Megalakult a negyedik Orbán-kormány
Kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet.
2018. május 18. 10:19

Áder János államfő a Sándor-palotában reggel kilenckor kezdődött kinevezési ünnepségen adta át a kormány tizenhárom miniszterének megbízólevelét.
Ez alapján Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter, Nagy István agrárminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lett.

Pintér Sándor vezeti a belügyi tárcát, Rogán Antal pedig a Miniszterelnöki Kabinetirodát.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős, Süli János pedig a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszterként vesz részt a kormány munkájában. Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, Trócsányi László az igazságügyi tárcát, Varga Mihály a Pénzügyminisztériumot vezeti.

A köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő jelenlétében nevezte ki az új kormány minisztereit pénteki hatállyal.

Az alaptörvény értelmében a minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, a kabinet a tárcavezetők kinevezésével alakul meg.
Orbán Viktor negyedik kormányának tagjai az Országgyűlés délelőtt kezdődő, egyórásra tervezett plenáris ülésén tesznek esküt.

Orbán Viktort május 10-én választotta újra miniszterelnökké a parlament.

A Sándor-palotában tartott rövid rendezvényen, amelyen beszédek nem hangzottak el, családtagok és munkatársak vettek részt. Az új kormányt rövid műsorral köszöntötték, majd az elnöki hivatal koccintásra invitálta a jelenlévőket.

Az új kormány tagjai a Sándor-palotában tartott kinevezési ünnepségen 2018. május 18-án. Középen Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök, mellettük balról-jobbra Trócsányi László igazságügyi miniszter, Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Bártfai-Mager Andrea a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Nagy István agrár- és vidékfejlesztési miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Varga Mihály pénzügyminiszter. MTI Fotó: Kovács Tamás
   

MTI
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Orbán: Magyarországon az történik, amit a magyarok akarnak
    Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
  • Semjén: az állam és az egyház együttműködése a járható út
    Nem tudok elképzelni jobb "befektetést" a költségvetési pénzeknek, mint az egyházi intézményekbe történő invesztíció - jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tisztabereken vasárnap.
  • A kereszténydemokrácia esélyei az Európai Néppártban
    A KDNP egyelőre teljes jogú tagként marad a pártcsaládban, és küzd a kereszténydemokrata célokért. A döntés hátteréről és a kereszténydemokrata politizálás európai szintű lehetőségeiről kérdezte a Gondola Harrach Pétert, a KDNP alelnökét, parlamenti frakcióvezetőjét.
MTI Hírfelhasználó