Ha kikaptunk, akkor is győztünk
Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
2018. május 15. 01:11

Egy jól fizetett labdarúgóedző vezette be térségünkben a módszert: ha csapata kikap, akkor is ünnepelni kell, a vereséget győzelemnek kell „kommunikálni”. Kiemelni, hogy a futballisták milyen elszántan küzdöttek, sokat szaladtak.

Jók voltunk.

A napokban más területen jött felszínre ugyanez a gondolkodásmód. Egy magyar zenei együttes híres európai versenyen az utóbbi évtizedek leggyengébb eredményét érte el. A zenészek azonban diadalittasan nyilatkoztak a képernyőn: nagy sikert arattak. Örömködtek.

A baj nagyobb, mint gondolnánk.

Ezek az emberek ugyanis nem hazudtak: elhitték, amit mondtak. Agyukat teljesen megszállta a hamis tudat, az alternatív valóság, a virtualitás. Boldogok voltak a kudarctól. És elvárják, hogy ünnepelje őket a magyar közönség, hiszen mekkora dicsőséget hoztak a hazára.

Az elmebetegség eme fokozata kezd általánossá válni.

Lehet az egy térfigyelő-kamera is: ha meglátják, elönti elméjüket a beteg buzgalom, és - nyilatkoznak… Ezt látják minden műsorban, ez a minta. Aki képernyőt kap, annak mindent lehengerlő önbizalommal, diadalittasan kell nyilatkoznia.

Huszadrangú, hogy hazudik.

Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg. Örömzsongásos hang, megszállottan buta tekintet, kidülledő szem, egyetértő bólogatás a saját mondatokra – egy a korszerű.

A celeb világra foghatnánk a károkozást.

Pedig a politika is torz mintát ad. Hiszen: „Mi vagyunk a többség!” – üvölti bőszülten a hungarofób szélsőség. Súlyos vereséget szenvedtek a közelmúltbeli választáson, meg kellene húzniuk magukat, és befogni a lepénylesőiket.

Csendben háttérmunkával megújulni.

De nem: frusztrációjuk nem engedi, hogy normális emberként reagáljanak a vereségre. Hogy kapcsolatban maradjanak a valósággal. Arról nem is beszélve, hogy gratuláljanak a győztesnek, ahogy az ős-kommunista Horn Gyula tette 1998-ban, váratlan vereség után.

„Mi vagyunk a többség!” – ordítja a törpe kisebbség.

Még Horn Gyulához sem tudnak felnőni a frusztrációjukba belebetegedett bugyuta hungarofóbok. Visszaestek a hordák színvonalára – ha egyáltalán megsérthetjük az ősembereket. Hiszen ők legalább lejöttek a fáról, ez a szélsőség pedig épp visszakapaszkodóban van.

Nem mentség, hogy külföldről erre bérelték fel őket.

A felbéreltek csak kevesen vannak, annyi pénz, hogy a teljes manipulált tömeget megfizessék, még a spekulánsok kasszájában sincs. A felbérelt véleményvezérek áldozatai  a buggyant szerzetek, akik üvöltenek és papokat köpködnek.

Hülyítésüket a teljes rendszer gyakorolja.

A vereséget is győzelemnek „kommunikáló” agyonfizetett labdarúgóedző, a leszerepelés után is diadalittas muzsikus banda, a választási kudarc után is „többséget” ordibáló politikusi csorda.

Valahol meg kell szakítani a „rendszert”.

Kovács G. Tibor
megmondó
A többi elcsatolt területen is megjelent a hétköznapi rasszizmus, annak legmegvetendőbb fajtája: a hungarofóbia.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI