankciókkal, büntetéssel fenyegetnek, próbálnak nyomást gyakorolni és elérni céljukat. A Fidesz április 8-i nagy arányú győzelme sokkolta a haladókat, Brüsszelt, Soros-Györgyöt és persze s magyar ellenzéket és az Orbán ellenes külföldi szövetségeseket.

Voltak akik nem találtak a szavakat, mások azonnal bedobták a törölközőt, lemondtak párt tisztségeikről és bejelentették, hogy nem veszik át a mandátumukat. A csalódott ellenzéki szavazók pedig az elveszített választások óta folyamatosan alkotmányozó utcabálokkal akarják megbuktatni a kormányt – hangzott el a helyzetértékelés a műsorban.

Az Informátor felelős szerkesztője a Soros-szervezetek nyomába eredt, akik pénzt és eszközt nem kímélve igyekeznek minden fórumon diktatúrának beállítani a magyar jogállamot, és minimum elmarasztaltatni z Európai Unióban a 7-es cikkely szerint, megvonva tagállami jogait.

“Soros György és emberei a bosszúban hisznek és külföldről, uniós beavatkozással akarják eltávolítani az útból Orbán Viktort. Ha nem megy Magyarországról, majd megy külföldről. ha a magyarok nem váltották le Orbán Viktort, akkor majd megpróbálják ők elkergetni a magyar kormányfőt”.

A feladatban az elsők között tüsténkedik Judith Sargentini EP-képviselő, a LIBE bizottság tagja, aki Soros György elkötelezetten bevándorláspárti alattvalója.

Az Informátor felidézi Szijjártó Péter Sargentini-jelentésre adott válaszát, de Gaál Kinga EP képviselőnknek, az Európai Néppárt alelnökének felháborodását is. Morvai Krisztina például szó szerint gyalázatnak nevezte, amit a liberális brüsszeli politikusok gyakorlatilag folyamatosan elkövetnek Magyarország ellen.

Szarvas Szilveszter felkereste a háttérben munkálkodó egyik legmeghatározóbb Soros-szervezeteket, többek közt az Amnesty International-t és a Nyílt Társadalom Alapítványokat.

Demeter Áron, az Amnesty International magyarországi emberi jogi szakértője cikinek nevezte, hogy a stáb kamerával kereste fel, és kávét szürcsölve, félvállról válaszolgatott a riporteri kérdésekre. Demeter szerint ők csak elmondják a véleményüket a politikáról, de nem politizálnak, és ez a demokrácia lényege – szerinte.

Amúgy azt is letagadta, hogy Soros György egyik civil szervezete lennének.

Ha valaki valakitől támogatást kap, még nem lesz annak a csicskája, meg szolgája, meg beosztottja. Érted?! Amíg el tud számolni a pénzzel, nem lopta el a pénzt, értelmes projektekre költi és azzal elszámol, addig ezzel mi a baj? – vette oda az emberjogi szakértő.

Demeter szerint az is teljesen normális, hogy uniós állampolgárként EU-s bizottságokban, vagy tisztségviselőkkel tárgyalgatnak arról, ami szerintük Magyarországon történik. Az, hogy arra kérjük őket, hogy egyébként próbáljanak meg nyomást gyakorolni a magyar kormányra, az szerintem a világ legtermészetesebb dolga – jelentette ki az Amnesty International szakértője.

Soros György, illetve a Nyílt társadalom Alapítványok magyarországi szóvivőjét, Csontos Csabát telefonon érte el az Informátor. Szabadságra, beteg gyerekre hivatkozva a szóvivő egyetlen kérdése sem volt hajlandó válaszolni.

A teljes adást ITT visszanézhetik.

echotv.hu
  • Léteznek az unióban eszközök a jogállamiság betartatására
    Steiner Attila európai uniós ügyekért felelős államtitkár a France24 francia televízióban sugárzott vitaműsorban elmondta, hogy Magyarország álláspontja szerint az Európai Unióban jól működő eszközök léteznek a jogállamiság betartatására, ezért a magyar kormány ellenzi, hogy erre a célra olyan új eszközt vezessenek be, amely felülírná az uniós alapszerződéseket.
  • Eleven az Archiregnum Hungaricum
    A legvisszafogottabb becslések szerint is legalább negyvenezer ártatlan magyar áldozata volt Délvidéken a kommunista partizánterrornak a második világháború végén. És ki tudja, hányan lehetnek még azok, akiket a trianoni békediktátum után gyilkoltak meg egy korábban soha nem volt (és soha nem is lesz) ország pribékjei, csak azért, mert magyarok voltak.
  • Turcologia hungarica est renovanda?
    A kaukázusi haza, az alán és bolgár szomszédság emlékét a magyar hagyomány is megőrizte.
MTI Hírfelhasználó