Nem működött az átszavazás a választásokon
A választások óta érdemben nem változott a pártok támogatottsága – derül ki a Publicus Intézetnek a Vasárnapi Hírek megbízásából készült kutatásából.
2018. május 7. 12:41

Az MSZP-re kicsivel többen, a Jobbikra kicsivel kevesebben szavaznának ha most lennének a választások. Pulai András ügyvezető igazgató felhívta a figyelmet, hogy az egyetlen párt az LMP, amely jelentősen rosszabb eredményt érne el most, mint amit április 8-án sikerült elérnie, a támogatottságuk 4 százalékra csökkent. „Ez nem meglepő annak fényében, amit mi a múlt héten auditáltunk, miszerint az LMP-t okolják elsősorban a szavazók azért, hogy az ellenzéki oldalon az összefogás nem igazán sikerült” – jegyezte meg az elemző.

Azt is vizsgálták, hogy a választásokkor hogyan működött az átszavazás. Pulai András elmondta, a számok azt mutatják, hogy a Jobbik és az MSZP szavazói kis számban szavaztak át egymás jelöltjeire, a jobb és bal oldal között nem igazán működött a taktikai szavazás. „Gyakran felmerült a kérdés a választások előtt, hogy érdemes-e ilyen széles körű összefogást – a Jobbiktól az MSZP-n át a DK-ig tartó összefogást csinálni. És látszik, hogy amikor meg is volt a kényszer, akkor sem igazán szavaztak át ezek a szavazók az MSZP-re és a DK-ra” – emelte ki Pulai András. A jobbikos szavazók mindössze 2-3 százaléka voksolt a két pártra, de az MSZP szimpatizánsai is hasonló arányban húzták ikszet a Jobbik rubrikájába.

Pulai András hozzátette az LMP szavazói, tudtak a legkevésbé a saját egyéni jelöltjeikre szavazni. A Lehet Más a Politika szavazói elsősorban a Jobbiknak adták a szavazatukat, kisebb arányban pedig a baloldali pártok jelöltjeire.

infostart.hu
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
MTI Hírfelhasználó