Emmanuel Macron első éve
A francia elnöki szónoklatok mágikus varázsa után jönnek a szakadatlan másnapok.
2018. május 17. 00:24

A tavalyi elnökválasztás jól szemléltette a politikai vita hanyatlását Franciaországban is. Bertrand Mathieu alkotmányjogász szerint – a Jog a demokrácia ellen? című könyvét Stumpf István alkotmánybíró és Trócsányi László igazságügy-miniszter is méltatta a Francia Intézetben – Emmanuel Macron első látásra meglepő győzelmével átrendeződött a bal-jobb politikai térkép, és jelentőségét nehéz értékelni. Közben látható, hogy a lakosság jelentős része nem találja helyét, nem ismeri ki magát a „gazdagok elnökének” világában.

Vannak, akik nem fogadják el a nemzeti közösséget vagy elszakadnak attól. Vallási, kulturális vagy etnikai csoporthoz való tartozásuk fontos nekik. (A nemzeti-közösségi szemléletet száműző, a gyarmatosítás miatt bűntudatot sulykoló, oktondi kísérletezéseket elszenvedő oktatás után ez nem meglepő fejlemény.)

A közösségi érdekről azonban – más életbe vágó dolgokhoz hasonlóan – szándékosan nem esett szó a választások idején. Ahelyett a média felkorbácsolt moralizálásba kezdett, a lesben álló vagy mozgósított bírák ízekre szedték Emmanuel Macron fő vetélytársát. Fontos emlékeztetni a kampány során működő valóságshow-ra, egyrészt mert hosszú kezű mentorainak segítsége mellett (lásd Jacques Attali) az tette lehetővé a mozgalmár jelölt győzelmét.

Másrészt a fiatal elnök politikai vonalvezetését továbbra is túlzsúfolja látványelemekkel. Eddig többé-kevésbé sikeresen bizonyította, hogy képes vezetni az országot, régóta halogatott reformokba kezdett (lásd a francia vasutasok helyzetét szabályozó törvénytervezetet vagy a Notre-Dame-des-Landes repülőtérének építéséről való lemondást), külpolitikában pedig aktív, kezdeményező fél. Külön kiemelendő a Saint Bernardin-kollégiumban tartott áprilisi beszéde, amelyben gesztusokat tett a katolikus közösségnek.

Az amerikai és az orosz elnökkel látványos találkozói voltak, ügyesen használta ki Angela Merkel patthelyzetét. Képes volt visszaállítani az elnöki szerep méltóságát, amelyet közvetlen elődei lealacsonyítottak. Hatásos szónok, jól ismeri a gazdasági dossziékat. Ambiciózus, felkészült. A bal- és jobboldali felső középosztály még kitart mellette, noha népszerűsége megtépázódott. A városi fiatalok az egyéni érvényesülés mintáját látták benne, noha ő nem mosogató boyként indult, mint a régi amerikai filmek hősei.

A Francois Fillonra szavazó jobboldaliak tekintélyes része is talál értékelhetőt eddig a bel- és külpolitikájában – erősített meg az onnan hazalátogató Tar Pál, volt washingtoni és vatikáni nagykövetünk. Szerencsés ember, és egyelőre kedvező körülmények között munkálkodik – tette hozzá –, a politikában arra is szükség van. Az is igaz, hogy kiváló segítőtársra talált felesége személyében.

E sorok írása közben Allah, akbar!-t üvöltve ismét ártatlan járókelőt gyilkoltak Párizs belvárosában, az opera környékén. A képviselők egy része és a mögöttük csoportosuló nagyvárosi értelmiségiek, akiknek továbbra is Macron a dédelgetett sztárjuk, ennek ellenére bevándorláspárti marad.

A társadalom jelentős szegmense továbbra is balra áll a liberális elnöktől. A nemzetgyűlésben a szabályozottabb bevándorlást és hatékonyabb menekültügyet előíró törvénytervezete heves vitákat váltott ki, és törésvonalat okoz az összeverbuvált Köztársaság lendületben (LREM) nevű pártjában. Közben a baloldali ellenzék büntető jellegűnek, a jobboldal pedig nem elég szigorúnak tartja a törvénytervezetet.

Ha ennyi pozitívumot soroltam fel az elnök első évének technikai minőségéről, akkor mégis mi a probléma? A tartalom maga, válaszolhatnánk, amelyet a technika hol elfed, hol megjelenít. Az a gond – jósolja a Magyarországot szerető demográfus, Emmanuel Todd a Hol vagyunk most? című könyve kapcsán –, hogy a franciák tapasztalni fogják: a bal-jobb kombináció sem tud jól működni a brüsszeli technokraták döntéseinek kitett gazdaságukban. Az államadósság trükkös ütőkártya a milliárdos befektetők-vállalkozók kezében a képzetlen embertömeggel szemben, miközben kibicszerepre kárhoztatnak kormány- és államfőket.

Macron személyisége is gondok forrása lehet. Sikerei és az alkotmány adta elnöki hatalom tovább erősítheti nárcisztikus hajlamát. Látható és láthatatlan segítőin kívül objektív körülmények is közrejátszottak győzelmében. A francia politikai rendszer évtizedek óta rendellenesen működik. A hagyományos pártok képtelenek voltak hozzáigazítani a hazából országgá degradálódott területet, és a benne az egymással párhuzamban élő közösségeket a XXI. század gazdasági-politikai-demográfiai kihívásaihoz.

Macront zavarja a jelentéktelenség európai érzületének eluralkodása és az a tény, hogy a véleményhatalmi hálózat által lelkiismeret-furdalásossá dresszírozott Nyugat fél a hatalomtól. A sajátjától is. Emmanuel Macron közben hol véletlennek tartja megválasztását, hol azt állítja – lásd a Nouvelle Revue Francaise irodalmi folyóiratnak adott minapi interjúját –, hogy „valójában nem vagyok más, mint a francia nép romantikus ízlésének kisugárzása.”

A másik probléma Kelet-Közép-Európával kapcsolatos. Emmanuel Macron mindenáron terjesztené a brüsszeli technokraták neoliberális doktrínáját, hiszen a központból irányított Európa feltétlen híve.

Nem véletlenül mondta Václav Klaus volt cseh elnök a Magyar Tudományos Akadémián a Népvándorlás – Útmutató a jelenlegi migrációs válság megértéséhez című könyve bemutatóján, hogy Emmanuel Macron a legveszélyesebb európai politikus. Szeretné megreformálni Európát a mesterei szája íze szerint. És lehetnek eszközei, amelyekkel nyomást gyakorolhat a visegrádi négyek átmenetileg leggyengébb láncszemére.

Ahhoz azonban előbb Nyugaton kellene kézzelfogható sikert felmutatnia hibátlan szónoklatai után. Kezdeményezéseinek többsége (központi költségvetés, közös pénzügyminiszterség, az európai szolidaritási mechanizmus bővítése, a bankszövetség erősítése, a költségvetési és a társadalmi konvergencia) rendre elakadnak a német, a holland, a svéd, vagy az ír és a luxemburgi ellenkezés miatt.

Egyelőre nem jár sikerrel azon kezdeményezése sem, hogy az „európai értékeket” számonkérjék a később csatlakozók némelyikén. Jó tudni, hogy ezek az értékek a francia újbaloldal értékei. Az újbaloldal ugyanis hosszú küzdelemben háttérbe szorította a korábbit, amely patrióta, asszimilációpárti és az államérdeket szem előtt tartó baloldal volt.

Amíg más kontinensek civilizációi, nemzetei erősítik magukat a jövőre készülve, a neoliberális gazdasági politikával összefonódott újbaloldal tovább gyengíti Európa identitását. Nyitott ajtókkal, kitárt keblekkel nyílt határokat, feminista békét hirdet, és ezt kéri számon Kelet-Közép-Európán. A fogyatkozó és önbizalmát vesztett Európa feloldódását szorgalmazza a népek világtengerében.

Emmanuel Macron mindent hajlandó végrehajtani, amit a hazai baloldali és jobboldali burzsoázia, illetve Brüsszel, Berlin kér. Ezért és a visszautasításokért kárpótolhatták nemrég a Nagy Károly-díjjal. Amelyet nem egy elnöki évért, hanem egy életmű érdemeiért szokás odaadni. Az ellentmondást Angela Merkel kancellár oldotta fel, mondván, hogy „Ő nyerte el a díjat, mert amióta hatalmon van, új dinamikát, új lendületet és reményt hozott Európába”.

Helyesebb lett volna a Legjobb Illuzionista díjjal megajándékozni, mert akarva-akaratlanul Franciaország paradox helyzetét jeleníti meg. Az euró lelke sajnos nem gallok földje, hanem Németország: a német gazdasági teljesítmény. A francia szuverenitás visszaszerzéséhez ki kellene lépni az euróövezetből, amely nagy áldozatokkal járna, és arrafelé ma mindenki az életminőséget hajkurássza, ha nem él éppenséggel mélyszegénységben.

A legtöbb francia bajnak egyébként is a német–francia bilincs az oka. És a német politika megértette, hogy a macroni álmok valóraváltásához német bankkártya kell. Ám ők nem akarnak többet fizetni az elégségesnél. A francia elnöki szónoklatok mágikus varázsa után jönnek a szakadatlan másnapok. Van még négy év, hogy kiderüljön: Emmanuel Macron az elnök ugyan, de nem ő gazda.

Ne legyen igazam, hogy a nagy Charles de Gaulle ne forogjon a sírjában!

S. Király Béla

A szerző politológus

magyaridok.hu
megmondó
Milyen hazugságokkal tették lehetetlenné az 1996-os budapesti világkiállítás megszervezését.
  • Ha kikaptunk, akkor is győztünk
    Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI